Amerikai Magyar Értesítő, 1988 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1988-05-01 / 5. szám
20.oldal Amerikai Magyar Értesítő 1988. május Mit igér a kormány 1988-ra? Mielőtt kifáradnánk a töprengésben, elárulom: keveset, de annál rosszabbat. Egyelőre inkább csak sejtéseink lehetnek arról, hogy mi lesz az idén. Tudjuk, hogy lesznek áremelések, de azt már nem, hogy lesz-e még minek az árát emelni. Politika vagy Mítosz? A lakitelki találkozóról sok szó esett az elmúlt hónapokban. Olvasóink pontosabb tájékoztatása végett az egyik jelenlévőt kérdeztük meg, ml Is történt szeptember 27-én Lakitelken? Szerkesztőnk kérdéseire Filep Tamás válaszol. Magyarán: az már bizonyos, hogy drágább lesz a tej, a kenyér, a pesszimistábbak azonban, attól felnek, hogy Romániához hasonló állapotok fenyegetnek, vagyis nem lesz sem tej, sem kenyér. A kevésbé pesszimisták beérik azzal, hogy Jugoszláviát vagy Lengyelországot tekintsék a fejlődés (?) végső stádiumának, ami három számjegyű inflációt és teljes gazdasági káoszt jelentene. Lássuk hát, mi várható ebben az évben? Az áruforgalmi adó bevezetése, továbbá az államilag dotált árak megszüntetése elsőre átlagos 15 százalékos áremelést igér. Ám abban senki nem hisz, hogy ez reális adat lenne. Már csak azért sem, mert az egyidejűleg bevezetett személyi jövedelemadó a magánvállalkozókat is áremelésre kényszeríti majd. (Legalábbis azokat, akiknek nem megy el a kedvük a magánvállalkozástól!) Szóval, a kormány 15 százclékot igér a népnek, ám belső használatra szánt kiadványok 40-50 százalékkal fenyegetnek. Ezekhez ugyan nem férhet hozzá az istenada nép, nehogy túl sokat tudjon az őt körülvevő világról, viszont nem is hisz senki a kormánynak. Feltehetően kevesen lepődnének meg Magyarországon, ha az infláció mértéke netán egy év leforgás alatt elérné vagy meghaladná a 100 százalékot! Azt mondanom sem kell, hogy a személyi jövedelemadó bevezetése milyen nagymértékben csökkenti majd a lakosság vásárló erejét, milyen sokat apaszt majd a derék magyar dolgozó pénztárcáján. (Akiről mármint az állag magyarról tudni kell, hogy a legtöbbet dolgozik Európában.) A magyar állam szociálpolitikája eddig sem tartozott az európai élvonalba, sőt Albániát és Romániát leszámítva, legfeljebb Bulgáriát és a Szovjetuniót előzi meg. Nos, a szociális kiadások jövőre tovább csökkenek. A várható fejleményeket csak azért nem részletezem, mert még azzal vádolnának, hogy horrortörténcteket írok. Feltehetően tovább romlik a lakás- helyzet, az oktatás és a kultúra helyzete is. Ezek tekintetében Magyarország szintén nem élvonalbeli helyet foglal el Európában. Ami a kultúrát illeti, erről már csak azért is érdemes szót emelni, mert negyven év után ez az első magyar vezetés, amelyik nyíltan bevallja, hogy a kultúrára pénzt nemigen ad, de mondhatnám úgy is, hogy az első kifejezetten kultúra-ellenes kormányzat korát éljük. Csoda-e ezek után, hogy romlik a társadalom közérzete is? Forradalom ugyan nem várható, de egy-két sztrájk senkit sem lepne meg széles e hazában. S ha a közérzet romlik, akkor ennek általában a kisebbségek isszák meg a levét. Magyarországon két kisebbség válhat a nemzeti, faji gyűlölet céltáblájává: a zsidók és a számarányukban lassan az erdélyi magyarokkal vetekedő cigányok. Mit ad mindezért cserébe a kormány? Először is útlevelet. Akinek lesz pénze, elvben oda utazik és annyiszor ahova és ahányszor csak akar. Mármost, hogy kinek lesz pénze, azt a fentiek fényében nem nehéz kitalálni. Grósz Károlynak biztosan lesz, bár ő nem a saját zsebéből utazik. Másodsorban várható, hogy elterelő hadműveletként jobban ráirányítja a figyelmet a határokon túl élő magyar kisebbségek ügyére. Ennek jelei már eddig is mutatkoztak, ez a tendencia valószínűleg erősödni fog. Mindezeken túl pedig valószínűleg semmit sem ad. Hogy sok ez, vagy kevés, annak eldöntését az olvasóra bízom. Magyarországon negyven éve folyamatosan fél a társadalom. Először attól félt, hogy a kommunisták átveszik a hatalmat (átvették).Aztán attól, hogy az ÁVÓ elviszi a nagypapát (elvitte, de elvitte apát és a nagybácsit is). Majd attól, hogy bejönnek az oroszok (először