Amerikai Magyar Értesítő, 1983 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1983-03-01 / 3. szám
4.oldal akik kimondhatjuk helyette is, mi fáj még ma is, mik a sérelmek, amiket orvosolni kell? Negyvennyolcnak és ötvenhatnak közös vonása, hogy mindkét forradalomban az ifjúság emelte magasra a szabadság fáklyáját. Különös adottsága az ember számára a szabadság utáni örök vágy, az olthatatlan, elfojthatatlan szabadságszeretet. A múlt század szabadsághösei, március 15. lelkes fiataljai, a szabadságharc hős honvédéi, akik vérüket, é- letüket áldozták önkényuralom alatt szenvedő ország függetlenségéért, szinte kivétel nélkül mind harmincon aluli ifjak voltak. 1956-ban a szovjet tankokra benzines palackot hajitó pesti srác a diktatúrában nőtt fel, a rendszer iskoláiban nevelkedett, uttörőok- tatásban a szovjet felszabadítok dicsőségére tanították. Ezek a 15-16 éves fiatalok nem ismerték a szabadság izét, soha egyetlen pillanatig sem éltek szabad országban. Mégsem tartották természetesnek azt az állapotot, nem tudtak beletörődni sorsukba, másra vágytak, többre, szebbre, emberibb életre. És mivel ők sem voltak realisták, puszta kézzel támadtak az elnyomó hatalom páncélosaira, hogy megfutamodásra kényszerítsék őket. És népünk az ő emléküket fogja őrizni, az ő példájuk előtt tiszteleg majd a következő korokban, nemzedékeken át, mig magyar lesz a földön. Mint ahogy 1848-ból is az önfeláldozó hősök nevei maradtak az utókorra, nem a megalkuvást ajánlóké. A mostani kor látszólag a csendes kompromisszumokat keresők, a békés egymásmellettélés lehetőségein munkálkodók kora, a szabadvilágban éppúgy, mint a diktatúrában. De ha nem hunyjuk be a szemünket, ha nem csukjuk be a fülünket a népek valódi érzéseit képviselő, szabadságvágyuknak hangot adó igazak egyre erősödő aktivitása és tiltakozása előtt, észre kell vennünk, hogy uj szelek fújnak a függetlenségüktől megfosztott országokban. Lengyelországban nyilt kenyértörésre került sor a hatalom és a nép között, de a többi szovjetmegszállta államban is erősödnek az ellenzéki mozgalmak, még magában a Szovjetunióban is. Hazánkban a negyvennyolcas és ötvenhatos ifjak késői utódai, az ő szellemükhöz hü ellenzék tagjai, az egyetemisták, irók, a rendszer törvénysértéseit szamizda- tokban világ elé táró uj értelmiségiek jelentik számunkra az igaz állásfoglalást, a kommunizmus helyes minősítését. Nem az aggályoskodók óvatos, a problémákat elhallgató, a kis engedményekkel, a viszonylagos szabadsággal elégedett és azok fejében a teljes szabadsághoz való jussukról lemondó "reálpolitikája" biztosítja a jövőt, hanem azok hite, akik merik számonkérni a diktatúrától az emberi jogok hiányát, a magyar nép jogfosztottságát. Egyre több hir érkezik a Hazából az ő tevékenységükről és ez biztató fényt jelent a horizonton. Az ő üzenetük számunkra március uj üzenete, mely hűségre kötelez bennünket, magyar emigránsokat. És arra, hogy megujitsuk fogadalmunkat 1848 márciusának szellemében: soha nem leszünk méltatlanok a szabadsághősök emlékéhez! Ehhez kérjük a Mindenható Segítségét.-------------**** -------------Értük is szóljanak harangok Olvasom a lap sokasodó Írásait háborúról a nagy és rettenetes dolgokról, s közben eszembe jutnak az apróbbak is. Nyári este van. Évszázados hagyomány, miszerint Szent Györgytől Szent Mihály napjáig nyolckor, a közte levő időben pedig hétkor minden katolikus templomban harangoznak esténként. Mondhatnék hajnali vagy déli harangszót is, de hogy mégis ezt említem, elidőzve kissé újra és újra megkonduló lelkiismeretemnél, annak oka van. S a szivem is ezért csöndit. Tizenhat éve vagyok városlakó s "világpolgár", de szülőfalumban ismételten a harangozó fia is. Közelítvén az idő, ha úgy adódik, veszem a kulcsot s megyek a kötelesbe - az a harangszó szépen szóljon. Zeng-bong is a harang érce, vibrál tőle a levegő. A gondolat is kiszökken a gyerekkori tájra, kigyulladt kazlaira, égő zsúpjaira, istállóira, felhőszakadások falut-elnyeléssel fenyegető áradásaira, temetések udvaraira. Huzom a harangot. Egyenletesen jár le-föl a vaskos kötél. Három rövidebb konditás. Némi szünet. Majd a nagyharang búgó, öblös hangja után fölsir a lélekharang. S ez a sirás nem hagy itt nyugtot. Ez az évszázados jajongás - halottakért. Békésen elhunyt vagy a hurokbarándult tudat borzalmas halálával halt: bányaomlások és tüzek könyörtelenségével eltávozott: csecsemők, gyerekek, járványoktól megbénult szívvel, elszenderült halottak fekszenek a temetőben. Porladó csontvázukat keresztfa őrzi az ötven katona porladó csontjait, amiket a második világháború szórt szerte az idegen földön? Az ecsegi nincstelenekét? Mert őértük is huzom ezt a lélekharangot, értük is szól a harang. Az emlékmű, mint szinte mindenütt, Ecsegen is a falu közepén feszeng. E1983- március Amerikai Magyar Értesítő
