Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1992-10-01 / 10. szám
STIRLING GYÖRGY: A MUK, a MUOSZ meg a SZMUSZ 2. rész Legutóbb a három magyar újságírószövetség programjával és politikai beállítottságával foglalkoztunk e hasábokon, legalábbis érintőlegesen, amennyire különböző megnyilatkozások tükrében meg lehet ítélni: melyiknek mi a célja és létjogosultsága. Annyit összefoglalóul — és további fejtegetéseink kiindulópontjául — máris megállapíthatunk, hogy az alapvető különbség az otthoni két újságírószervezet között az, hogy míg az egyik, a MŰK, ideológiai alapon - mondhatnék úgy is, hogy pártalapon, azaz kormánypárti platformon - áll, addig a három közül leghosszabb múltra visszatekintő MUOSZ hangsúlyozottan kerüli a bármilyen irányú elkötelezettséget és liberális elveket vall. Teljesen külön színt jelent a kommunizmus idején szabad földön alakult SZMUSZ, amely ab ovo világnézeti alapon szerveződött, a diktatúrával és annak kiszolgálóival való szembenállás jegyében, ami meghatározta célkitűzéseit is: küzdelem a szabad sajtóért és a magyar újságírás demokratikus, nemzeti hagyományainak ápolása, amire az otthoniaknak nem volt lehetőségük. (Ennek csak egyik látható jeleként hadd említsem meg a minden év március 15.-én, a szabad magyar sajtó napján kiadott felhívást, amely nemcsak emlé- kezetetett a sajtószabadság százegynéhány esztendeje történt kivívására, de évről-évre hangsúlyozta annak aktualitását. Az otthoni újságírótársadalom ugyanakkor — pártutasításra - az első kommün Vörös Újságjának megindulása évfordulóján "ünnepelte" a magyar sajtó napját. S ehhez szégyenszemre lelkesen asszisztált a MUOSZ vezetősége és az újságírók döntő többsége is.) És itt sántít az általam nagyrabecsült Bodor Pál, jelenlegi MUOSZ-elnök érvelése, amikor annyira védi a régi újságírószervezet függetlenségét és el nem kötelezettségét. Erre helyénvaló lenne hivatkozni, ha a MUOSZ a múltban is ilyen kínosan ügyelt volna arra, hogy megőrizze cselekvési szabadságát a mindenkori hatalommal szemben. Ezzel szemben Rákosiék hatalomátvételétől, az 1948-as fordulat évétől kezdve a MUOSZ vezetősége mindvégig lihegő készséggel szolgálta a párt politikáját és - - méltatlanul a magyar sajtó nemes hagyományaihoz - annak hajtószíjául, támogatójául szegődött. És 40 év túl hosszú idő ahhoz, hogy csak úgy máról holnapra el lehessen felejteni. (E sorok íróját 1948-ban ebrudalták ki a MUOSZ-ból és törölték a tagok közül, miután előzőleg hivatása gyakorlásáért a népbíróság sokévi kényszermunkára ítélte. S ezalatt az idő alatt gyakran jutottak eszébe hajdani zsidó kollégái, akik mindössze két-három évig szenvedték hátrányát a Kolozsvári-Borcsa féle sajtőkama- rai éra megkülönböztető rendelkezéseinek, ám ezt soha nem tudták megbocsátani és az 1945-ös igazolások során könyörtelenül megtorolták a rajtuk esett sérelmeket...) Egyre világosabb előttem, hogy a magyar újságírótársadalom megtisztításának (öntisztulásának ?) az a szemléletbeli torzulás a legfőbb akadálya - ami egyébként az egész otthoni átalakulás akadályozója és 1992. október Amerikai rákfenéje is --, hogy az érdekeltek nem hajlandók észrevenni: Magyarhonban nem csak kormányváltozás történt, hanem legalább olyan rendszerváltozás, mint amiben részünk volt 1945-ben. Legfelső kormányköröktől a legeldugottabb kisközség tanácselnökéig úgy tesznek az urak és elvtársak, mintha nem történt volna más, mint csupán annyi: egy kormány ment s jött helyette egy másik. Nem okozván nagyobb megrázkódtatást az ország életében, mint mikor a múltban Lázár Györgyöt követte Németh Miklós. Még olyan változásokkal sem járván, mint amikor Angliában, az időnként ismétlődő hatalomváltás során a Munkáspárttól átveszik a kormányzást a konzervatívok vagy vice versa. Ez a mentalitás uralkodik a magyar közélet minden vonalán, nincs miért csodálkoznunk azon, hogy a MUOSZ sem akar külön utakon járni. Ez a magyarázata, alfája és ómegája mindennek, ami napjainkban ma otthon történik vagy nem történik. Túl sok ember érdeke fűződik ahhoz, hogy ne menjen át a köztudatba: 1990 legalább olyan cezúrát jelentett hazánk életében, mint 1919 vagy 1945. Ami az utolsó négy és fél évtized alatt történt Magyarországon - és az egész középeurópai térségben - azt nem lehet vállrándítással elintézni és a most gyökeres változást sürgetőknek se szabad olyan cinikus választ adni, mint amit Antall József mondott néhány elégedetlenkedőnek: "Csináltak volna az urak forradalmat!..." (Még erre is sor kerülhet...) A bukott rendszer tökéletesen lerombolt mindent, ami 1947-ig a magyar életet jelentette s amit annak helyébe hozott, azzal nincs mit kezdeni. Az alapokról kell kiindulni s ehhez teljesebb újjáépítés kell, mint kellett 1945-ben, melynek egyik felelőse, mint miniszter, éppen Antall József édesapja volt. Teljes újjáépítést igényel a MUOSZ is, nem utolsósorban azért, mert az újságírók szervezete különleges helyet foglal el a magyar közéletben és szerepe több, mint bármelyik más érdekképviseleti szervnek, amelyeket Bodor Pál legutóbb idézett levelében példának megemlít. Épp ezért - ceterum censeo - a MUOSZ vezetőségének is tudomásul kell vennie: 1990 cezúra volt a magyar életben és új világ kezdődött. Ennek megértése persze sokak számára kényelmetlen és mivel ők vannak többségben - a MUOSZ-ban is ~, igyekeznek ezen túltenni magukat és úgy viselkedni, mintha csak kormányváltozás történt volna az országban. A kiindulási alap, miszerint Magyarországon teljes politikai rendszerváltozás történt, különleges követelményeket támaszt a magyar újságírótársadalommal szemben. Elsősorban azért, mert a sajtónak kiemelt szerep jutott a kommunista rendszer életében és életbentar- tásában. Már nem egyszer leírtam volt, hogy a bukott diktatúra két pillérre épült: a fizikai és a szellemi terrorra. A fizikai megfélemlítés eszközei voltak az erőszakszervezetek - az ÁVÓ, a rendőrség, a néphadsereg, stb. —, míg a szellemi elnyomás (félreinformálás, agymosás, véleményelsorvasztás, stb.) feladata a sajtóra hárult. És hányán vállalták ezt a megalázó feladatot, Rákosi és a kis rákosik, Szirmai István, Aczél György és a többi kulturapparatcsik gátlástalan kiszolgálását, a párt propagandaosztálya, az "APÓ" utasításainak készséges végrehajtását. Vállalták gyávaságból, kenyérféltésből, Magyar Értesítő 3
