Amerikai Magyar Értesítő, 1988 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1988-01-01 / 1. szám
6.oldal Amerikai Magyar Értesítő 1988. január lemi ranglétrán magasra kapaszkodott és a tudományok továbbításával foglalkozó "kiválóságok" is minduntalan vétenek a tárgyilagosság szabályai ellen. Ezek a céhbeliek nem átallják hátba támadni a- zokat a nemalkuvókat, akik a demokrácia egyik talpkövének, a sajtószabadságnak értelmében leplezik le a magyarság jelenlegi legnagyobb ellenségével, a kommunistákkal való együttműködést. A magukat gáncsnélküli lovagnak tartók nem értik, hogy a tolvajt kiáltó menekülő tetteshez hasonlóan, az hazaárulózza le honfitársait, akinek vaj van a fején. Mindenkinek jogában áll a bolsevisták szekerét tolni, de ha valaki férfi, miért szégyeli ezt nyiltan is megvallani? Miért sértődik meg, ha a szabad sajtó eme tényt közhirré teszi? A nyomtatott magyar betű kapcsán természetesen felmerül az idegen nyelvű magyarságtudományi irodalom kérdése is. Hál' Istennek, Szalay Jeromos bencés szerzetes, egykori kolozsvári egyetemi tanár mintegy negyven év előtti (vagyis még a száműzetés un. hőskorában) párizsi kezdeményezése óta ezen a téren sem maradtunk le. Meg kell mondani azonban, hogy az idegen nyelvű könyvterjesztés legáldozatosabb egyéni kezdeményezői és anyagi támogatói zömmel a jobboldal kiskeresetű tömegeiből kerülnek ki még ma is, ugyanúgy mint az egyházakon kivüli világintézményeink (pl. a Magyar Cserkészet vagy a torontói Egyesült Magyar Alap) támogatói is. Magyar nyelvű sajtó nélkül összeomlanák az a keret, amelyre az idegen nyelvű könyvkiadásunk anyagilag, szellemileg és politikailag támaszkodik. Mert anyagi támogatást kizárólag magyaroktól várhatunk. Folyamatosan észlelhetjük, hogy ha pénzre van szükség, még az angol nyelvűség bajnokai is a magyar lapok és folyóiratok utján igyekeznek hirt adni magukról, illetve az olvasókat adakozásra bir- ni. Hány esetben történt már, hogy egy- egy gyűjtési mozgalom lapjaink előfizetőinek cimtárát szerezte meg saját céljaira. Az anyagiak előteremtésén kivül van más lényeges kérdés is, éspedig a szemlélet, az elfogulatlanság, vagyis a hasznosság kérdése. Mert a kifogástalan angolsággal szerkesztett kiadvány is szemétre való, ha szerzője nem az igazság és az összmagyarság szempontjait tartja fontosnak, hanem ellenségeink érdekei szerint ferditi, hamisitja sorskérdéseinket . Mint ahogy nem minden arany ami fénylik, ugyanúgy sorskérdéseink megoldása sem egyedül idegen nyelvű folyóirataink, illetve könyveink függvénye. Ezekre is égető szükség van, hogy pótolják azt a vétkes mulasztást, amit hazai kormányzataink negyvenöt előtt és azóta is elkövettek. Kikivánkozik azonban a kérdés: vájjon a kárpátmedencei összmagyarság helyzete szemmel láthatóan megváltozott volna, ha száműzetésünk teszem pl. háromszor annyi folyóiratot, könyvet adott volna ki idegen nyelveken? Kritikátlanul nem állithatom ugyan, hogy az államférfiakhoz és egyéb politikai tényezőkhöz intézett felirataink, leveleink százai eredménytelenek maradtak, de azt sem, hogy mindössze 25 százalékos siker koronázta volna is azokat. Ismételten hangsúlyozom, hogy nem szándékom állitásom alátámasztására hosszú és unalmas bizonyitékhalmazt felsorolni, de a négy évtizedes feliratozás sikertelenségét - idegen nyelvű politikai irodalmunk mennyiségére való tekintet nélkül - a rajtunk kivül álló világpolitikai okoknak tulajdonitom. Félreértés ne essék, mert hiszen a szalmaszálba is kapaszkodnunk kell, Deák Ferenccel, a haza bölcsével vallva, hogy mi olyan ügyért is tudunk harcolni, ami pillanatnyilag reménytelennek látszik. Ha többi közt az északamerikai viszonylatban reánk nézve nagyfontosságú, ij.,200 példányszámú SLAVIC REVIEW (American Quaterly of Soviet & East European Studies) c. szemlét tanulmányozzuk, feltűnik, hogy számos nemzeti nyelven (német, lengyel stb.) kiadott könyvet ismertetnek angolul, néha elég részletesen is. Ugyanis ma már alig található egyetem vagy főiskola az USA és Kanada területén, amelyiknek ne lenne egy-két magyar származású tanerője, kutatója vagy éppenséggel diákja. Ezekből kerülnek ki a nem-angol nyelvű (jelen esetben magyar) müvek birálói, ismertetői. Lám, már is egy példa arra, hogy a magyar nyelvű szakkönyvek is megtalálják az utat az egyetemes világirodalom felé, ha tárgyuknál, tudományos értéküknél fogva arra méltók. Ha valaki behatóan és két-három világnyelven is foglalkozik szakkutatással, lépten-nyomon találkozik olyan utalásokkal, amelyek magyar nyelvű könyvekre vonatkoznak. Alapos vizsgálódás, elfogadható érvek hiányában ki a megmondhatója annak, hogy melyik lenne a gyümölcsözőbb megoldás az alábbi lehetőségek esetén. Tegyük fel, hogy tiz évi időtartamra öt millió dollár áll a rendelkezésünkre. Felmerül a kérdés: állitsunk fel Washingtonban az USA kormánya, illetve a törvényhozás mindkét házának tájékoztatására tekintélyes sajtóirodát„avagy adjunk M világnyelveken kétszázezer könyvet. Meíyik lenne hasznosabb? A mai megrekedt világban valószinüleg mindkettőre szavaznának sorskérdéseink ismerői. A CÍMZÉSNÉL AZT IS FELTÜNTETJÜK, HOGY MIKOR JÁR LE AZ ELŐFIZETÉS!
