Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1992-07-01 / 7-8. szám
Amerikai Magyar Értesítő 5 1992. júl.- aug. STOLMÁR G. ILONA: FOGALMAINK MEGEROSZAKOLASA Égetően szükségesnek érzem egy új magyar értelmező szótár megalkotását, mert már-már leírni sem merek bizonyos szavakat, nem még kimondani! Nem mintha nem tudnám lefordítani ezek közül azokat, amelyeket sosem használtunk ~ használtattak velünk és használtak ellenünk - - magyarul; vagy ha mégis, akkor tartalmuk évtizedeken át eleve nem fedte idegen megfelelőikét, mert valakik valamiért nem akarták, hogy ugyanazt jelentsék. Ám vannak olyan magyar jelzőink, határozóink is, amelyek újólag magyarázatra szorulnának, mert éppen úgy jártak, mint az előbb említettek. Sőt, ma már ott tartunk, hogy a "baloldali értékek" lenini-sztálini hirdetői és hordozói által évtizedek alatt e fogalmakba tuszkolt, alá-mögé erőszakolt tartalom a rendszerváltással még további erőszaknak esett-esik áldozatul s szándékosan tovább nyomoríttatik. Egyik legzajosabb témakör ma a "nacionalizmus", s talán legnyomorítottabb tartalmú jelzőink a "nacionalista” és a "nemzeti". (A "populista" is szépen fejlődik és halad előre vele megkezdetett útján, anélkül, hogy pontosan értelmezve lenne, de még nem sikerült beérnie az előbbit.) Ha valakire azt mondják ma Magyarországon: nemzeti (sőt, nép-nemzeti!), az már-már olyan, mintha apagyilkost mondanának. Ha pedig a nacionalista jelzőt osztják ki egy magyarra ~ nagyon gyakran «, biztos lehet benne, hogy ezzel odaítélték neki a háborús bűnösség lemoshatatlan vádját is, és akár várhatná megidézését avagy elővezettetését Nürn- bergbe, ha működne ott még az a régi-régi nemzetközi ítélőszék, ahol talárban foglalt helyet az a szovjet is, amelynek bűneit és a jóvoltából eltemetetteket, csak elkapartakat és temetetlen hagyottakat még sok-sok évig nem lesz képes összeszámlálni a világ. A nacionalista kifejezés tartalma és meghatározása a bolsevik internacionalizmus évtizedei alatt is változott, és nyerte el azt az elrettentő értelmezését, amivel megtöltik, elsősorban azok, akik szeretik az idegen szavakat használni, hogy okosabbaknak és műveltebbeknek tűnjenek, és mára az internacionalizmus hirdetőiből a kozmopolitizmus szószólóivá alakultak át. Az Akadémiai Kiadó (Bp.) 1978-as Idegen szavak és kifejezések szótára (negyedik kiadás) szerint a nacionalizmus "I. törekvés a saját nemzet, a valóságban a saját tőkés osztály hatalmának más népek rovására való kiterjesztésére; a saját nemzet rosszul értelmezett sze- retete, a munkásosztály megosztásának eszköze (...) 3. napjainkban a gyarmati és függő népeknek az imperialista elnyomás alóli felszabadításáért harcoló, ezért ennyiben haladó polgári irányzat." Az ugyancsak az Akadémiai Kiadó által 1987-ben, hetedik, változatlan kiadásként megjelentetett Magyar Értelmező Kéziszótár szerint a nacionalizmus "1. Nemzeti elkülönülést, más nemzetekkel szembenállást hirdető, a dolgozó osztályok érdekeit vélt nemzeti érdekeknek alárendelő burzsoá politikai és ideológiai irányzat, 2. a korai kapitalizmusban egységes nemzeti állam kialakítására, ma a gyarmati és fejlődő országokban nemzeti függetlenségre törekvő polgári irányzat." Mindkét "akadémiai" meghatározás enyhén szólva is problémákat vet fel. Mára ugyanis minden értelmes és kevésbé értelmes ember számára is nyilvánvalóvá vált, hogy imperialista törekvései csakis a Nagy Testvérnek voltak, és hogy "munkásosztály" mint olyan sohasem létezett és nem létezik, tehát "megosztani" sincs mit. Magyarországon a "tőkés osztály" is csak most alakulgat, s a helyzet visszássága, hogy főként ugyanazokból, akik eddig a sosem volt munkás- osztály nevében önjelölt és kontraszelektált népboldogítóként uralkodtak, galádabbul, mint az általuk oly sokat szidott "burzsoázia". Ez utábbival viszont már az 1948- tól kezdődő és az 50-es években tökéletesre kiteljesített "békeharcukban" (fizikailag is) teljes egészében leszámoltak, így a későbbiekben már nem volt gond vele, mert a bolsevik "éberség" mindig lecsapott, ha itt-ott mégis felütötte fejét egy-egy maradék "sötétben bújkáló". Ha pedig se tőkés osztály, se burzsoázia, akkor ki terjeszkedik más népek rovására és hová? Másrészt viszont felfoghatjuk a kapitalista burzsu- jok és az imperializmus ellen békeharcoló éber elvtársak után megörökölt mai helyzetünket úgy is, mint "korai kapitalizmust", de még úgy is, mint gyarmati sorból alig felszabadult, "fejlődő" országot, s ebben az esetben nemzeti függetlenségre törekvésünk polgári irányzata még a bolsevik szóhasználat szerint is lehet haladó. Hogy mégsem lehet, annak az az oka, hogy magyarországi vonatkozásban csak visszapolgárosodásról lehet szó és ez a szavaink újabb átértelmezésével foglalkozóknál a horthyzmus restaurálását jelenti. Csak náluk, az internacionalizmust kozmopolitiz- musra cseréiteknél. E két fogalom közti különbség mindössze annyi, hogy utóbbi - papíron és jelszavakban (lásd még: agyagba döngölés) - tagadja a bolsevizmust, ezért "magasabb szellemiségű" nemzetköziségnek tartja és hirdeti önmagát. Megegyeznek viszont leglényegesebb vonásukban: szeretik az egész világot, de nem szeretik azt az egyet, amelyet saját hazájuknak - népüknek-nemzetüknek - - kellene tekinteniük. (Értelmező szótár szerint kozmopolitizmus: "A szülőfölddel, a nemzeti hagyománnyal és műveltséggel, a hazafisággal szemben közömbösséget hirdető, ezeket lebecsülő polgári elmélet, ill. magatartás".) Pedig a keresztényi tanítás szerint (is) a szeretet rangsorol. Az a természetes, sőt kötelező emberi norma, hogy anyaként saját gyermekeimet jobban szeressem, mint pl. a szomszédét, avagy saját szüléimét nagyobb szeretettel és odaadással ápoljam, mint a két utcával arrébb lakó Pista mamáját, ha rászorul. (Ez természetesen nem arra az esetre vonatkozó példa, ha hivatásom a betegápolás lenne, s ezért fizetést kapnék!) Keresztény és egyszerű emberi kötelességem, hogy a gondjaimra bízottak legyenek az elsők, értük tegyek meg mindent, s idegen felebarátaim csak utánuk következhetnek, ahogyan a szeretet körei bővülve, egyre több embert vonnak be hatósugarukba, de sohasem a centrumhoz legközelebb állók rovására. Miért lenne, miért kelljen ennek másként lennie a Haza esetében, amelyet szülőhazánknak nevezünk és tágabb értelemben éppúgy tekintendő, mint az édes szülő? Nem tehetek róla, de én nem tudom Romániát, Dániát vagy akár Amerikát jobban szeretni, mint Magyarországot, ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy kardot
