Amerikai Magyar Értesítő, 1983 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1983-12-01 / 12. szám
I983. december Amerikai Magyar Értesítő 7.oldal DR. SZENT-IVANYI SÁNDOR ÉLT 81 ÉVET Olyan csendben ment el, ahogy élt Csak a családja és legszűkebb baráti köre tudta, hogy Dr. Szent-Iványi Sándor itthagyott bennünket. Október l6-án, vasárnap szűnt meg dobogni nemes szive s azóta már örök álmát alussza a Massachusetts állambeli kis város, Lancaster temetőjébe. A városban, ahol élete utolsó éveit töltötte, visszahúzódva a világ zajától, de szüntelen tevékenységben másokért, embertársaiért. Csendben távozott és csenben élt, de ez nem jelentett tétlenséget. Dr. Szent- Iványi Sándor nem kivánt a nyilvánosság előtt, a közéleti fórumokon szerepelni, hanem úgy végezte önként vállalt feladatát, úgy tett jót mindenkivel, hogy arról csak közvetlen környezete szerzett tudomást Életét annak áldozta, hogy támogassa a rászorulókat: magyarok, amerikaiak, a környék lakói, egyházi gyülekezetének tagjai mindig bizalommal fordulhattak hozzá. Nem véletlen, hogy a helyi újság nekrológja "szent" emberként emli- ti, ami nemcsak a nevére való célzás, hanem a jócselekedetekkel kiérdemelt jelző is: "Alezander St. Ivanyi know as 'The Saint'". Mióta visszavonult a magyar közéleti szerepléstől, minden idejét a lancasteri Első Krisztusi Unitárius Egyház (First Church of Christ, Unitarian) lelkészeként végzett munkájának szentelte. De addigi élete is a másokon való segités jegyében telt el. A második világháború alatt szökött szövetséges katonák menekülését segítette elő, amiért a háború után maga H. R. Alexander marshall, a földközi-tengeri szövetséges haderők főparancsnoka tüntette ki. Erdély adta őt nekünk: 1902 január 18-án született Marosvásárhelyen. A kolozsvári unitárius teológia elvégzése után lekipásztőrként munkálkodott és a háború után a Magyar Vöröskereszt elnökeként tett meg minden lehetőt embertársaiért, ugyanakkor a magyar parlament tagjaként, mint országgyűlési képviselő küzdött a hatalomratörő kommunisták ellen. A Polgári Demokrata Pártot, melynek vezetője volt, a kommunista terror végül is megsemmisitette s neki menekülnie kellett. 1948-ban Angliába ment, majd végleg az Egyesült Államokban telepedett le. Sokáig a Szabad Európa Rádió számára dolgozott, mig idős korára csak egyháza iránti kötelességeit végezte. Gyászoljuk meg őt őszinte szivvel és őrizzük emlékét, mert csak az hal meg egészen, akit elfelejtenek. Az Ur adjon Néki örök nyugodalmat! ^ ^ * Lelkem Erdélyi Testvéreim! (Az 1981-ben budapesti öregotthonban elhunyt vitéz czofalvi Csia Istvánnak 1976-ban Nyugatnémetországba - Dr. Szakáts István özvegyéhez irt levele.) 1976. április 27. A kórházzal való mind gyakoribb találkozásokból, a Szellem szabad röptéit átélve, mind nagyobb csudálat ébred bennem. A röpülés természetes adottsága a szellemnek, de az anyaghoz kötve akadályozott. És ez annál inkább fennáll, minél vitálisabb a test és annál inkább könnyebb, szárnyalóbb, minél jobban halványodik. Nem jó, ha túlteng az Anyag, mindég a Szellem elzsugorodását vonja maga után. Ezért a korház testi gyötrelmei különös szellemi megélésekkel vannak tele. Képzelhető, ha leomlanak a börtönfalak, milyen elbűvölő utakon járhatunk. A kórház gyöngeségei és testi tom- pitószerei nem egyszer vittek már csudálatos utakra. Ugyemlékszem, igyekeztem leirni egy-két átélésemet számodra. Most is számitottam ilyesmire. Sőt a 77 éves korban végrehajtott véres műtét még többet is remélni engedett... Fugák zengettek. Nem fülem körül, - hanem "belül". Fenyőszag áradt, - valahogy Erdélyből. Lovaim jelentek meg: a Királyi Vár istállóiban voltam, még Vastagh György hires "Csikós" szobrára is rápillantottam. A palota "Északi Szárnyán" a terjesztett szárnyú óriási bronz Turul mellett állott meg a két lipiczai a kis hintóval. Mikor szálltam be, nem emlékszem. Bálra mentünk. Mag- dika is bent ült, maga köré vonva ruháinak redőit. A főlépcső fordulatában mindenütt virágok, s ahol két ágra szakadt, ott két lakáj. A libériák diszes vöröse tarkitotta az enyhe tónusokat. Az első szalonban a háziak fogadtak,- mindketten régóta halottak idegenben,- a bálteremből a zenekar dallamai hangzottak, a tánc már megkezdődött. Magdi- kám visszamaradt barátnőivel, én bolyongni indultam a termek széltében - hosszában. Egyre rosszkedvübben. Az emberek látása a diszes ruhák dacára is leleplezte, hogy csak emberek. Az idősebbek bűnein és ráncain a méltóság álarca, a fiatalok felelőtlen és tudatlan arcán az önhittség. Az élet valóságának a meghazudtolása annyira nyilvánvaló volt, hogy a fokozódó rosszkedvet indokolta. A bálteremben minden csupa arany volt, sima a párkányzaton, érdes az ajtókeretekben. világos magukon az ajtók
