Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1992-06-01 / 6. szám
Amerikai Magyar Értesítő 5 1992. június saját ügyem, ámde amikor számos intézmény kétszer, két külön sorszám alatt (azonos névvel és telefonszámmal) szerepel a könyvben, ugyanakkor a Szabad Magyar Újságírók Szövetsége és a Független Magyar Hírszolgálat közösen kapott egy helyet a 226. sorszám alatt. Holott az egyik egy szervezet, a másik egy havi közlöny és a kettőnek semmi köze egymáshoz, csupán annyi, hogy e pillanatban ugyanaz a személy vezeti, illetve szerkeszti egyiket és másikat is. Ám ez bármikor változhat, anélkül, hogy az érintené az intézmény, vagy az FMH létét. Nem szerepel a címjegyzékben az 1956 óta működő, országosan ismert, Volt Magyar Politikai Foglyok Szövetsége sem. Amit még észrevételeznék, az a szervezetekkel szembeni következetlenség. Mire gondolok? Nos arra, hogy a nagy szervezeteknek — mint az MHBK-nak, az AMOSZ- nak, AMSZ-nak, MAOSZ-nak, cserkészeknek, stb. - sok tucatnyi tagegyesülete van. Ezekből — teljesen rapszodikusan — egyik-másik bekerült a kötetbe, többségük pedig nem. El kellett volna dönteni, milyen szerkesztési elvet követnek: mind vagy egy se. S mivel néhány tagegyesület mégis szerepel a felsorolásban, akik kimaradtak, joggal reklamálnak. A duplázásokon kívül szerepel több olyan intézmény is a kiadványban, amelynek semmi köze a magyarsághoz, ilyen pl. a San Francisco-i St. Ann Home és a New York állambeli Jesuit Retreat House, hacsak nem az teszi ezeket magyarrá, hogy néhány idős magyar pap is lakik falaik között. Még sorolhatnék hasonlókat, de minek?... Tévedés ne essék: senkinek a kedvét nem akarom elvenni hasonló munkától, amit — "ut desint vires, tarnen est laudanda voluntas" alapon - dicséret illet. Bírálatom javító szándékú, és ha elhallgatnám észrevételeimet, nem tennék jó szolgálatot a jó ügynek. Akkor azt a sokszor kárhoztatott emigrációs gyakorlatot követném, ami a könyvkritikák műfaját a könyvismertetés szintjére degradálta, azon az alapon, hogy — úgymond - "ezen valaki sokat dolgozott és sok energiát ölt bele, ne gáncsoskodjunk" és gátlástalanul megdicsér minden dilettáns fércművet. Egy szakkönyvvel szemben — úgy érzem —, még szigorúbb mércét kell alkalmazni, s azt kollektív munkával kellett volna elkészíteni. A nagykövetség idegenkedik az emigrációs egyesületekkel való konstruktív együttműködéstől -- nem tudjuk, miért. (Csak sejtjük, mert vannak kivételek is...) Ha az elzárkózás ide vezet, nem a mi vétkünk... Együtt biztosan többre mentünk volna... * Hogy most rátérjek a múltkor elmaradt másik követséggel kapcsolatos témára, hadd számoljak be röviden az otthon (cikkei, könyvei és TV-szereplései révén) nagyon ismert, de az utóbbi időben már az emigráció széles köreiben is nevet szerzett Benedek István ideggyógyász professzor április 15-i előadásáról, amelyre sokan gyűltek össze a nagykövetségen, mert kíváncsiak voltak e korunkban már meglehetősen ritka jelenségre, a polihisztorra. Azt hiszem, a szép számú közönség soraiban nem akadt senki sem, aki ne valamilyen előítélettel - pozitív vagy negatív előjelűvel - ült volna le meghallgatni a rokonszenves öregurat, aki "Magyarország kívülről és belülről" címmel készült fel előadására. Mindenki - ahogy mondják - fel volt ajzva, mert az otthoni állapotokról sokmindent