Amerikai Magyar Értesítő, 1987 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1987-03-01 / 3. szám
2.oldal / Amerikai Magyar Értesítő 1987 . március HUNGARIAN MONTHLY P.O. Box 7416 Baltimore, MD 21227-0416 U.S.A. Telefons (30I) 242-5333 Szerkeszti: Soós József , Főmunkatárs: Stirling György Évi előfizetési dij: 13 US-dollár Nyugdíjból élőknek: 11 US-dollár Külföldre: 14 US-dollár A lapban megjelent Írások nem fejezik ki szükségszerűen a szerkesztőség véleményét.Azokért minden esetben szerzőik felelősek. Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.A szükséges javitás jogát fenntartjuk. Stirling György Márciusi gondolatok Amikor 1848 március 15-re emlékezünk és az akkor történteket próbáljuk föl- eleveniteni, az első, amire gondolunk a Nemzeti Muzeum előtt összegyűlt tömeg, mely esernyők alatt dideregve, de átforrósodott szivvel figyel Petőfi Sándorra. És lelki szemeinkkel látjuk ezt a nagyszerű jelenetet, amint az ifjú költő esküre emelt kézzel áll a múzeum lépcsőjén és a Nemzeti dalt szavalja, melynek refrénjét - Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk! - vele zúgják az egybe- gyült ezrek, akik akkor már forradalmi lázban égtek. Igaz: állítólag ez a jelenet ilyen formán soha nem zajlott le, mert Petőfi nem a Muzeum lépcsőiről, hanem a Pilvax kávéházban, egy asztalon állva szavalta el először a Talpra magyart, emlékezetünkben mégis igy rögződött meg a pillanat, amivel elindultak az események és kezdetét vette a nemzet forradalmi szabadság- harca. Van azonban még egy másik fontos epizódja is március tizenötödikének,amit ugyan nem örökítettek meg annyi képen, mint az elképzelt muzeumkerti jelenetet, de ami mégis elevenen él bennünk olvasmányaink, tanulmányaink alapján. És ez valóban igy is történt. Amikor a forradalmi ifjúság megfogalmazta a 12 pontot, a nemzet követeléseit, kitódult a Pilvaxból az utcára, hogy nyomdát keressen, ahol kinyomtathatja a kézzel irt szöveget. Akkor valaki azt indítványozta: menjenek a közelben lévő Länderer és Heckenast nyomdába és sokszorosítsák ott a forradalom pontjait. A jurátusok vezetésével be is hatoltak a nyomda helyiségeibe és a nép nevében lefoglaltak egy nyomdagépet. Kijelentették: cenzúra megszűnt és hamarosan megszülettek a szabad magyar sajtó első termékei, a Nemzeti dal és a Tizenkét Pont. Ez a jelenet történelmi fordulatot hozott az ország életében, mert a nyomtatott betű évszázados elnyomása, guzsbakötöttse- ge után újra lehetőséget adott arra, hogy mindenki szabadon írhasson és szabadon nyilváníthassa véleményét. Petőfi tudta, mit jelent ez, tudta, hogy minden egyéb szabadságjog alapja és előfeltétele a sajtó szabadsága. Ezért irta ezekben a napokban: "Logikailag a forradalom legelső lépése és egyszersmind fő^kötelessége szabaddá tenni a sajtót." És megjelent 1848 nyarán az uj sajtótörvény, mely kimondta: "Gondolatait sajtó utján mindenki szabadon közölheti és szabadon terjesztheti. " * Ugorjuk előre az időben 139 évet és hasonlítsuk össze ezt a régi sajtótörvényt azzal a sajtótörvénnyel, melyet pár hónappal ezelőtt hoztak otthon a mai rendszer urai az un. szocialista demokrácia nagyobb dicsőségére.Ez a sajtótörvény is úgy kezdődik, mint negyvennyolcas elődje, de ez csak porhintés. Mert nem sokkal ezután következik egy pont, mely kimondja: Magyarországon magánszemély nem indíthat lapot, nem adhat ki újságot. Ami azt jelenti: hiába van joga papíron "szabadon" írni, ha módja, lehetősége már nincs arra, hogy írását szabadon terjeszthesse. Mert az a tény, hogy nyomdaterméket csak állami szerv vagy közület adhat ki, magábafog- lalja a cenzúrát, azt, hogy a lapot fenntartó intézmény szelektál és ellenőrzést gyakorol a közlésre átadott cikkek fölött. Ilyen sajtótörvény nem más, mint a sajtó- szabadság kigúnyolása és nem szolgál mást, mint a hatalom érdekeit. Mi emigráns újságírók és szerkesztők tudjuk mit jelent szabadon írni és publikálni és értékeljük is ezt. Megbecsüljük és végtelenül sokra tartjuk azt a szabadságot, amit a nyugati demokráciák nyújtanak nekünk s főleg az képes fölmérni az igazi sajtószabadság ajándékát, aki már otthon is szagolt nyomdafestéket és volt kapcsolata a sajtóval. Az olvasók, akik itt születtek, vagy már régen itt élnek, észre sem veszik, micsoda nagyszerű dolog a sajtó szabadsága: számukra már megszokott, hogy minden vélemény, álláspont és politikai felfogás fórumot kaphat a lapokban és senkit semmiért, amit leír, nem érhet bántódás. Legtöbben csak akkor látják, milyen része életüknek a sajtószabadság, amikor elveszítik azt, amikor a hiányát érzik. Mondjuk olyankor, ha haza utaznak Magyarországra, vagy valamelyik szocialista országba látogatnak. Akik otthon, Magyarországon élnek, kénytelenek megalkudni a körülményekkel és elfogadni azt, ami van. Be kell émiök a korlátok közé szorított lehetőségekkel, azzal, hogy ma már szabad ugyan kifogásolni a rossz áruellátást, a goromba kiszolgálást, a vonatok késését, de tilos bírálni a párt politikáját, vagy érinte
