Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1992-06-01 / 6. szám
4 t Amerikai Magyar Értesítő' 1992. június STIRLING GYÖRGY: JEGYZETEK EGY CÍMTÁRRÓL ÉS EGY ELŐADÁSRÓL Magyar és amerikai színek díszítik a kiadvány címlapját, amit — mint Forrai Kristóf első titkár elmondta — szándékos időzítéssel, közvetlenül március 15. előtt, mintegy a nemzeti ünnep tiszteletére mutattak be a sajtó képviselőinek a washingtoni magyar nagykövetségen. A tetszetős füzet borítóján ez áll: "American Hungarian Institutions in the United States" és ha belelapozunk, áttekinthető csoportosításban 230 Amerikában működő magyar intézmény — szervezetek, egyesületek, egyházközségek, klubok és újságszerkesztőségek - adatait találjuk meg benne. Az érdeklődő megtudhatja a jegyzékből a szervezet pontos nevét, címét és telefonszámát, valamint két nevet, akikkel kapcsolatot lehet létesíteni. A hézagpótló kiadványt Tar Pál nagykövet ismertette a hazai és amerikai magyat sajtó képviselői előtt, hangsúlyozván annak több irányú célját: megkönnyíti a magyar egyesületek kapcsolattartását a nagykövetséggel, de egymás közt is, segédeszközt kívánt nyújtani a magyar lobbyzáshoz, hogy az amerikai magyarság tájékozva legyen saját erőiről, végül hasznos kézikönyv lehet azoknak az otthonról érkező vendégeknek is, akik érintkezésbe akarnak lépni itteni magyar intézményekkel. Az úttörő munka - és ezt az előszóban is írja Forrai Kristóf, a füzet szerkesztője - távolról sem teljes: kiegészítésre és javításra vár, de feladatát részben már így is betölti. A komputerrel készült címjegyzék adatgyűjtésében és a füzet összeállításában többen segítettek Forrai Kristófnak a követség munkatársai közül, de önkéntes közreműködők is voltak, akik nélkül nem készült volna el a kiadvány. A szerkesztők minden általuk ismert magyar címre elküldik a füzetet és ezúton is kérnek mindenkit, hogy aki hibát vagy hiányosságot talál, azt jelezze. A címtár bővíthető és minden olyan magyar intézmény, amely megküldi adatait a követségnek, helyet kap benne. Az alapok elkészültek, azokra most már lehet építkezni és valamennyi intézmény közös érdeke, hogy az adattár minél teljesebb legyen. * A fenti sorokat az idén koratavasszal írtam a nagykövetségi sajtófogadásról, rögtön az után, hogy először kezembe vehettem a mutatós kiadványt. A beszámoló több emigrációs lapban, sőt otthoni újságban is napvilágot látott, de úgy tűnik, a követségiek buzgólkodása révén maga a névsor is sokfelé eljutott, amire abból következtetek, hogy március óta megszaporodtak a postámban az otthonról érkező, alapítványokhoz való csatlakozásra bíztató, és egyéb segélyt, adomány kérő levelek, felhívások. Attól eltekintve, hogy mindezeknek a kéréseknek eleget tenni nem lehet, hiszen az emigráció (minden ellenkező hazai hiedelem ellenére) nem milliomos, annyi haszna azért van ennek a levélszaporulatnak, hogy új kapcsolatok létesültek, tudomást szereztünk egymásról, megismertünk otthoni kezdeményezéseket, amelyek jó része valóban megérdemli a támogatást. A címjegyzék tehát bevált, teljesíti hivatását, még így, hogy úgy mondjam, félkész állapotban is. Mert bár az egész emigrációnak szóló első beszámolómban írtakat ma sem vonom vissza, hisz a kezdeményezés akkor is jó, ha még magán viseli a gyermekbetegségek számos jelét, az bizony tökéletlen. A megjelenése óta eltelt pár hónap alatt volt alkalmam alaposan átnézni s bizony több hibát találtam benne, mint azt első látásra gondolhatta volna az ember. Mielőtt ezekből egyet-kettőt megemlítenék, valamit ezek okáról. Tanulságul a jövőre és tanácsképp olyanoknak, akikben megvan a jószándék, de hiányzik a gyakorlat, a szakismeret. Aki valaha újságot, folyóiratot, bármilyen sajtóterméket, de főleg könyvet, szakkiadványt szerkesztett, az jól tudja: amikor kész a munkával, a nyilvánosság elé bocsátás előtti utolsó aktus, hogy az anyagot egy, a témában jártas szakemberrel gondosan átnézesse. A legjobb író, szerkesztő is követ el hibákat, amelyeket maga nem vesz észre, vagy egyszerűen nem ért a kérdéshez, hiszen ma már elmúlt a polihisztorok kora: a tudnivalók annyira szétágazóak, hogy mindenki mindenhez nem érthet. Ezért kell lektoráltatni minden kiadványt. Amelyik kiadó ezt elmulasztja, pénzt és időt, no meg papírt pazarol s ráadásul bosszúságot okoz az olvasónak, aki szeretettel, jóindulattal veszi kezébe az új kiadványt, amíg a hibáktól le nem lohad a kedve. így jártunk mi is az amerikai-magyar címtárral. S a hibák okát sem kellett sokáig keresni. Az előszóban kilenc név szerepel, akiknek köszönetét mond a közreműködésért a füzet szerkesztője. Nem vitás, hogy meg is érdemlik ezt a köszönetét, hiszen úttörő munkát végeztek s azért dicséret jár. De ha elolvassuk a neveket, rögtön kiderül, hogy azok egytől egyig fiatalok, akiknek dunsztjuk sincs - nem lehet - az emigrációs egyesületekről és szervezetekről, amelyek már akkor is működtek, amikor ők még a világon se voltak. Hát kérem, így nem lehet jó munkát végezni! Nem értem, miért nem kérdeztek meg a füzet szerkesztői egy ráérő nyugdíjas emigráns vezetőt, aki szíves-örömest átnézte volna a címlistát és könnyedén kijavította volna a hibákat, pótolta volna a hiányokat és kihúzta volna a kétszer vagy rosszul szereplő címeket, neveket. De hogy nem kértek meg senkit erre, azt éppen az bizonyítja, hogy pont a kiadvány megjelenési helyén, Washingtonban tudok kapásból említeni több olyan hibát, aminek kiküszöbölése gyerekjáték lett volna egy helyi viszonyokkal ismerős magyar számára. Csak Washingtonban, mivel magam is ott élek, a következőket kell észrevételeznem: a város legnagyobb és legrégibb magyar intézménye, a Református Egyesület címe rossz (5 éve megváltozott), a "Contact person"-ként feltüntetett Rév. György Árpád pedig már évekkel ezelőtt elhúnyt. Húsz éve működik az amerikai fővárosban a Cardinal Mind- szenty Society (Mindszenty Társaság), mely évente számos rendezvénnyel és a már hagyományossá vált bazárral vesz részt a washingtoni magyar életben: nincs a kötetben. De hiába kerestem a magyar katolikus egyházi életet már hosszú évek óta szervező és a magyar misék ügyeit intéző Hungarian Catholic Community of Washington DC nevét is a betűrendes mutatóban. Nem szívesen teszem szóvá, mert
