Amerikai Magyar Értesítő, 1984 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1984-01-01 / 1. szám
6.oldal Amerikai Mag>ar Értesítő' 1984. január ha cáfolhatja állításait, szempontjait. Dehát ez nincs is szándékomban és tisztelettel meghajlok a birálat minden érve előtt. Csak egyet, egyetlen egyet szeretnék megjegyezni ahogy már megjegyeztem ott Clevelandben is, az ujság- irószüvetségi közgyűlésen kirobbant vitában: közös igyekezet és áldozatvállalás eredményeképen, egy szerkesztői munkaközösség s azon belül egy ember többéves megfeszített kutató, anyaggyüj- tő és irói munkája nyomán végre megszületett az a könyv, az a mü, amire már évtizedek óta várunk s akkor nem tudunk mást tenni, mint gáncsoskodni? Nem a könyv jó oldalait, hasznosságát nézzük, hanem a hibáit? Nem azért kötöm az ebet a karóhoz, ho^y az első lelkesedésemben Írott dicsérő cikkemet, vélt, vagy valódi igazamat védjem. Nem. De ugyanakkor, amikor vita és ellentmondás nélkül meghajlok a szaktekintélyek előtt, elismerem a könyv hibáit és fogyatékosságait - sőt a magam hibáját is, hogy ezekre nem figyeltem föl az első, futó átolvasás közben - mégis azt mondom: ezek nem csökkentik olyan mértékben a könyv értékét, hogy jogunk lenne azt "levágni". A kritikához természetesen bárkinek joga van, hiszen nem diktatúrában élünk, ahol csak egyetlen vélemény érvényesülhet -és bírálni tilos. A kritikára egyenesen szükség van és önmagámmal kerülnék szembe, ha nem védeném tüzön-vizen át mindenkinek a jogát a bírálathoz. Hiszen a különböző vélemények összeütközéséből alakulhat ki csak a helyes álláspont és csak ott létezhet egészséges demokrácia, ahol nem dorongolják le a bírálót. De a doronggal csínján kell bánni a kritikusnak is: csak a hibákra szabad ütni és ügyelni kell arra, hogy amikor csak részleteket kifogásol, ne az egész munkát csapja agyon és következtetéseivel az egészre általánosítson. Ami hiba, azt ki kell javítani! A clevelandi vitán sajnos nem volt jelen a könyv szerzője és a Rákóczi Alapítványt sem képviselte senki sem. De többen ottvoltak a Katolikus Magyarok Vasárnapja youngstowni nyomdája részéről, akik ígéretet tettek arra, hogy a szerzővel való megegyezés alapján a hibákat a második kiadásban már kijavítják. Mert javítani való bőven akad, az kétségtelen. A "bőven" szó ugyan erősen relativ: a könyv 3^0 oldal terjedelmű és a hibajegyzék mindent beleszámolva 30-35 kifogást tüntet föl. Erről az a történelmi anekdota jut az eszembe a- mit a pest-budai Lánchíd felavatásáról hallottunk gyerekkorunkban. Folyt a hid- avatási ünnepség, a hatalmas néptömeg ujjongott a gyönyörüszép alkotás láttán s akkor a tömegből előugrott egy suszterinas és rámutatva a hídfőket őrző e- gyik kőoroszlánra, fölrikkantott' - Nini, az oroszlánnak nincs nyelve...! Nagy nevetés, oda az ünnepélyes hangulat és a hid tervezője úgy elszégyelte magát, hogy azonnyómban a Dunába ugrott. Hogy van-e a lánchidi oroszlánoknak nyelve, vagy nincs, soha nem néztem u- tána (s most már aligha lesz rá módom az életben...), de ha nincs, az sem von le sokat a hid értékéből, az alkotás jelentőségéből. Éppígy elenyészőek azok a^hibák, amik figyelmetlenségből vagy tévedésből belekerültek, illetve végleges formábaöntés után is bennemaradtak a szövegben. Bár. Igenis van egy-kettő, ami fölött nem tudok napirendre térni. Megmondom őszintén: történészi szőrszálha- sogatásnak érzem, amikor hat-nyolcszáz- éves történelmi epizódok jelentéktelen részletei fölött vitatkozunk, vagy o- lyasmit tesznek szóvá a kritikusok,hogy Zvoinimir horvát király felesége Szent Lászlónak nem leánya, hanem a nővére volt. Az sem túlzottan érdekel, hogy valaki manapság hogyan értékeli Jurusich Miklós magatartását Kőszeg védelménél, illetve a vár feladása tekintetében,mert akár igy, akár úgy, az idegenek rólunk alkotott véleményét az akkori események már aligha befolyásolják. És ki tudja manapság eldönteni, mik voltak a vár feladásának indítékai: megalkuvás, vagy józan helyzetfelismerés? De a Horthy- rendszerről, az utolsó félévszázad e- gyes fényeiről a második világháború és az azt követő idők bizonyos eseményeiről írottakkal már igenis vitába kell szállnunk és ezeknek a részeknek a mielőbbi kijavítását tartjuk a legfontosabbnak. Mert egyrészt ezekről a részekről - mint kortársak - magunk is megtudjuk ítélni, hogy ferde beállításban mutatják a tényeket. És alkalmasak arra, hogy ezek alapján rólunk magyarokról kedvezőtlen képet alkossanak a könyv angol nyelvű olvasói. Nehéz megérteni, hogyan kerülhettek bele ezek a részek a kötetbe, nehéz elhinni, hogy a szerkesztőbizottság tagjai közt senki sem akadt, aki tiltakozott volna Ignotus Pál rosszindulatú szavainak idézése és egyéb, ehhez hasonló káros vélemények kinyomtatása ellen. Talán nem csak azért tette be a szerző e- zeket a részeket a könyvbe, hogy történelmünk sokat vitatott utolsó félévszázadát "szalonképessé" fésülje bizonyos liberális amerikai körök és kapcsolt részei előtt? Vagy az annyiszor kielemzett magyar "bűntudat" dolgozott benne, mely a vesztett háború után főleg azokban hatalmasodott el, akik maguk nem tettek
