Amerikai Magyar Értesítő, 1989 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1989-05-01 / 5. szám
(Folytatás az 1. oldalról! hogy az értékrend felborult» és hosszú ideje egész életüket elborítja a szemét, amit kerülgetniük kell, mert a diktatúra "rendeletéinek* értelmében ki sem dobhatják! Mi itt az emigrációban időről időre megírtuk a szemétről, hogy szemét és most igazolva láthatjuk magunkat. Ma már otthon is írják. Újdonságként, kissé még bizonytalanul tudatják, hogy Sztálin az Ohrana, a cári titkosrendőrség ügynöke, besúgója volt, mintha csak most sikerült volna felfedezni a dokumentumot. Kortárs orosz emigránsok már a 20-as-30-as években megírták és azóta is írják, dokumentumokra és tanúkra hivatkozva. Pedig Sztálint már eddig is szabad volt elítélni, az ő csillaga már régen lehullóban van, csak persze még nem teljesen és nem mindenért szabad elítélni. Minden bűnéért nem lehet, mert akkor sok minden a helyére kerül, sok csillag hullik porba vagy a szemétdombra. Más megvilágításba kerül a II. Világháború, amiről mi tudjuk, hogy nem Hitler indította el, illetve Sztálin intézte úgy, hogy megtámadja a nagy Szovjetuniót, mert akkor ugye, "nagy honvédő háború" lesz az egész és a nyugat segíteni fog. Jól számított, mint ahogyan most is jól számítanak a kommunisták a híres demokráciák viselkedésére, segítségére. De Sztálin lehullása folyamatot indított el. Most kezd inogni a 44 éven át ünnepeltetett "felszabadulás" csillaga is hazánkban. Egyre több adat "kerül elő" és mind azt bizonyítja, hogy nem április 4-én hagyták el az utolsó német csapatok Magyarország területét, hanem 13-án. "Két dolgot tudunk biztosan - írja otthon Balogh Sándor történész -» az egyik, hogy nem Battonya az első felszabadult falu, s hogy nem április 4-e a teljes felszabadulás napja." Tehát hazugság volt az egész és a többi ebből következik: elsőnek az, hogy az utolsó falu sem Nemesmedves, de legfőképpen az, hogy nem is "felszabadítás", hanem lerohanás. Remélem, nem kell már sokat várni arra, hogy ezt otthon is kimondják! Kiderült - 44 év kellett hozzá! -, hogy minden szovjet dokumentum, amelybe magyar történészeknek egyáltalán betekintést engedtek, az okkupáció szót tartalmazza. Nem véletlenül, hiszen valóban az volt. A kommunista kiadású "Idegen szavak szótára* az okkupációt így értelmezi: "más állam területének katonai megszállása hódító szándékkal*. A meghatározás tökéletes, a szótárkészítők 1978-ban nem láthatták előre, hogy alig több, mint 10 év múlva "előkerülhetnek" otthon is a szovjet dokumentumok. Akkor ennek a szónak a jelentését is elörelátóbban határozták volna 1989- május__________ 5■oldal meg, mint ahogyan tették ezt sok más szó értelmének kommunistává alakításával! Már a háború másik két kommunista "csillaga" is zuhanóban van és lassan helyére kerül. Budapest két helyét is csúfítja két "hősi" szobor, amelyeknek már régen a szeméten lenne a helyük. A két "hős parlamenterről* van szó, akik állítólag azért lengettek fehér zászlót kezükben (még az is vitatott, hogy egy vagy két zászlót!!» mert Budapestet akarták "megmenteni" vagyis harc nélküli szovjet kézre adását kérni a németektől. Steimetz kapitány Buda- pest-Vecsés határán áll azt bizonyítva minden magyarnak, hogy ott esett el hősiesen fővárosunkért. Gosztonyi Péter Svájcban élő történész dokumentumokkal bizonyítja a hazai "reform* című lapban (is), hogy az akkori Pestlő- rincen, az Üllői út-Gömbös Gyula utca-Petőfi út találkozásánál történt a kapitány balesete. Mert baleset volt, nem más. A "hős parlamenter" egyszerűen aknára futott, mégpedig jól láthatóan elhelyezett, magyarok lerakta aknára. Steimetz gépkocsivezetője észre is vette, de későn lassított és a baleset bekövetkezett. Steimetz halálához a németeknek semmi köze, de Budapestet sem menthette meg, mert még odafelé menet robbant fel! A másik szégyenteljes szobor Osztyapenkóé, akit az oroszok maguk lőttek agyon. Lehet, hogy véletlenül, lehet, hogy nem. Az elvtárs ugyanis túl sokáig tárgyalt a német parancsnokságon és kifelé jövet az oroszok zárótűz alá vették. így hát ő sem menthette meg szép fővárosunkat a szétlövéstől, mert az ezügyben tárgyalni küldő elvtársai nem várták meg, hogy elmesélje, mit végzett a németekkel. Most ott csodálkozik Budán, nála vagy vele kezdődik az M-7—es balatoni út és nem is érti, hogy tulajdonképpen miért állították oda, hiszen nem érdemelte ki semmivel. Annyira nem, hogy Sztálintól és elvtársaitól halála után sem kapta meg a "BUDAPEST ELFOGLALÁSÁÉRT" alapított emlékérmet. Igaz, Steimetz sem. ö csak a történelem- könyveinkben feküdt holtan, feje romokkal beborítva, így láthatatlanul, mellette járműroncsok. Hány generáció nevelkedett ezen a rég nem látott képen, amelyet most a hazai lapban újra megcsodálhattam? Nem tudom. Gosztonyi Péter most minden esetre két "apróságra" hívta fel a magyarok figyelmét: 1- - a képen látható hullán legénységi ruha van. Vajon miért is öltözött volna át egy kapitány, akit percekkel előbb még mindenki kapitányi ruhában látott? 2- - egy oldalkocsis motorkerékpár roncsai hevernek mellette, holott még a dokumentumok is azt igazolják, hogy gépkocsival futott aknára. t Amerikai Magyar Értesítő
