Amerikai Magyar Értesítő, 1986 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1986-10-01 / 10. szám
Amerikai Magyar Értesítő 1986.október 13.oldal TŐKE FERENC* * A magyar munkástanácsok története ' Töke Ferenc, a Sagy-budapesti Központi Munkástanács a/elnóke 1956 végén Syugatru menekült. 1968-ban Bernben halt meg. .17 éves korában. Itt közölt visszaemlékezéseit a brüsszeli Nagy Imre Intézet folyóirata, a « Revue ■> (Review! publikálta, franciául és ungolu . I960 januárjában. Magyarul must jelennek meg először és benne lesznek a Magyar Füzetek ■■ hamarosan kiadásra kerülő. « Magyar munkástanácsok 1956-ban ■■ című szöveggyűjteményében. A fordítás a francia szöveg alapján készült. Magamról annyit, hogy munkáscsaládban nőttem fel. Egészen fiatalon, inasként kezdtem dolgozni az Orion rádiógyárban, ahol később szerszámlakatos-segédként szabadultam. De többre vágytam : szerettem volna továbbtanulni, s így beiratkoztam egy esti tanfolyamra. Ennek elvégzése után kiemeltek : normás lettem, ami már ebben az időben sem volt túl népszerű beosztás. Mégis, amikor a forradalom alatt a mi üzemünkben is megválaszolták a munkástanácsot — akkor a körülbelül 3000 embert foglalkoztató Telefongyárban dolgoztam —, a lista élére kerültem, s nem is kis szavazatkülönbséggel. Később, amikor az ideiglenes választások eredményét megerősítették, én egészségi okokból vissza akartam lépni, de a munkatársaim nem engedtek. így választottak meg másodszorra is az üzemi munkástanács elnökévé. Hozzáteszem, hogy már 16 éves koromban szociáldemokrata párttag voltam, és azóta is meggyőződéses szocdem maradtam. Ugyanakkor — mint sok munkatársam —. az egyesítéskor én is beléptem a Magyar Dolgozók Pártjába Ebben az írásban megpróbáltam összefoglalni mindazt, amit a munkástanácsokról tudok, s mindenekelőtt elmondani a hozzájuk kapcsolódó személyes élményeimet. * * * Az 1956. október 23-i események után nem vettem részt a további harcokban : bementem a gyárba. Azt hiszem, ez 25-én lehetett. A 3000 dolgozóból mintegy nvolc- százan gyűltünk össze a kultúrteremben. Az emelvényen ült az igazgató, a párttitkár, a szakszervezeti titkár és néhány más funkcionárius, a társadalmi szervezetek függetlenített vezetői. A termet megtöltötték a munkások. A gyár vezetői megpróbálták létrehozni a munkástanácsot. Valóban, a SzOT — a párt központi bizottságának egyetértésével — minden gyárnak és üzemnek javasolta munkástanács fölállítását, hogy a dolgozók végre ne csak papíron, hanem valójában is beleszólhassanak munkahelyük irányításába. Persze, a gyár vezetőségének megvoltak a maga elképzelései — és jelöltjei. Am ezen a napon kizárólag a dolgozók jelöltjeire szavaztunk Ezt látva a funkcik mind lemondtak addig betöltött pozíciójukról. Egyébként mindannyian megmaradhattak a gyárban — egyszerű dolgozóként. Az igazgató közölte, hogy ő valójában szerszámlakatos, és kérte, hogy visszatérhessen a gépe mellé. Ennek nem volt akadálya. Az újonnan megválasztott munkástanácsnak körülbelül 25 tagja lett. Minden üzemegység delegált két vagy három képviselőt. Az üzemekből kétkezi munkásokat. az irodákból értelmiségieket választottak meg. Összesen 19 fizikai munkás került a munkástanácsba. Tekintettel a teljesen tisztázatlan politikai helyzetre és a miniszterek ellentmondásos nyilatkozataira, úgy döntöttünk, hogy addig nem ismerjük el a kormányt, amíg bővebb információt nem kapunk, s a sztrájkot egyelőre tovább folytatjuk. A munkástanácsot megbíztuk, hogy gyűjtse össze a dolgozók követeléseit, s juttassa el azokat a Parlamentbe. Ezek között a követelések között szerepelt a szovjet csapatok kivonása Magyarországról — vagyis az ország függetlenségének biztosítása — és a Nagy Imre-kormány megerősítése, az egyetlen kormányé, amelyben hosszú idő óta először szerepeltek a mi bizalmunkat is élvező miniszterek A munkástanács tagjainak körülbelül a fele nagyon fiatal, 23-28 éves volt. Ők résztvettek a forradalom különféle akcióiban, a tüntetésekben, a Sztálin-szobor ledöntésében, a Rádió ostromában. Az « öregek » között voltak régi szakszervezeti aktivisták ; néhányan ültek a régi rendszerben. vagy