hallani, rosszat is, jót is, de egy olyan hiteles tanú, mint a felső körökhöz jó kapcsolatokkal rendelkező professzor, nem minden nap szerencsélteti az emigrációt. Előbb azonban hadd magyarázzam meg, milyen "előítéletekre" céloztam fentebb. Nos azoknak, akik pár hete beültek a követség nagytermének széksoraiba, valamilyen vonatkozásban már kellett hallaniok Benedek Istvánról, mint ahogy e sorok írója is tudott róla egy s mást. Hiszen nemcsak hazai újságokban szerepel gyakran a neve, de az utóbbi hónapokban lapunk, az Értesítő is közölte néhány kitűnő írását, amelyek szellemével minden nemzeti érzésű magyar (és emigráns) egyetérthet. Ezek alapján rendkívül szimpatikusnak tűnt Benedek professzor. Ugyanígy rokonszenves volt szereplése és szerepe az új, nemzeti szellemű újságírószövetség, a MÚK megalakítása körül, amely abban kulminált, hogy ő mondta az alakuló közgyűlés bevezető beszédét és őt választották végülis a Közösség díszelnökévé. Köztiszteletben álló kiváló ember, akire ugyan egyik ellensége rásütötte, hogy "antiszemita cikkeket ír", de akiről ez lepereg, mert köztudottan zsidó édesanyja volt: Benedek Elek, a nagy mesemondó fia, Benedek Marcell izraelita vallású nőt vett feleségül és ő volt Benedek István szúlőanyja. Az antiszemitizmussal tehát nem sokra mennek a gáncsoskodók. Ezek pozitív vonások, amelyek jó értelemben vett előítéletet plántáltak szívembe a professzor úr iránt. Egy kis bibi csak azáltal jött a képbe, hogy előzőleg a derék professzor megeresztett két igen vitriolos cikket a Magyar Fórumban, amiben nem éppen hízelgőén nyilatkozik az emigrációról és kvázi számon kéri: azonkívül, hogy "átiszkoltunk" a határon és "megszedtük" magunkat, még mit tettünk idekint a magyarságért? Ettől a két cikktől számos emigrációs toliforgatónak felszökött a vérnyomása - többek közt az enyém is - és három cikkben vitatkoztam az illusztris szerzővel. Az eredmény alighanem eldöntetlen maradt, mert egyik fél se tudta meggyőzni a másikat a maga igazáról, de legalább rögzítve lettek az álláspontok. És az is valami, mert szóból ért a magyar ember! Benedek professzor mindenesetre előadásában megköszönte, hogy olyanról is kapott tájékoztatást, amiről eddig nem tudott, bár fenntartotta azt a véleményét, hogy az emigrációs aktivitás jórésze nem az otthoni magyarság érdekeit szolgálta, hanem önmagáért az emigrációs létért folyt: a templomok, iskolák létesítése, a gyermekek magyarul tanítása, kulturális egyesületek, újságok fenntartása. Az előadás után az egyik hozzászóló - Pásztor László - szóvátette ugyan, hogy történt az emigrációban egy s más a Haza érdekében is, amit az igazol, hogy a kommunista rendszer azokat az emigránsokat, akik ilyen irányban exponálták magukat, évtizedeken át feketelistán tartotta. Javasolta: nem kell mást tenni, mint előkeresni az emigráció megfigyelését végző III/l. osztály kartotékjait, azokban mindenki szerepel, tevékenységének leírásával együtt, aki tett valamit a magyar népért. (Ami azokban az években egyenlő volt a kommunista- ellenességgel.) Akit azokban a kartotékokban nyilvántartottak, az eleget tett emigráns kötelességének, és nem szorul arra, hogy bizonyítson. Amiért még volt némi előítéletünk Benedek professzorral szemben, azt a MÚK alakuló közgyűlésén mondott beszédének egyik passzusa okozta, ahol olyan kijelen
