Amerikai Magyar Értesítő, 1990 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1990-01-01 / 1. szám
1990. január ' tu Amerikai Magyar Értesítő 13.oldal DOMOKOS SÁNDOR (Kanada): A MESEMONDÓ A sors úgy hozta.) hogy tizenkilenc éves koromban kerültem be korunk forgószelébe és kevés időm maradt azzal foglalkozni) amire hajlamom és kedvem lett volna: az irodalommal. Csak amikor a börtön és az otthoni számkivetettség után végre Kanada partjain nyugodtabb mederbe került az életem) akkor kezdtem el megpróbálni pótolni azt a nagy űrt) amelyre nem volt időm életem derekán. így késve kerültem igazán kapcsolatba a mai modern magyar és külföldi irodalommal. Mindeddig egy - talán nem kis - hiúságtól táplálva hittem azt> hogy írói képességek szunnyadnak bennem. Most azonban az igazi nagyokkal szembe találkozva) rá kellett döbbennem) hogy nem vagyok igazán Író. Nincs meg bennem az adottság) hogy szimbólumokban) finom és sejtelmes árnyalatokban) a félmondatokon keresztül való érzékeltetés eszközeivel fejezzem ki magam. Ahhoz a korosztályhoz tartozom) akinek már Ady is a modern kifejezés- mód csúcsa volt. Mi még inkább Gárdonyi) Móra) Mikszáth és - Uram bocsáss! - Jókai művein nevelkedtünk. Ennek ellenére mindig élt bennem a vágy> hogy amit szépnek és értékesnek ismertem meg. azt másokkal is megosszam... Csak még nagyon fiatal lévén> nem láttam) hogy ez nem a művészek) csak a mesterek tulajdonsága... Valami) amit a középkor mester dalnokai és az ókor bárdjai gyakoroltak) a mesemondás. De hogy hogyan döbbentem magamra és ismertem föl azt. hogy mi az én küldetésem) annak hosszú sora van. 1939-ben érettségiztem. Addig csak az volt fontos számomra) hogy ezen a nagy akadályon átugorjak. Bár kiváló tanuló voltam) mégsem foglalkoztatott a jövőm kérdése túlságosan. Az akkori életünket betöltötte a trianoni határok ledöntésének fontossága. Különösen Sátoraljaújhelyen volt ez érezhető) ahol a Ronyva patak) melyet hajózhatónak hazudtak kettévágta a várost. Az én életemet is kitöltötte az az izgalmas láZ) amit akkor éreztünk) amikor kőről kőre ugrálva) szárza lábbal loptunk magunkat cseh területre és vittük magunkkal a derekunkra csavart magyar zászlót Borsiba) Rákóczi szülőfalujába. így apám kérdése) hogy "mi akarsz lenni) fiam?*) teljesen készületlenül talált. Ez a mai fiatalok számára alig érthető. Ma egy tizennégy éves gyerek többet tud az élet realitásáról) mint én tudtam tizenkilenc éves fejjel 1939-ben. Egyébként is úgy éreztem) hogy ez elsősorban az apám gondja. Csak egy pozitívum élt bennem határozottan és az is negatívum volt.- Mindég-/) csak mérnök nem leszek! A matematikát sikerült egy nagyszerű számtantanárnak - aki viszont csapnivaló padagó- gus volt - teljesen megutáltatni velem. Az volt az elvet hogy ha a végeredmény nem jó. akkor a dolgozat elégtelen. így ha elcsúszott egy tizedespont) hiába volt az egyenlet felállítása logikus, az eredmény bukás volt. Ezzel sikerült olyan idegfeszültséget teremtenie számtandolgozat írásnál, hogy teljesen gondolkozás-képtelenné tett. A feladat minden lépését tízszer- hússzor ellenőriztem és így meg nem voltam képes befejezni a feladatot. Ez viszont szintén elégtelen osztályzatot eredményezett. Mert egyébként színjeles voltam. így könyörtelen kettessel átengedett, de ez nem segítette elő önbizalmamat a matematikával szemben. Eldöntöttem. hogy olyan pályára nem megyek, ahol a számtanon van a hangsúly. Ezért tudtam egy határozott és nemleges választ adni. 000- Hát az orvosi pálya nem érdekel? 000- Nem szeretem a vért látni. 000- Rendben van. Akkor jogász leszel. Holnap már meg is fogom írni a felvételi kérelmedet - döntött helyettem apám. Közben Európa egén a viharfellegek egyre gyűltek. Mindenki érezte a kitörni készülő vihart. Arról a beszélgetésről, mely sorsomat olyan végzetszerűen döntötte el. csak évek múlva, itt Kanadában értesültem Édesanyámtól, ö mondta el. hogy apám mennyire tele volt aggodalommal értem, az egyetlen gyermekéért, ö már átélte az első világháborút és volt fogalma arról, hogy mi következhet. Apám Sátoraljaújhely rendőrkapitánya volt ebben az időben. Jó barátja volt a helyi csendőr osztály parancsnoka. Neki tárta föl aggodalmát jövőmmel kapcsolatban.- Arra nem gondoltál, hogy katonának adjad a fiad? - kérdezte az őrnagy. Apámat meglepte a kérdés, hiszen pont a katonaságtól akart megmenteni. De az őrnagy tovább magyarázott:- Tudod, a Ludovika négy év. Ezekkel a mai modern fegyverekkel már nem tarthat egy háború négy évig. mint a 19-es. Mire a fiad végez. már régen vége lesz a vérontásnak. Míg ha civil, behívhatják. De egy kiképzett fiatal tiszt kell kiképzőnek. Hidd el. a katonaiskola háború esetén a legjobb védelem. Hát ő csak szakember ezen a téren, gondolta apám. Az őrnagy pedig, aki szépen dekorált frontkatona volt. még tovább adta a tanácsot.- Ha beadod a pályázatot, elsősorban a gyalogsághoz add be. Oda van a legtöbb felvétel. Másodsorban a híradókhoz, mert ott meg a
