Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1992-01-01 / 1. szám
1992. január Amerikai Magyar Értesítő 17 kimenekítésével, a frontvonalból magyarországi kórházakba, biztonságba szállításával, vagy a harcolókhoz takarók, élelem, ruhák, orvosi felszerelések, vér, stb. eljuttatásával is foglalkoznak. Mindazok, akik nem a délvidéki, hanem más elszakított terület magyarságát szándékoznak segíteni, bízvást számíthatnak arra, hogy a Kozma atyához eljuttatott adományuk odajut, ahová szánják: Erdélybe, Felvidékre, stb. Ugyancsak ők juttatják el, mert régen segítik a Nagycsaládosok Egyesületének szánt adományokat éppúgy, mint az egyházaknak küldötteket is. Gondoskodnak a hajléktalanokról és ingyenkonyhákat tartanak fenn a legrászorultabb, nyomorgó idősebbeknek és fiatalabbaknak, segítséget nyújtanak a munkanélküli családosoknak és mindenkinek, aki rászorul. Ajánljuk, segítsük őket mi is, hiszen látható, hogy Hazánk a súlyos gazdasági csődben fogadja jó szívvel, bár nagyon magára hagyva a menekülteket, akiknek száma a december 1-i jelentés óta ezrekkel növekedett. c r , Breuer Klára személyében új sajtóattasé érkezett Washingtonba 1991. november 1-én érkeztem Washingtonba, azzal a megbízással, hogy a Magyar Köztársaság Nagykövetségén a sajtóattasé feladatát ellássam. Meggyőződésem, hogy a jövőben gyakran fogunk együttműködni, ezért engedje meg hogy néhány szóban bemutatkozzam - kezdte lapunk főszerkesztőjének szóló levelét az új kiküldött. 1987-ben angol-történelem szakos diplomát szereztem a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, majd elvégeztem a Magyar Újságírószövetség egyéves postgraduális újságíró tanfolyamát. Dolgoztam középiskolai tanárként és újságíróként. Foglalkoztam történelmi kutatásokkal, különös tekintettel az 1927-es "Justice for Hungary" sajtókampányra. A Külügyminisztériumba 1990. közepén felvételi vizsga után kerültem. Itt, Washingtonban feladatomnak tekintem mind az angol, mind a magyar nyelvű sajtó informálását. Ezért szívesen állok rendelkezésére minden hozzámfordulónak. Abban a reményben kívánok szép karácsonyt és eredményekben gazdag új évet, hogy a jövőben együttműködésünk az egyetemes magyarság ügyét fogja szolgálni. Tisztelettel: Breuer Klára Lapunk szerkesztői szeretettel köszöntik az új sajtóattasét. Mi is nagyon reméljük, hogy együttműködésünk gyümölcsöző lesz, amit sajnos, eddig nem mondhattunk el, mivel a nagykövetség mindeddig eléggé mellőzte az emigráns sajtót és annak képviselőit. Pedig úgy érezzük, sok itt megjelenő lap, köztük az Értesítő, megjelenése első percétől híven képviselte és szolgálta az összmagyarság ügyét, mert már akkor szólt namcsak a hazai, de az elszakított magyarság sorsáról, megpróbáltatásairól, amikor otthon mélyen hallgattak erről, vagy büntették az ezügyben megszólalókat. (Szerk.) LEVELEK A DÉLVIDÉKRŐL Mellékelve küldök néhány levelet, amiből válogathatsz. Eddig mi, jugó.magyarok egy kényelmes mellékvágányon haladtunk különösebb zökkenők nélkül, s csak szörnyűlködve segítettünk más bajbajutottakon, mély meggyőződéssel, hogy ez velünk sohasem fog megtörténni. Rosszul számítottunk. Bácskára és Baranyára rászabadult a pokol. A mellékelt levelek élethűen ábrázolják azt, amit a CNN nem mutat. Kedves Karcsi fiam! ...idáig mindenki, aki érdeklődött felőled, azzal fejezte be, hogy mennyire irigyel. Bár ő is így cselekedett volna még tíz-húsz vagy harminc évvel ezelőtt és itthagyta volna ezt az agyonszeretett szerencsétlen országot. Irigyeltek, s mindenkinek megvolt a maga oka. Az egyik érvényesülni akart volna, a másik kaland után vágyott, a harmadik az anyagi javak végett, és így tovább. A mi valóságunk mindenkit valamiben meghiúsított, keresztezte álmait. Csakhogy most már a távollétedre másként néznek: egyiknek a férjét, másiknak a gyerekeit (nem az egyiket vagy másikat, hanem mindkét fiát!) vitték el katonának. Fiam, itt lőnek, bombáznak, ágyúznak! Pusztul mindenki, főleg az ország fiatalsága. Nem tudjuk mennyien, de rengetegen. Valószínűleg már az állati körülmények között 2-3 ezer fegyveres pusztult el az egyik és ugyanennyi a másik oldalon is. A civil áldozatok száma akár jóval nagyobb is lehet. Most Most már közel vagyunk a hadszíntérhez. Ide hallatszik az ágyúzás, amikor nagy a csend. A sötét éjszakákon kísértetiesen világít a nyugati láthatár. És halljuk a dübörgést, amely nem a természet haragját jelenti, hanem az emberi esztelenség tanúja. A csend pedig nagyon nagy, mert mindenki siet haza, s a fiatalság java a vágóhídon van, vagy megszökött. A város kísérteties, kora délután egy áldott lélek sincs az utcán. Senki semmit vagy keveset dolgozik. A munkahelyeken mindenki a rádióhoz ragadt, isszák magukba a híreket. Temetnek... Megbénult az élet. Minden lelassult. Nincs benzin. Több kilométeres sorok a benzinkút körül. Hál Istennek ennivaló még van. A háború árát eddig cirka 50 milliárd dollárra becsülik. És ebbe nem számolják bele a lerombolt és földig égetett városokat és falvakat, a hajléktalan családok tízezreit. És a többezer halottnak mi lehet az ára? Ki tudja felbecsülni a többezer megcsonkult család fájdalmát? Mennyibe kerül egy emberi élet? Jaj, az unokáink unokáinak. Nyilvánvaló, hogy itt a háború után (ki tudja, mikor fejeződik be?) semmi sem lesz úgy, mint a háború előtt. Ezt tudni kell nekünk is, neked is. Ide többé nem térhetsz vissza, de mi sem maradhatunk itt. Itt leírhatatlan a gyűlölet a másik iránt. Ha nem akarjuk minden pillanatban a megalázást érezni, a sértéseket szótlanul tűrni, ha nem akarjuk magunkat raboknak érezni, itt nem maradhatunk meg. El /Folyt, a Zk. oldalon./
