Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1992-02-01 / 2. szám
X J__L Amerikai Magyar Értesítő 1992. február Magyarország garantálja: nincsenek területi követelései." Azt is gyorsan hozzátette: csak ebben az esetben lehet szó a kolozsvári konzulátus megnyitásáról. Vagyis zsarolt. Aljasul zsarolt, mert végül azt is elismerte, hogy a románoknak előítéleteik vannak az erdélyi magyar konzulátusokkal kapcsolatban. Vagyis: Magyarország írja alá, hogy lemond önmaga és magyarsága egy nagyobb részéről, aztán a románok majd hivatkoznak a "népre", az istenadtára és minden bocskoros indulatára. Azzal pedig nem lehet szembeszállni, mert a birkák mellett is mindig a nép volt az úr! Csakhogy - nagyon remélem! - elmúlt már az a történelmi idő, amikor "egy országot egy lóért" lehetett "venni"! Talán csak meglesznek az erdélyi magyarok konzulátus nélkül, jobban, mint végleg elhagyatva, megtagadva, kidobva-kitagadva az anya öléből. Mint ahogy Magyarország is meglesz valahogy "alapszerződés" nélkül, mert sem a barátságot, sem a tisztességet és becsületet nem lehet szerződéssel pótolni, de főleg nem garantálják ezeket szerződések, ha amúgy nincsenek. MÁsrészt a románok szemében még soha semmilyen jelentőséggel nem bírt semmiféle szerződés vagy szó adás. A lecke viszont fel van adva és én reszkető félelemmel reménykedem, hogy Antall József és kormánya nem lép rosszul. Nem lép örök időkre visszavonhatatlanul és megbocsáthatatlanul vagy jóvátehetetlenül. S bár mint mondta, semmit nem változtatott beköltözésekor a régi berendezéseken a miniszterelnöki irodában, mindössze magával vitte példaképének, legnagyobb mártír miniszterelnökünknek, Batthiány Lajosnak a portréját, - vajon mit döntene ő most? Lehet-e ez kétséges? ~, én most mégis Deák Ferenc Kossuth Cassandra-leveléből híressé vált bölcs és igaz mondatára hivatkozom: "elveszve csak az van, amiről a nemzet maga lemond"! De nem csak a félelem reszket bennem, hanem a mélységes düh és felháborodás is. Nastase úr ugyanis úgy nyilatkozott: elképzelhetőnek tartja, hogy visszaállítsák Románia két bilágháború közötti határait, de csak - mondta igazán "jószívűen" és "demokratikus" lélekkel - az európai heizet figyelembevételével és a helsinki záróokmánynak megfelelően. A két román állam — Románia és Moldova - létezése elvezethet a fokozatos egyesüléshez, csakúgy, mint Németország esetében - hangoztatta a román külügyminiszter. Ehhez már igazán nem kell kommentár. Féljünk, szomorkodjunk és háborogjunk együtt. VAnnak még helyek, ahol a mérce is, értékrendszer is kettős, így becsületnek és igazságérzetnek már nem marad semmi helye. Csak azt nem értem egészen, hogy miniszterelnökünk miért nem használja fel végre a nehéz munkával, sok áldozattal kivívott, hatalmas nemzetközi tekintélyét - a magyarság, és nemcsak a 10 milliás magyarság érdekében...? ERDÉLY MAGYAF i FÖLD HARCOLJUNK 1 BRTE Fazakas Ferenc: HORVÁT AGÓNIA IV. A nyolc évszázados magyar-horvát kapcsolatok eddigi ismertetése alapján könnyű volna az első világháború befejezése utáni történelmi eseményekért a horvátokat okolni. Azonban az országveszejtő Károlyi M/7tű/y-kormány védelmi minisztere "nem akarok több katonát látni.1" kijelentése a teljesen baloldali-marxista sajtó kürtölése révén a visszaözönlő honvéd és közös hadseregbeli csapatokat egyformán szétzüllesztette, viszont a szerb csetnikeket a Balkán-félszigeten partra szálló francia expedíciós hadsereg újból felfegyverezte és az új szerb hadsereg megszállta a későbbi Jugoszlávia minden részét s ezt már a békeszerződések jogilag is szentesítették. Évtizedek múlva az emigrációban jelent meg nyomtatásban, hogy Linder Béla mondata így hangzott: "Nem akarok több katonái látni Pesten, hanem kint a harctéren." Az ezt közlő vitéz Bak Andris volt vk. százados még hozzátette a következő nyilatkozatot: "Most, hogy erőim egyre fogynak és úgy érzem, nincs messze az az idő, amikor szolgálattételre kell jelentkeznek odafenn, írásban is le szeretném szögezni a Linder Béla körüli igaztalan vád cáfolatát, így lesz teljes a négy évtizeddel ezelőtt tett ígéret betartása." Bak Andris személyes jóbarátom és bajtársam volt, aki San Diegoban élt és mint nyugdíjas, Sarasota városában (Florida) halt meg. Tudom, hogy ezt a kérdést még történetíróink alaposan ki kell vizsgálják. A két világháború közti szerb-horvát viszony egész Európában a legrosszabbá fejlődött, úgyannyira, hogy 1929- ben Sándor király diktatúrát vezetett be, mire a horvát fiatalság öntudatos része külföldre menekült. A Magyarországra menekülteknek a magyar kormány Janka- pusztán, a Dráva magyar partján egy barakktábort állított fel. Amikor 1934-ben a franciaországi Marseille kikötőben a szerbellenes horvát forradalmárok Sándor szerb királyt és Barthou francia külügyért is meggyilkolták, a szerbek a genfi Népszövetségben Magyarországot vádolták, mozgósítottak és sokezer magyart áthajtottak a Bánságból magyar területre. Azonban a genfi Népszövetségben a Kisantant és az azt támogató Franciaország az első súlyos kudarcot kellett elszenvedjék, mert magukra maradtak a magyar fődelegátus, Eckhardt Tibor remek védekezése következtében. A II. világháború kezdetén Lengyelország meghódítása után Hitler az akkori belgrádi kormánynak felajánlotta egy meg nem támadási egyezmény megkötését, amelyet alá is írtak Berlinben, de a delegáció hazaérkezésére már a Narodna Obrána haramiái fegyveres puccsal a kormányhatalmat magukhoz ragadták. A német hadsereg villámgyorsan támadott s a jugoszláv hadsereg mint a kártyavár összeomlott, mert a nem szerb katonák - akik több mint a felét tették ki a hadseregnek - nem voltak hajlandók meghalni a rabszolgahajcsárok védelmében. Amint később kiderült, az angol kormány (Churchill elnöklete alatt) 500 millió font negvesztegetést fizetett azért, hogy ez a vérengzés elinduljon. Az csak természetes, hogy a németek azonnal felajánlották az önálló Horvátország elismerését, s
