Amerikai Magyar Értesítő, 1987 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1987-11-01 / 11. szám
1987. november Amerikai Magyar Értesítő 17.oldal Betyárok a Bakonyban . . . Lajoska 15 éves volt, hogy 56-ban elkerült Magyarországról. Most volt először otthon b. nejével látogatóban Miskolcon, Barcikán és Budapesten lévő rokonoknál.. Már indulóban voltak visszafelé, amikor szinte hallani vélték a barátok hangját: "Otthon jártatok és nem fürödtetek a Balatonban...?" Ez valóban szégyen lett volna, gondolták és nosza csak, gyorsan rá a balatoni műútra, meg sem álltak a csodálatos tó északi csücskéig. Sok idejük nem volt, Akarattyán és Kenésén be a hullámokba, elő a fényképezőgépet, hogy bebizonyíthassák, ők vidáman lobickol- tak a hazai turistaparadicsom levében. Kerek 300 forintért, no meg egy 10 dolláros odacsusztatásával sikerült szállást kapni. Kora reggel rá a 8-as műútra. Veszprém: egy fagylalt, majd négy képeslap feladva, utána tovább robogtak. Egy kis idő múlva Lajoska lehúzott az utszélére és gondolkodni kezdett (néha azt is kell). A táblák azt mutatják, hogy Szent- gotthárd ennyi meg ennyi kilométer, neki viszont Hegyeshalom kell, hogy Bécs- ben leadhassa bérelt kocsiját és a repülő is onnan indul. Hamar elő a térképet és betájolta magát Pápa-Győr-Hegyeshalom irányába. Ez lesz a jó ut, és ahogy azt már itt kint nyugaton megszokta, jobbra az első utón fel északra, hogy rövid utón elérhesse a másik főútvonalat . Itt történt a baj. Nem a legjobb mellékút on a kocsi defektet kapott. Lajoska méregbe gurult. Nekigyürkőzött, kici- bálta a pótkereket és a vér rögtön az agyába tolult. A pótkerék teljesen puha volt. Lajoska nem szokott káromkodni, de most valahogy kibuggyant belőle az elkeseredés. Nekitámaszkodott a kocsijának és várta a jószerencsét. Majd csak jön valaki. Közben kedves neje mondta a magáét...-Miért kellett neked "sortkattot" csinálni, erre a kutya se jár. Lajoska egy félóra múlva kidőlt, nem birta tovább. Nyakába vette a látcsövet s térképpel a kezében elindult a földúton, hogy segítséget keressen. Őnagysága pedig nagymérgesen ült a bőröndök társaságában a kocsiban. Lajoska baktatott, kocogott, egyszer- csak megszólalt a segitség: Állj! kiáltotta valaki a háta mögött. Lajoska megfordult és egy snájdig katona tartotta rá a géppisztolyt. Majdhogynem a nyakába borult a fiatal legénynek. Azonnal mondani kezdte a baját, de a katona nem értett egy szót sem az egészből. Ugyan ki tudja ebben a zűrzavaros világban, milyen egyenruhája van egy magyar honvédnek. Lajoska nyomban rájött, hogy orosz katona tartja rá a géppisztolyt. Hogy miért, azt még máig sem tudja, angolul kezdett beszélni hozzá. No csak ez kellett a derék ruszkinak. Egy pillantás Lajoskára - nyakában egy látcső és egy fényképezőgép, kezében egy térkép -, azonnal berántotta egy fatövéhez. Hasra parancsolta, majd elővette "vaki-taki"- ját és hadarni kezdte a szép orosz nyelvet . Lajoska agyában végig futott a televízióban látott hasonló sztorik egész sora, és komolyan megijedt. Most mi lesz. Mondani akart valamit, de a rusz- ki alaposan ráförmedt, igy Lajoska elhallgatott. Elég sokáig szagolta az illatos bakonyi anyaföldet, amikor egy furcsakinézésü jármű érkezett két katonával és Lajoskát felpakolták, majd a- laposan összerázva érkeztek meg egy kis házikó elé. Egy orosz tiszt hellyel ki- nálta, Lajoska pedig hol magyarul, hol angolul elmondta baját, mire az orosz tiszt elvesztette a türelmét és elvettek tőle mindent, majd a falhoz fordították. Úgy mint annakidején az ávósok tették vele Miskolcon. Lajoskát a hideg rázta. Hallotta a telefonálást, nagyon mérges lehetett a tiszt elvtárs, mert kiabált. Egy félóra múlva megérkezett két magyarul beszélő civil, Lajoskát újból kocsiba ültették, szépen elbeszélgettek egymással, majd egy másik épülethez érkeztek. Itten végre egy jóvágásu magyar tiszt megnyugtatta, ha igazat mondott, úgy rövidesen kap segítséget és mehet tovább az útjára. Lajoska megnyugodott, azonban az órája már félhármat mutatott, amikor újból kocsiba tessékelték és visszavitték a defektes kocsijához, ahol két magyar rendőr őrködött és éppen idegcsil- lapitóval kedveskedtek neje őnagyságá- nak. Éppen egyidőben érkezett meg egy teherkocsi pótkerékkel, csere, aláirás, bucsuzkodás és a teherkocsi eltűnt. A két rendőr pedig egy jótanáccsal látta el Lajoskáékat: Ha legközelebb a Bakonyon át akarnak közlekedni, csakis a főútvonalon, mert ahogy a régi jó világban az erdőkben betyárok tanyáztak, úgy most is, csak éppen uniformisban s "ideiglenesen". Aztán mosolyogva szalutáltak és kikisérték Lajoskáékat az útra. Már Győr felé jártak, amikor Lajos- kának eszébe jutott a fényképezőgép és a távcső. Ugylátszik ott maradt valahol, valakinél, mint egy kedves emléktárgy nyugatról. /A fenti beszámolót egy kedves torontói olvasónk küldte szerkesztőségünknek./ Kérjük Olvasóinkat, Karácsonyra lepjék meg barátaikat egy ajándékelőfizetéssel .
