Amerikai Magyar Értesítő, 1988 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1988-04-01 / 4. szám
Amerikai Magyar Értesítő' 3.oldal 1988. április hitét a jövőben: a minden-hiába lelki- állapot egyenes következménye volt,hogy tudomásul vette a megváltőztathatatlant és elfogadta a szovjet megszállás, a kommunizmus tényét. ** Az otthoniak elfogadták, mert nincs más választásuk. Mi, akik szabadföldön élünk, soha nem fogadhatjuk el! Még akkor sem, ha ez a realitás és még akkor sem, ha a nyugati hatalmak is elfogadták, mert az elveink feladása lenne. Az orosz katonai megszállás és az ennek a révén létrejött törvénytelen rendszer, amelynek egyetlen jogforrása 1945. április 4., számunkra mindig elfogadhatatlan! ** Az "elfogadni" igével legutóbb más értelemben is találkoztam! Magyar társaságban olyanvalakiről esett szó, aki nemrégiben hazai újságban publikált és- emigráns közszereplő létére - újabban gyakran jár haza. Valaki megjegyezte: - No lám, már ezt is elfogadták! A társaság egy.másik tagja legyintett: - Hagyd, ma már mindenkit elfogadnak otthon, csak fölajánlkozzék!... Ez a megjegyzés szöget ütött a fejemben. Hát tényleg mindenkit elfogadnak már otthon Kádárék, aki mondjuk hazai lapban akar publikálni? Igen, nagyon sokakat, majdnem mindenkit, mert a rendszernek az az érdeke, ha 1./ minél többen kiegyeznek a realitásokkal 2./ minél többen adják föl elzárkózó magatartásukat 3./ minél többen válnak ellenzéki emigránsokból együttműködő emigránsokká. De azért mégsem mindenkit fogadnak el Budapesten! Kiket nem? Azokat semmiképp sem, akik kétségbevonják a rendszer legalitását és tagadják a kommunizmust. A kettő egyébként szorosan összefügg. És ez a kettő - külön - külön és együttvéve - a hazai hatalmasok legérzékenyebb pontja. Minden mást lehet birálni, szabad a részleteken vitatkozni és jelenségeket kifogásolni, de azt fölvetni, hogy a rendszer létalapját egyesegyedül 1945. április 4.-nek köszönheti, tilos. Namármost: aki ezeket a kérdéseket bolygatja, javithatatlan ellenség, elfogadhatatlan emigráns a rendszer számára. Aki - akár csak hallgatólagosan is- megfogadja: ezekről soha nem beszél, a "jogforrást" nem firtatja, az jöhet. Az publikálhat, az utazhat, nem esik semmi bántódása hiszen puszta jelenléte bizo- nyiték a rendszer elismerése mellett. És ez az, amiért a párt urai mindent megadnának. A magyar nép háromszor szavazott ellenük - 45-ben, /47-ben és 56- ban -, de április 4 után november 4-én újra az orosz fegyverek biztositották hatalmukat. És biztosítják azóta is. Ez a múlt. A jelen az, hogy ki hogyan viszonyul a kommunizmushoz? Az otthoni ellenzék - mit is tehetne mást?- elfogadja a kommunizmust, csak azon belül képzel el korrekciókat, az adott jelenlegi rendszer keretei között akar apró változásokat, amelyek az emberi szabadságjogok felé mutatnak. Az otthoni un.demokratikus ellenzék érvei között nem szerepel,gondalatában talán föl sem merül,hogy megkérdőjelezze a rendszer legalitását és a kommunizmus létjogosultságát. Őket meglehet érteni: egyrészt - ez meggyőződésem! - ez a hallgatólagos kompromisszum egyik fele: mindent bolygathatnak, csak ezt a két kérdést nem (no és a szovjet megszállás tényét, de értelmes ember erre úgysem fecsérel időt, mert tudja, hogy ez a világpolitikai helyzet függvénye és külső erőtényezőktől függ). A fájdalmas csak az, amikor a szabad világban élő magyarok között is akad, aki csak a kommunizmuson belüli változásokig mer gondolkozni. Azt, hogy az emigráció célja magának a kommunizmusnak tagadása, már elmosták agyában az évek. Belenyugszik abba, ami otthon ma van, Fantáziája legfeljebb bizonyos finomításokig terjed s a magyar néptől teljesen idegen, istentagadó kollektiv marxista rendszer, a kommunizmus megváltoztatásáról úgy vélekedik, hogy az kivülesik az ő "hatáskörén". No igen, senki sem képzeli el, hogy az emigráció csatasorba fejlődve "eltörli" a kommunizmust Magyarországon - ez utópia volt már 1947 után, a hidegháború korszakában is, ma meg még gondolatnak is nevetséges -, de az elvi ellenzést, az elvi tagadást nem szabad föladni sohasem, mert akkor saját erkölcsi tőkénket játsz- szuk el, semmisítjük meg. ** Namármost másodszor: aki ilyen-olyan szinten - akárcsak egy politikamentes cikk leközöltetésének erejéig - szóba- áll az otthoni hivatalosokkal, ki nem mondva, de föladja a tagadás, az elutasítás álláspontját. Ezért fogadják el otthon. Aki viszont nem adja föl, azt még ma sem fogadják el. (Persze, aki nem hajlandó akkceptálni az otthoni kommunista uralmat, az - a dolog természeténél fogva - nem is fog ajánlkozni arra, hogy akármilyen szinten szóbaálljon a rendszerrel és akárcsak egyetlen cikk publikálására kérjen engedélyt, vagy ennek útját egyengetendő, barátságos képet vágjon a rendszer felé. Mindkét fél tudja egymásról, mire számíthat: akinek görbülésre hajlamos a gerince, az éppúgy tudja, milyen fogadtatásra számíthat, mint tudják a hazaiak is, kinél érdemes kopogtatni, anélkül,hogy elutasításnak tennék ki magukat.)