éppen Rákosi alatt, de most majd' mindannyian azon a nézeten voltak, hogy át kell adni a stafétabotot. Ha a fiatalok a nehéz harcokban meg tudták állni a helyüket, méltók arra is, hogy a munkatársaikat képviseljék. Az, hogy a munkás- tanács tagjai közül párttag volt-e valaki vagy sem. nem játszott szerepet. Rólam is tudták, hogy az egyesítés óta párttag vagyok. mégis egyhangúlag választottak meg. Egyébként a telefongyári munkástanácsban 90 % volt a párttagok aránya, s több pártaktivistát is megválasztottak. A munkások megbíztak bennünk, mert tudták, hogy régebben is mindig az ő érdekeiket képviseltük. Az ő szemükben egyedül a munkástanács-tagok szeplőtelen múltjának volt jelentősége. Úgv tudom, ugyanebben az időben Budapest minden üzemében lezajlottak a munkástanács-választások. A fővárosi dolgozók tudták, hogy Jugoszláviában az üzemek vezetése a munkástanácsok kezében van. És hogyha ott a munkások lehetnek az igazi gyártulajdonosok — mondták —, miért ne követhetnénk mi is az ó példájukat ? És egyébként is, igyekeztek, hogy a magyar munkástanácsok valóban hű képét adják a jugoszláviai önkormányzó szerveknek. A választások láza aztán Budapestről kiindulva fokozatosan meghódította az egész országot. November 3-ra mindenütt megalakultak a munkástanácsok, és működni is kezdtek. Ugyanakkor fokozatosan lecserélték a régi vezetőket. A munkások követelték az ipar decentralizálását, ami gyakorlatilag az üzemek munkásigazgatás alá vonását és tulaj- donbavételét jelentette, de emelle't a nyereség egy részét meghagyták volna az államnak. A mi üzemükben ez a folyamat már eléggé előrehaladott állapotban volt. Október 30-án. kedden küldötteink a Parlamentben tanácskoztak Tildy Zoltánnal, s egy memorandumot juttattak el Nagy Imréhez. A rádióban épp ekkor olvasták be Nagy, Tildy és Kádár nyilatkozatait. Ezekből megállapíthattuk, hogy a kormány végre ura a helyzetnek. Elhatároztuk, hogy visz- szatérünk az üzembe, és javasoljuk a dolgozóknak, hogy vegyék fel a munkát. Felhívást tettiink közzé a rádióban is, hogy november 5-én. hétfőn reggel minden dolgozó jelentkezzen, álljon munkára készen a gépe mellett. Sokan már november 2-án és 3-án bejöttek a gyárba a helyreállítási munkák elvégzésére. Úgy látszott, hogy átérzik : ezúttal maguknak dolgoznak. Arról beszéltek, hogy az eddigi munkaversenyeket, a társadalmi munkát mindig felülről kényszerítették rájuk, de ha a dolgok továbbra is így haladnak előre, akkor most ők maguk fognak munkaversenyt szervezni, és sosem látott termelékenységet érhetnek majd el. November 4-én a szovjet ágyúk dörgésére ébredtünk. A második szovjet beavatkozás nemcsak a várost : minden tervünket rombadöntötte. Ismét kitört az általános sztrájk. Valóban, már korábban megállapodtunk : ha bármilyen nem várt negatív fordulat jönne közbe, sztrájkfelhívás nélkül is letesszük a munkát. A munkások egyetlen fegyverét, a sztrájkot állítottuk szembe az oroszok által ránk erőszakolt Kádár-kormánnyal — épp úgy, ahogy annak idején Nagy Imre kormányával is tettük, amíg meg nem bizonyosodtunk annak valódi szándékairól. November 4-én mégis sokan bejöttek a gyárba, tudakozódni. Nem tudták, hogy mit gondoljanak, mert a rádió hírein lehetetlen volt eligazodni. Egy dolog azonban világosan látszott : az új kormánynak semmi hatalma sincs. Kádárék felhívtak a munkára, de a melósoknak eszük ágában sem volt engedelmeskedni. Másfelől viszont világosan láttuk, hogy az ország dolgozói nem állhatnak karbatett kézzel az idők végtelenségéig. Sem a munkásoknak, sem a lakosságnak nem voltak akkora tartalékai, ami lehetővé tett volna egy többhónapos általános munkabeszüntetést. Szörnyen hiányzott a pénz is. Akárho- gyis, a munkások úgy gondolták, hogy a gyárban, egy tömegben maradva, némi nyomást gyakorolhatnak a kormányra. Remélték, hogy eltökéltségükkel bizonyítják a szovjet csapatoknak is, hogy véres beavatkozásuk az egész magyar nép akaratával ellenkezik. Végső soron pedig szerettek volna kompromisszumot, modus vivendiI találni az új vezetőkkel. Semmiféle reakciós hangot nem lehetett hallani a sztrájk ideje alatt. Soha, egyetlen
