Amerikai Magyar Értesítő, 1986 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1986-10-01 / 10. szám
pillanatig sem vetődött fel a régi tulajdonosok esetleges visszatérése. Általában mindenki valami újat akart. Igazából nem szerették volna lemásolni a jugoszláv modellt sem, még kevésbé bármilyen amerikai vagy nyugati példát. A megújítás eltökélt vágya vezetett a Nagy-budapesti Központi Munkástanács megalakításához is, a mindenütt jelenlévő szovjet fenyegetés ellenére. Ebben nálunk, a Telefongyárban, már a munkástanács első ülésén egyetértettek a dolgozók. Határozottan szembeszegültek a kormány álláspontjával, amely a munkástanácsokat csak tisztán gazdasági feladatok elvégzésére hívatott szervnek tekintette. A munkástanácsnak politikai funkciókat is el kell látnia — mondták a dolgozók —, legalábbis addig, amíg meg nem valósul az igazi parlamenti népképviselet. Szervezetileg a munkástanácsnak csak két függetlenített munkatársa volt : az elnök és a titkár. A többi tanácstagnak épp úgy dolgoznia kellett, mint bármely más munkásnak. Vállalt funkciójukat természetesen munkaidő után, ellenszolgáltatás nélkül látták el. A tanácstagok naponta jelentést írtak az üzem belső állapotáról és az országos politikai eseményekről. Ez utóbbi feladatuknak megvolt a maga jelentősége, ugyanis a hivatalos információkban (rádió. Népszabadság) nem lehetett megbízni. A gyűléseken a tanácstagok képviselték munkatársaik véleményét, elmondták a követeléseket, majd minden egyes pont fölött vitát nyitottunk, amelyben bárki felszólalhatott. Ezután szavaztunk. A Telefongyárban ilymódon elfogadott egyik határozat kimondta, hogy egyetlen régi tulajdonost sem lehet visszahívni : a gyár a munkások tulajdonába megy át. Időhiány miatt nem tudtunk megállapodni abban, hogy miképpen hajtsuk végre ezt a döntést, de többféle javaslat is született. Az egyik úgy szólt, hogy részvényeket kell kibocsáj- tani és szétosztani az alkalmazottak között. Mindenesetre, ez az ügy függőben maradt. Más kérdésekben viszont gyorsan egyetértésre jutottunk. Elhatároztuk például, hogy a jövőben semmilyen politikai szervezet nem működhet a gyárkapun belül — még a munkáspártok sem. Egyedül a szakszervezet munkáját engedélyezzük — ha függetleníti magát az összes pártoktól. Elhatároztuk, hogy mindenképpen szembeszál- lunk az egypártrendszer megvalósítására törekvő erőkkel. Általában mindenki amellett voksolt, hogy az 1945-47 között működött pártok térjenek vissza a politikai életbe — azok a pártok, amelyek nem a kapitalizmus, hanem a demokrácia helyreállítását tekintették feladatuknak : támogatták a földreformot, az ipari termelés társadalmasításának különböző változatait és követelték a szabadság és az emberi méltóság tiszteletbentartását. Senki sem javasolta, hogy a munkástanács legyen a munkások politikai képviseletének szerve. Pontosan tudta mindenki, hogy a vállalat, mint munkaadó, nem képes a dolgozók politikai érdekeit képviselni. Hiszen a most megdöntött Rákosi- rendszernek épp ez volt az egyik legabszurdabb gyarkorlata : az üzem, a munkaadó volt egyúttal a dolgozók « érdekeinek » képviselője is. Ahogy már mondtam, kétségtelen : a munkástanács ellátott politikaiérdekképviseleti feladatokat is, de minden14.oldal____________________ ki úgy gondolta, hogy ez csak átmenetileg lesz így. Ezzel kapcsolatban néhány dolgot pontosítani kell. A helyzet korántsem volt azonos a forradalom alatt és annak leverése után. Amikor úgy nézett ki, hogy a Nagy Imre- kormányban megbízhatunk, szóba sem került, hogy a munkástanácsoknak politikai funkciói is lehetnek. Egyetértettünk abban, hogy ezt a feladatot a pártoknak kell ellátniuk. Ellenben november 4. után kibontakozott egy, a politikai szerepet erősítő irányzat, mivel semmilyen más, a munkások bizalmát élvező szervezet nem létezett az országban. Mindenesetre, a munkástanácsok összetételében a pártállás nem játszott semmilyen szerepet — csakis az üzem érdekei, a szakmai tudás és az emberi kvalitások számítottak. A második szovjet beavatkozás előtt nem esett szó a munkástanácsok felsőbb szerveinek megalakításáról sem. Az ötlet először a november 4. utáni, még zavaros helyzetben merült fel. Ekkor már mindenki látta a káoszt, az elhanyagolt gyárak siralmas állapotát, hogy a termelés teljes leállásáról ne is beszéljünk. Hamarosan megfogalmazódtak olyan követelések, amelyek legalább a különféle helyi munkástanácsok együttműködését szorgalmazták. így alakultak meg aztán az első területi munkástanácsok, hogy megkönnyítsék az üzemi szervezetek munkájának összehangolását, a követelések egységesítését és az információcserét. A munkások megértették, hogy minél átfogóbb a szervezetűk, annál