Amerikai Magyar Értesítő, 1987 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1987-09-01 / 9. szám

1987. szeptember Amerikai Magyar Értesítő 5.oldal vásott abban a régi cikkben? Egyszerűbb dolog kritika nélkül elfogadni a legu­tolsó véleményt, egyszerűbb, mint vissza­keresni a hajdani Írást és ellenőrizni, igazat mond-e a késői reklamáló? Hát én most vettem a fáradságot, hogy egy ilyen zavaros ügyben tiszta vizet önt­sek a pohárba és visszakerestem egy-két múltbéli szöveget. Mert a Hites-Bodó-Wass ügyben tisztázni kell egy s mást. Ponto­sabban: tisztáznom kell eredeti szándéka­imat, mert azokat egyes bajkeverők olyan alaposan elferdítették, hogy saját szülő­apjuk - e sorok Írója - sem ismer rájuk. * Kezdjük hát az elején. Nem - inkább a végén, hogy tudja az olvasó, mire céloz a cim! Nos az arra, hogy valami kalifor­niai egyesületecske elnököcskéje felhábo­rodott panaszlevelet - nem ; feljelen­tést, bizony azt! - irt az Amerikai Ma­gyarok Országos Szövetsége (AMOSz) veze­tőségének, hogy büntetné meg szigorúan azt a Stirling György névre hallgató iz­gága újságírót, aki annak a derék Hites Kristófnak a becsületébe gázolt és meg­rágalmazta ezt a kiváló embert, aki egész életét a felvidéki magyarság sorsának jobbrafordítására áldozta, stb. stb. Az egyesületecske elnököcskéje pedig azon egyszerű oknál fogva kívánja az AMOSz-tól a goromba újságíró megrendszabályozását, mivel az - teljesen véletlenül - igazga­tója és tájékoztatási felelőse az AMOSz- nak is. Ez lenne tehát a jelenlegi tényállás, de menjünk most vissza az elejére: ho­gyan, mivel is követte el ezt a főbenjá­ró bűnt ez a tiszteletlen firkász? Mié-; lőtt azonban erre rátérnék, hadd szentel­jek pár néhány tiszteletteljes szót Hites Kristóf munkásságának. Minden elismerést megérdemel az a munka, amit ő évtizedek óta felvidéki véreink érdekében végez, amihez csak az erdélyi vonalon folyó hal­latlanul értékes tevékenység hasonlítha­tó, amit Wass Albert vállalt a román rab­ságban sínylődő elszakított magyarokért. De ki mert volna belekötni ebbe a munká­ba, ki merészelt volna ezzel összefüggés­ben kötözködni Hites Kristóffal? Nem, a kérdés, amiről néhány hónappal ezelőtt szó volt - amit Pesti Péter szóvátett a Katolikus Magyarok Vasárnapjában - hom­lokegyenest más területre tartozik. A kettő nem függ össze egymással és nem lá­tom be, miért ne lehetne egyikről is, má­sikról is külön-külön szólni? A felvidéki munka elismerése mellett olyanvalamiről, ami nem találkozott a nemzeti emigráció egyöntetű helyeslésével. Sőt: kritikát váltott ki sokakból, mert ellenkezik a- zokkal az erkölcsi normákkal, melyeket a nemzeti emigráció magára nézve kötelező­en elfogadott. (És elfogadott az AMOSz is az un. Martinsburgi Határozatban). Igen, ellenkezik elveinkkel, elsősorban azok­kal, melyeket boldogult Mindszenty József végrendeletében örökül hagyott ránk - és ezeket az elveket Hites Kristófnak, mint papi embernek ismernie és tisztelnie il­lenék. * Még egyetlen gondolat, mielőtt a kez­detre térnék; gyarló, esendő emberek va­gyunk mindannyian, jó és rossz tulajdon­ságok hordozói, mint ahogy egész életünk helyes és helytelen cselekedetek egymást váltogató összessége. Nem létezik olyan ember, aki mindig csak jót, helyeset tesz, de még olyan is nehezen, aki egész életét balkezesen irányítja. Még a szentekről is feljegyezték, hogy gyóntak időnként és bübánatot tartottak. Mert ők is csak em­berek voltak, akik néha vétkeztek. Az i- gazi hiba nem abban van, hogy néha meg­botlunk, hanem abban, ha ezt konokul ta­gadjuk és nem ismerjük be a tévedésünket. Az igazi emberi nagyság azáltal mutatko­zik meg, hogy kiben van elég lelki bátor­ság belátni: ezt^vagy azt másként kellett volna csinálni. És ha valaki erre magától nem képes, másoknak kell figyelmeztetniök rá: Tévedtél! Ostoba ember, aki erre meg­sértődik és rágalmazást, becsületsértést emleget. De még ennél is ostobább, aki védelmébe veszi a méltatlankodót és olyan ferde okoskodással hozakodik elő, hogy ezt vagy azt azért nem szabad kritikával illetni, mert ugyanakkor más vonalon rend­kívül értékes munkát végez, hasznos tagja az emigrációs társadalomnak, keményen dol­gozik. A kettő független egymástól és i- lyesmit még a bíróság is csak enyhítő kö­rülményként vesz figyelembe az Ítéletho­zatalnál. De ez vagy az a pozitívum nem ad menlevelet, ami kifogás alá kell essék. (E sorok írója soha nem várta el senkitől hibáinak elnézését és a jogos kritika mér­séklését, csak azért, mert hét évet töl­tött börtönben Rákosi alatt és utána még tizenöt évet küzködött otthon a kommuniz­musban másodrendű állampolgárként, amikor mások már idekint hizlalták a pocakjukat a száműzetés keserű kenyerén és kalifor­niai, vagy floridai kúriák kényelméből mentették a magyarságot. Nem, ez éppúgy nem érdem, mint ahogy nem az a börtönvi- seltség sem; tetteinkért mindig és minden­kor egyformán felelősek vagyunk, akár he­lyeseknek, akár helytelennek ítéli is meg azokat a környezetünk, a társadalom vagy - jelenlegi körülményeink közt - az emig- rációs közösség, melyben élnünk rendelte­tett. Mert számunkra most ennek a normái az irányadók: ezt tudomásul kell vennie mindenkinek, akár tetszik, akár nem; ) * Megint elkanyarodtam a tárgytól! De most már tényleg az elejére térek! Szóval az úgy esett, hogy ezelőtt 12 hónappal - igen kerek egy évvel! - Magyar szemmel

Next

/
Oldalképek
Tartalom