Amerikai Magyar Értesítő, 1985 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1985-05-01 / 5. szám
1985. május Amerikai Magyar Értesítő 9.oldal SÖJTÖRI GÁBOR: Negyven évvel ezelőtt is “magyar és keresztény rendezést” követelt amerikai emigrációnk Már hónapok óta kérdi az európai sajtó - a mostani bajok forrására célozva -, hogy "felszabadulás vagy leigázás" volt-e a német birodalom negyven év előtti ösz- szeomlása. Történeti valóság, hogy - a- kár tetszik, akár nem - hazánk sorsa mindkét világégés idején Európa második nagyhatalmának, a németnek volt függvénye és valószinüleg a jövőben is az lesz. Ugyanis a jelenlegi hódoltsági állapota éppen olyan ideiglenes jellegű, mint annak idején a török. Elsősorban a közép-európai népekre és köztük mireánk is célzott Dregger Alfréd kér. demokrata párti politikus mondván, hogy "az ember nem ünnepelhet katasztrófákat és 19^5. május 8-a a német és európai történet legnagyobb katasztrófájának dátuma."Sajnos, ez a megállapitás a magyarokra is vonatkozik. A 18 milliónyi összmagyarságnak tudnia kellene, hogy a mi történetünk leg- szőrnyübb napja 1945. április 4.-e, amikor a Kárpát-medencei hazánkat teljes e- gészében elözönlötte a szovjetorosz horda. Ennek a nőgyalázó gyilkos siserehad- nak a dicsőítésétől roskadozik a hazacsalogató pesti újság "kincsesnek" csúfol kalendáriuma is, a mosókonyhai "ellenállók" alázatos talpnyalását is magasztalva. Rommá bombázott fővárosunkban, a sokat szenvedett, jobb sorsra érdemes magyar nép kinzói és kiárusitói az un. "magyar kormány" nevében, Dálnoki Miklós Béla által kibocsátott hivatalos kiáltvány szellemében ünnepelték a Nemzeti Muzeum előtti téren, történetünk leggyászosabb napját akkor, amikor 1945. április 4.-én a trianoni határon Nemesmedves haranglábjára is kitűzték Moszkva vörös rongyát. Es ezzel az utolsó magyarföldi faluval Sztálin "birtokba vette" a Roosevelt és Churchill által Jaltában neki ajándékozott csonka hazánkat. Micsoda szédületes történeti hazugság csendül ki a vörös patkányok szolgalelkü tömjénezéséből: "A magyar nép legjobbjainak évszázados álma valósul meg abban a napiparancsban, amelyben Sztálin marsall április 4.-én bejelentette a világnak: A Vörös Hadsereg Magyarország egész területét felszabadította a német megszállás alól. A magyar népnek ez a fel- szabadulása, melyet teljességében csak órák óta élvezünk, olyan kincse nemzetünknek, amelytől soha megválni nem akarunk és soha nem is fogunk...Szerény, de megérdemelt helyet akarunk biztosítani a magyarságnak a szabadságszerető népek sorában. Ezt a célt szolgálja a nemzeti kormány." ☆ Most, negyven esztendei szovjetorosz megszállás és kommunista pártdiktatura után megállapíthatjuk, hogy a Moszkva halálos ölelésébe kényszeritett magyar nemzet "felszabadulása" valóban olyan "kincs", amelytől sem a Kincses Kalendárium, sem annak bolsevista gazdái megválni nem akarnak. Volt mosókonyha-ellenállók (egyikük pl. az "Anti Nazi Resistance 44-45" cimen henceg a Dictionary of Librarians életrajzában), mint Darvas József, vagy Boldizsár Iván mesélik el "hősi" cselekedeteiket, német-gyülöletü- ket és a talpnyalásig aljasuló szovjetimádatukat. Többségük az un. intellek- tuelekből került ki és a kállai-kettőst járva, gyávák voltak nyiltan kiállni. Jellemző ezen öndicsekvő visszapillantókra az is, hogy anyagilag nagyonis rendezett körülmények között éltek,sőt boldogan élvezték a most általuk is "át- kosnak" rágalmazott Horthy-rendszert, a- melyben a hajukszála sem görbült meg. Erre utal Déry Tibor, aki kivételesen be is vallja, hogy "a Horthy-Magyaror- szág társadalmában, nem lévén kombat- táns természet, feltehetően visszahúzódtam a többé-kevésbé békés polgári életbe." Nem voltak tehát proletárok, de még- csak a nagycsaládos köztisztviselői osztályhoz sem tartoztak. A Horthy-rend- szernek voltak gátlás nélküli kiszolgálói és haszonélvezői, a pesti kávéházak és mulatók könnyelmű vendégei, mint Schöpflin vagy Keresztúri Dezső, aki mai napiglan is büszkén emlegeti "úri fiú" mivoltát. Vagy ott voltak a jezsiuták e- gyetemi "Kongó"-jában vitézkedő pesti ficsurak, akik közül a pánszláv bolse- vizmus nem egy keresztényüldöző, véres- kezű népbirája, népügyésze is kikerült. Elkerülhették a proletársorsot, mert az Egyház és az Állam támogatásával köny- nyen küzdötték fel magukat abba a Hor- thy-féle középosztályba, amely ellen később egyéni becsvágyból valóságos irtóhadjáratot folytattak. Ma már bizonyos történeti távlatból vonhatunk párhuzamot az összeomlás előtti és a mai politikai emigráció között. Összehasonlításunk megdöbbent, mert manapság jóval több a "népidemokráciában" megpörkölődött kétszinü és nemzetellenes politikai kalandor, mint a háború alatt. Sőt ezek, a pánszláv bolsevista rendszer neveltjei, olyan magyarellenes szemléletet hoztak magukkal nyugatra, a- minőre csak a tizenkilences kommün szökevényei szolgáltattak példát. Miattuk
