Amerikai Magyar Értesítő, 1985 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1985-01-01 / 1. szám
10.oldal Amerikai Magyar Értesítő 1935. január STIRLING GYÖRGY: Miből lesz a cserebogár ? jegyszer volt. hol nem volt» talán mag az Óperenciás tengeren túl» ott ahol a kurtafarku malac túr» Kanada-ország e- gyik legészakibb városában élt-éldegélt egy nyurga ifjú ember» aki nemrégiben érkezett Magyarországról» megunván a szocializmust s mindazokat a lehetőségeket» melyeket a rendszer tartogat a fiatalok számára. Ez a nyurga ifjú először tájékozódott a szabad világban» foglalkozott ezzel-azzal» aztán egy szép napon elhatározta, fölcsap újságszerkesztőnek. Merthogy két pálya van a világon, amihez senkitől sem kívántatik meg semmiféle képesitéss a politikusi és az ujságirói. Aki le tudja kopogni az Írógépen az ABC- t és úgy pötyögteti egymás mellé a betűket, hogy valami értelmük is legyen, az már irs a magyar mindig is az irók és a költők nemzete volt-- inkább, mint az olvasóké - s ez fokozottabban áll az e- migrációban. Egyszóval barátunk élt a szabadság nyújtotta lehetőségekkel és dicséretre- méltó életrevalósággal összeügyeskedett valami pénzt, hogy azon újságot indíthasson. És indított is, Nyugati Magyarság címen, mely címről - a laptulajdonos kérésére Írott ismertetésemben - annakidején megállapítottam» hogy sokatigérő telitalálat...S mivel egy uj laphoz nemcsak tulajdonos-szerkesztő, de munkatársak is kellenek, ifjú barátunk nekifeküdt a levélírásnak, hogy támogatókat toborozzon újságja részére. Első levelében illően bemutatkozott és túlzottan udvarias, már-már alázatos» helyenként hízelgő formában kérte segítségemet.Hogy közreműködésemmel, tanácsaimmal támogassam lapját és küldjék cikkeket, mert ez számára igen sokat jelentene, biztosítaná a lap színvonalát, stb. stb. És itt következett közel fél oldalon át a bizánci stilusu bókolás, mellyel Miklósai István - mert igy hívják az ifjú szerkesztőt - addigi Írásaimat» ujságirói tevékenységemet illette» olyan jelzőkkel, hogy magam is zavarba jöttem tőlük és belepirultam a sok dicséretbe. És hát mivel ilyen hízelgő hangnak nehéz ellenálni, Írtam is a lapról ismertetést és figyelmébe ajánlottam azt az érdeklődőknek. Majd cikkeket is küldözgettem közlésre - természetesen honorárium nélkül, barátságból» hiszen támogatni kell a kezdő fiatalokat és a nehézségekkel küzdő magyar lapokat. (E téren u- gyis azt vallom, hogy az emigrációban mindenkinek kötelessége valamilyen "közmunkát" végezni a magyar ügyért: akinek az Isten tehetséget adott, Írnia kell. Magyarul és ingyen. Otthon, normális körülmények közt az újságíró jogos igénye a tiszteletdij, munkájának megfizetése, de az emigrációban más a helyzet: itt erkölcstelennek tartom pénzért Írni. Magyar lapokban természetesen és nem amerikaiakban. ) Tehát az ifjú szerkesztőnek ezzel is szerencséje volt velem: ingyen jutott a cikkeimhez, amikből ő - hiszen közölte lapjában s a lapot részben ezért is tudta eladni... - pénzt csinált. Igaz, olyan hálálkodó leveleket küldött, hogy megint- csak pirulnom kellett a mézes-mázos jelzőktől, melyekkel valósággal elhalmozott ez a csupasziv, lelkes és alázatos fiú. Gondolom, másolatai vannak ezekről a hálától csöpögő levelekről és könnyen utána tud nézni, miket irt nekem két-három évvel ezelőtt. Mint ahogy én is előkerestem most akkori leveleit s derűs perceket szerzett olvasásuk. Csupán jóizlésem akadályoz meg abban, hogy az olvasókkal is megosszam a levelek olvasásának szórakoztató élményét. De kívánatra bárkinek bármikor bemutathatom azokat: nem titok a tartalmuk. Miklóssi barátunk sem tartotta titokban kitüntető megbecsülését» mert lapja egyik tavalyi számában is elismerő sorokat közölt munkásságomról. Mi tagadás, ez jólesett. ☆ S most hadd szakítsam el mondandóim fonalát néhány percre. Úgy érzem, tartozom az olvasónak annyival, hogy megindokoljam: miért untatom ezekkel a magánügyekkel? Azzal, hogy mit irt, vagy nem irt nekem, ill. rólam egy távoli kis lapocska ifjú szerkesztője. Nos ez eddig tényleg nem túlzottan érdekes, csupán a továbbiak megértéséhez, egy ember megváltozásának bemutatásához szükségesek. Mert ennyi bevezetés, ennyi előzmény nélkül nem lennének érthetőek az ezután következők» melyeknek magja viszont már közügy. S éppen ezért egy újság nyilvánossága elé kívánkozik. Tudniillik ez az alázatos hízelgő néhány hónappal ezelőtt egyik napról a másikra teljesen megváltozott. Nem egymagában: megváltozott a lapja, annak szelleme is. Olyannyira, hogy egy idő után nem is küldtem neki cikket, nem kívántam otthoni újságokból kivágott Írások és hazai hírek közt szerepelni nevemmel. De - visszaemlékezve a kezdeti hűségnyilatkozatokra - egyelőre vártam és sehol egyetlen szót sem szóltam vagy Írtamba lapocska, vagy szerkesztője ellen. Sőt igyekeztem menteni, védeni a fiatalembert: ő már a mostani hazai generációhoz tartozik, és a rendszer nevelésének nyomait nehéz levetkőzni: majd észhez- tér. Ellenkezője történt. Az addig oly si-