eredményesebben érvényesíthetik akaratukat a kormánnyal szemben. Ekkor már mindenki látta, hogy valamit tenni kell, mert az ország vezetés nélkül áll Igaz. hogy kétszázezer szovjet katona állomásozott Magyarországon, hogy létezett a Kádár-kormány — de hatalma nem terjedt túl a Parlament kapuján. A miniszterek a népharagtól tartva nem mertek kilépni az utcára. Ebben a helyzetben a legelső gyakorlati feladat a barbár szovjet támadás következtében hajléktalanul maradt ezrek és ezrek fedél alá juttatása volt. Nagy erőfeszítésre, komoly együttműködésre volt szüKség, hiszen a nélkülözők számára a helyzet napról-napra elviselhetetlenebbé vált. Elhatároztuk, hogy összehívjuk az összes kerületi munkástanácsot és a na gyobb üzemek tanácsait. Az újpesti munkástanács határozatot is hozott ebben a kérdésben. így november 13-án valóban össze is gyűltünk a budapesti munkástanácsok éitekezletére. Ezen én magam is résztvettem. Először a Telefongyárban hívtuk össze a munkásokat, mintegy nyolcszáz embert. Ez a gyűlés jóváhagyta a forradalom alatt választott üzemi munkástanács összetételét és az általa addig hozott határozatokat Leszögeztük, hogy a két legutóbb megszavazott döntést továbbra is fenntartjuk : nem ismerjük el a Kádár-kormányt az ország legális vezetőjének és nem vesszük fel a munkát, amíg a szovjet csapatok ki nem vonulnak Magyarországról. Ezután küldöttet választottunk, aki a kerületi munkástanácsok gyűlése előtt az üzemet képviseli. Ezen a demokratikus szavazáson nemcsak a munkástanács tagjai, hanem mindenki, az üzem összes jelenlévő dolgozója leadta a voksát. Rám esett a választáAmerikai Magyar Értesít# suk. Ekkor megtartottuk — szintén a Telefongyárban — a kerületi üzemek küldötteivel a közös tanácskozást, ahol ismét engem bíztak meg, hogy képviseljem őket egy szélesebb körű értekezleten, amelyet az újpesti tanács épületében akartunk megtartani. Csakhogy, amikor a delegációk megérkeztek az újpesti tanácsháza elé, látták, hogy az épületet a szovjet hadsereg egységei tartják megszállva. Ott nem lehetett semmilyen értekezletet tartani. Kis tanakodás után végül az Egyesült Izzó munkástanácsának meghívására az ő gyárépületükben gyűltünk össze. Egyenként, illetve kis csoportokban mentünk az Izzóba, hogy ott végülis megtartsuk a megbeszélést a legnagyobb budapesti üzemek munkástanácsainak képviselőivel. Ez november 14- én történt, délután 4 órakor. Minden jelenlévő egyetértett egy központi munkás- tanács létrehozásának szükségességében, de a formát illetően nem tudtunk megegyezni. A gyűlésen felszólalt Báli Sándor, a Standard-gyár képviselője. Elmondta, hogy a Parlamentből jön, ahol a Magyar Acélművek, a csepeli nagyolvasztó és a Csepeli Növényolajgyár képviselőivel együtt Kádár fogadta őket. Felolvasták neki a munkások követeléseit. Ezek a követelések egyébként pontosan megegyeztek a mieinkkel : a szovjet csapatok kivonása, titkos választások elrendelése a többpártrendszer alapján, demokratikus kormány alakítása, az üzemek munkásellenőrzésbe vétele, a munkástanácsok elismerése, a szabad szakszervezetek visszaállítása, a sztrájkjog, a sajtószabadság és a vallási szabadság elismerése — vagyis a forradalom legismertebb, legáltalánosabb követelései. Minden egyes munkásgyűlésen ezeket szedték pontokba, már-már az unalomig menő egyhangúsággal. Báli elhozta Kádár válaszát is : « Joguk van hozzá hogy ne ismerjék el a kormányt, de ez nen változtat a helyzeten. Engem támogatnak a szovjet csapatok, önök azt csinálhatnak, amit akarnak Ha nincs kedvül dolgozni, hát ne dolgozzanak. Nekünk itt a Parlamentben mindig lesz mit ennünk, lesz mivel világítanunk... » Kádár egyébként megtagadta több olyan mun- kaskuldöttség fogadását, amelyek mind ezzel a moi dattal kezdték követeléseiket : <• Nem ismerjük el a Kádár-kormányt ». Az Eg\ esült Izzó-beli gyűlésen több delegátus s javasolta egy Országos Munkástanács felállítását. Magam is támogattam volna ezt az elképzelést, de hivatalosan csak azt mondhattam, amivel a munkatársaim megb'ztak : javasoltam, hogy először hozzuk létre a Nagy-budapesti Központi Munkástanácsot. A többi újpesti és angyalföldi küldött hasonló helyzetben volt. Kár. hogy Kádá nem jött el inkognitóban erre a gyűlésre : jó leckét kapott volna munkásde- mokráciábol. Végülis a többségi határozat a Nagy-budapesti Központi Munkástanács létrejöttét • úrgette. A gyűlés tudomást szerzett a Beloiannisz finommechanikai üzem dolgozóinak álláspontjáról, amely kimondta : « Nem ismerjük el a Kádár-kormányt, mint a nép akaratának kifejezőjét, de ez nem gátol meg bennünket abban, hogy tárgyaljunk vele. Ök a hatalom képviselői — legalábbis papíron. A sztrájkot lehetetlenség tovább 1986.október
