Amerikai Magyar Értesítő, 1989 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1989-05-01 / 5. szám
4.oldal tenni: a mai hazamenetel kinek hajt több hasznot: a rendszernek-e, mert hivatkozhat egy "megtért* névre, vagy a népnek, amelynek sorsát javíthatja a hazatelepülő azzal, hogy bekapcsolódik a kibontakozásért, a gazdasági javulásért folyó közös munkába. Mert itt nagyon nehéz határvonalat vonni. (Majdnem olyan nehéz, mint a válasz arra a hazai újságban megjelent tréfára, amiben azt kérdi az egyik pesti polgár a másiktól: vajon ki tudja megmondani, hogy hol végződik a glasz- noszty és hol kezdődik a forradalom? ...) Ki mondhatja meg megfellebbezhetetlenül, hogy ebbe a politikai szituációba még nem települhet haza tisztességes emigráns, de a holnapiba már igen? A szabadság és a demokrácia fogalma igen relativ, mindkettő ismérveit szubjektiven kezelik az emberek: egy amerikai polgár számára a jelenlegi magyarországi helyzet nyilván elfogadhatatlan diktatúrát jelentene, egy szovjet tovarisnak pedig maga lenne a mennyország. (Ne is menjünk olyan messzire: elég a Romániából menekültekre gondolnunk, akik úgy érzik magukat a Grósz-Magyarországon, mintha másik planétára kerültek volna. Hiába, minden viszonylagos. Ami ehhez képest rossz, ahhoz képest jó...) Kovács Imre mondásáról kerülvén szó, eszembe jut egy másik mondás, ami egy igen kedves közös barátunktól származik, aki - a haza járásokról beszélgetve - Így nyilatkozott: "én egyszer látogatok haza, de akkor csak 'one way' jegyet váltok a repülőre". Azóta se volt otthon és politikai álláspontját ismerve, percig sem vitás előttem, hogy ez a "one way" út csak akkor lesz nyélbeüthető számára, ha otthon igazi változás következik be. De vajon ő meg tud- ja-e határozni hajszál pontosan azt a határvonalat, aminek egyik oldalán még elfogadhatatlan diktatúra, vagy fél-diktatúra, a másik oldalon pedig szabadság, demokrácia és emberhez méltó élet van. Alig hiszem! Ez mindenkinek az egyéni Ítélőképességére van bízva. Elképzelhető, hogy Endrey Antal is látja: ami otthon alakul, még messze áll "Mária országától", de olyan tervek fűtik, hogy közreműködjék annak eljövetelében. Én tiszteletreméltónak tartom, hogy nem a "készbe" kíván hazatelepülni, a komplett demokráciába, amit az otthoniak harcoltak ki maguknak (neki, nekünk, mindenkinek, aki azzal a gondolattal foglalkozik, hogy egyszer, egy megváltozott hazába visszamegy meghalni), hanem ő maga is ki akarja venni a részét az átalakításból, tapasztalataival segíteni akarja a demokráciában gyakorlatlanokat. Kárhoztatható-e ez a szándék? 1989- május Újra leszögezem: én még mindig egyenesebbnek tartom ezt a magatartást, mint az oda- vissza utazgatást, otthoni vendégszereplést, aztán továbbélést az amerikai, ausztráliai gondtalanságban. Mindszenty József intelmeit soha sem szabad elfelejtenünk - ha a rendszer uraira gondolunk -: "A farkas báránybőrben is csak farkas marad! Ne járjatok haza, ne támogassátok pénzetekkel az elnyomó rendszert!" Azonban azt az emigrációs hitvallást is eszünkben kell tartani, hogy "a rendszerrel soha nem egyezkedünk, de a magyar néppel mindig együttérzünk!" És ha szemügyre vesszük, hogy Endrey Antal mit választott, melyikhez ment haza, a rendszerhez-e vagy a néphez, azt hiszem, bíznunk kell benne annyira, hogy ő az utóbbira gondolt, amikor hazatelepülési engedélyért folyamodott a Magyar Népköztársaság konzulátusán. Döntéséért vállalnia kell a felelősséget! Minden azon múlik, hogyan viselkedik, hogyan él otthon. Ha továbbra is képes megőrizni erkölcsi, politikai integritását, csínján kell bánnunk az elhamarkodott Ítélettel, de ha a rendszer "hasznos idiótáinak" sorába fog beállni, ha akarva-nem akarva, tudva-tudatlanul a rendszer malmára hajtja majd a vizet, számolnia kell a konzekvenciákkal! Halottaink Domonkos János, az oshawaj magyar repülő- múzeum létrehozója és gondozója hosszú betegség után, tavaly ősszel itthagyott bennünket. "Domi* - mert mindenki csak így hívta - a háború alatt a magyar légierőnél szolgált és azóta is élt-halt a repülésért. Egész életét arra tette föl, hogy emlékeket gyűjtsön a magyar repülés történetéből és egyedülálló repülőmúzeumot hozott létre Kanadában, Toronto mellett, melynek messze földről érkeztek csodálói. Távozása nagy veszteség számunkra! Béke poraira! * A ligonieri Bethlen-otthonben csendesen elaludt Módly Pista bácsi, lapunk régi barátja. 92 éves volt és bár az utóbbi időben látása nagyon megromlott, mindvégig érdeklődött a magyar ügyek, a magyar újságok iránt. A cikkeket hű életepárja, Gabriella asszony olvasta föl számára, s közben ápolta, gondozta fogyatkozó erejű férjét. A Módly házaspár évtizedeken át élt Washingtonban, itteni széles baráti körük mindig szeretettel gondol rájuk és gyászolja Pista bácsit. Nyugodjon békében! Ne felejtse el előfizetését megújítani1 Amerikai Magyar Értesítő