kimentek, mert ez kell ahhoz, hogy bejöhessenek), aztán hogy visszatérnek az ötvenes évek (hálistennek nem tértek visz- sza - egyelőre). A hetvenes években attól félt, hogy mi lesz Kádár után (ezt ma sem tudja senki), ma meg attól miből fog megélni. A fenti felsorolásból talán kiderül, ennyit fejlődött a magyar társadalom . Róbert Gida Hogyan kerültél Lakitelekre? Milyen szempont szerint válogatták ki a meghívottakat? A lakitelki találkozót egy irodalmi és tudományos életünk képviselőiből álló baráti társaság szervezte meg, ők hívták meg ismerőseiket, barátaikat. Tudomásom szerint körülbelül száz embert vártak: írókat, irodalomtörténészeket, politológusokat, szociológusokat, történészeket, közgazdászokat; végül százöt- ven-százhatvan ember érkezett meg: nagy többségük vezető értelmiségi, de egyetemista, sőt gyári munkás is volt köztünk. Pártállás, világnézet, hivatás és társadalmi rang szempontjából változatos volt ez a kör. A szelekció egyetlen vitás kérdésre adott okot - többen szóvá is tették: hiányzott a demokratikus ellenzék. Mondhatnánk úgy, hogy nagyjából a "szalonképes" emberek voltak jelen? Azt hiszem, ez így nagyon sommás volna. Egyrészt ma már, szerintem, a demokratikus ellenzék tagjai is lehetnek "szalonképesek", másrészt a jelenlévők közül Csur- ka István nemrégiben több mint egy éven át, Konrád György pedig sokáig nem volt szalonképes a hatalom vagy a kulturális élet szemében: ma sem hivatalos könyvkiadóknál jelennek meg a könyvei. Konrád ott volt, s az említett vitás kérdésben a döntő szót éppen ő mondta ki. Azt ugyanis, hogy elfogadja: iu nem egy tábor, hanem egy sok szálon, laza kapcsolódási pontokkal érintkező baráti társaság találkozott. Érdekes, hogy milyen alapon támadták a találkozót. Én három szélsőséges véleményt hallottam. Résztvevőktől, vagy olyanoktól, akik nem voltak ott? Az elsőt egy résztvevőtől, egy népi származású politológus barátomtól. ő azt állítja, hogy a reformkommunisták maguk mögé akarják sorakoztatni az ország minden számottevő erejét, össze akarják mosni a magyar progressziók A másik értelmezés véleményem és tudomásom szerint a megyei pártvezetéstől származik: eszerint Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront főtitkára a reform-ellenes erőket csoportosította. Valószínű, hogy itt a vitaindító egyik mondatának tudatos félremagyarázásáról van szó: Pozsgay arra utalt, hogy Magyar- országon megcsontosodott, tévútra jutott a társadalmi-gazdasági reform folyamata, ezen továbbjutni lehetetlen, élőiről kell kezdeni az egészet. Egy rántottából nem lehet tükörtojást csinálni, mondta, ahhoz kell egy új tojás. A harmadik vélemény szerint Lakiteleken az antiszemiták gyülekeztek. Valószínű, hogy ez is fe- * lülről jött manipuláció, de, tudomásom szerint ennek a demokratikus ellenzék tagjai közül többen - éppen azért, mert nem voltak ott, áldozatául estek. Nem kell különösebben bizonygatni, hogy ez mennyire alávaló és pri- * mitív rágalom. A zsidó kérdés egyetlen formában merült fel: ifjabb Fasang Árpád a felszólalásában utalt arra, hogy minden olyan válságos korszak, mint amilyenben most mi is vagyunk, felveti ezt a problémát; Hídvégi Máté pedig utalt a fasizmus zsidó áldozataira. > Összefoglalnád röviden a felmerült kulcsproblémákat? A leglényegesebb dolgok valamilyen utalás formájában megtalálhatók az azóta megjelent zárónyilat- kozatban. Röviden: az állam és párt szétválasztása, a közhatalom 'l megosztása, az országgyűlés hatáskörének konkretizálása, a választási rendszer, a népszavazás kérdése, képviselők visszahívása, az erdélyi menekültek helyzete, a hivatalos élet embertelen terminológiája, a klubok, társaságok helyzetének jo- ' gi rendezése, munkájuk koordinálása, gazdasági helyzetünk, stb. Nem volt idő arra, hogy mindenki megtartsa előadását, az elmaradt felszólalásokat viszont többen írásban elküldték a szervezőkhöz. t Milyen visszhangja volt a tanácskozásnak? A társadalom sokáig csak az egyébként is tájékozatlan nyugati rádióadókból értesült róla. A "Magyar Nemzct"-bcii Pozsgay nyilatkozat óta más a helyzet. Úgy tu- > dom, hogy Grósz Károlyt is meghívták a találkozóra. Tény, hogy
