Amerikai Magyar Értesítő, 1983 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1983-09-01 / 9. szám
1983. szeptember Amerikai Magyar I rtesíto 5.oldal bécsi napló ÉRINTKEZÉSI ZAVAROK AZ UTÓBBI IDŐBEN Magyarországon enyhült a politikai stílus, csaknem megszűntek a vagdalkozások, bár azért néha még előfordulnak övön aluli ütések és a kritikusokat, másként gondolkodókat még ma is ellenségként kezelik, a külföldön élő politikai ellenfeleket meg olykor valami bűnszövetkezet tagjaiként emlegetik, kémeknek, ügynököknek, lakájoknak titulálják őket, belepiszkítanak az illetők múltjába, hírébe, és néha egész országokról úgy beszélnek, hogy émelyegjen tőle az újságolvasó polgár nyomra. Vannak még érintkezési zavarok a megélénkült idegenforgalom, az anyanyelvi konferenciák, a külföldi magyaroknak szóló rádióadások, kiadványok, kiállítások és tanfolya- • mok ellenére is. Nem az itt-ott felbukkanó rossz stílust, a megfélemlítő módszereket, a mai piszkáló- dásokat kívánom menteni, de talán önmagunk helyzetének felmérésére nem haszontalan, ha emlékezetbe idézzük, hogy volt ez rosszabbul is, nemcsak az ötvenes években, de a megszépített távoli múltban is. A hitvitázók és egyéb malasztos műfajok képviselői között igen sok goromba ember volt. De nemcsak a reformáció és ellenreformáció, hanem a forradalom és ellenforradalom felajzott légkörében sem beszéltek különben egymásról a politikai ellenfelek, s ehhez nem is kellett a másik oldalon állni. A pártos történetírás a Tanácsköztársaság és hívei történelmének felfényezése közben elhallgatta azt a tényt, hogy milyen rossz stílusa volt a politikai irodalomnak, hogy a kommunisták a kommunistákról, a kommunisták a szociáldemokratákról, a szociáldemokraták a kommunistákról milyen otromba hangnemben írtak, hogy miket vágtak egymás fejéhez. És persze nemcsak szavakkal dobálóztak, hanem egymás becsületébe gázoltak, a szavak mögött súlyos vádak húzódtak meg. AZ 1919—ES EMIGRÁCIÓ kommunista csoportjai között ádáz küzdelem folyt. Lukács György, Landler Jenő és mások kiváltak a párt központi bizottságából és újságjukban keményen támadták Kun Bélát, Pogány Józsefet és csoportját, maga Lukács György „nagyszájúságnak” nevezte Kun Béláék forra- dalmiságát. Persze a párt élén maradt (helyesebben a Moszkva által önkényesen kinevezett) vezetőség sem kesztyűs kézzel nyúlt Lukácsékhoz. A Proletár című Bécsben megjelent pártlap 1921. december 1-én „Leszámolás az ellenzékkel! " című 11 hasábos cikkben azzal vádolja a volt vezetőséget, a Land- ler-Lukács csoportot, hogy egész nap csak a kávéházakban ültek, néni számoltak be a szervezeti munkáról, nem számoltak el a pénzekkel s valóságos csődöt idéztek elő, s ezért a cikk „kártevő kalandoroknak nevezi őket. majd így fejezi be: „A Kommunisták Magyar- országi Pártjának jövendő' útja (amely nem lehet más, mint a forradalom útja!) kikerülhetetlen szükségszerűséggel a mai ellenzéki csoport politikai hulláján vezet keresztül." Képzelhetjük, hogy akkor miként beszéltek az ellenforradalmárokról és mit kívántak Horthynak, ha a saját elvtársaik, köztük Lukács politikai hulláján keresztül akarták felépíteni programjukat! Azon sem csodálkozhatunk, hogy a másik oldalon, de nem is az ellenség, nem Horthyék oldalán, hanem a szociáldemokraták, méghozzá a szintén bécsi emigrációba került magyar szocialisták oldalán Uyen címekkel tudósítottak a kommunista párt szakadásáról: „Bolsevik! következetesség. A Proletár augusztus 18-án bányát robbanttat, - szeptember 1-én elítélik a robbantót”; „Hová lettek az elszámolatlan kommunista pénzek?” — „Kommunisták a Kun-pestis ellen”. A valamivel visszafogottabb hangú napilap, a Bécsi Magyar Újság, mely mögött egyidőben Jászi Oszkár állt és Károlyi Mihály októberi programját vallotta magáénak. így jellemezte Lukács Györgyöt, aki nemcsak népbiztos volt 1919-ben, de megírta a kitüntetett drámatörténetet, A lélek és a formákat, sőt addigra már a regényelméletét is. Idézem a Bécsi Magyar Újság 1919. november 25-i számának „Tanúvallomás” című cikkéből: „Évekig az ő fülledt értelmetlenségű körmondatai keltették a legkellemetlenebb feltűnést Pesten. Olyan városi és köztisztasági botrány volt Lukács Gyurka irodalmi működése, mint a Cséry-féle közhulladék-telep. Bosszankodtak, mulattak rajta, végre is belefulladt a köznevetségbe. Aztán ez is elmúlt, mint a zöld szamarak háromnapos legendája általában. Lukácsot elfelejtették groteszk tehetetlenségével együtt.” Ez volt a politikai stílus, ez volt az érintkezési forma. Göndör Ferenc szocialista hetilapja, Az Ember (mely később áttelepedett Amerikába) ebben az időszakban különösen éles hangot használt és előszeretettel Gábor Andort támadta, aki egy idő múlva Berlinbe, majd Moszkvába került, és 1945 után a Ludas Matyi szerkesztője lett; 1953-ban halt meg. Bécsi évei alatt publikálta a jellemző című vitairatát: Itt jön Jászi Oszkár, aki megeszi Marxot és Lenint, őt meg - mint mondom - Göndör Ferenc akarta lenyelni. A vele foglalkozó bármelyik cikkből lehetne jellemző sorokat idézni. 1921 decemberében zavargások törtek ki az éhező Bécsben, megrohamoztak egy-egy kávéházat, melyben állítólag üzletelők, spekulánsok, síberek találkoztak. Valószínűleg téves megfigyelések és feltételezések alapján a magyar kommunistákat is felelőssé tették a berendezések megrongálásáért, s többeket kiutasítottak az osztrák fővárosból. A kommunisták egymást, a Proletár a Vörös Újságot, a Vörös Újság a Proletárt vádolta a kiutasításért, Gábor Andor pedig, akit szintén kiutasítottak, előbb könyörögni ment ellenfeleihez, majd megtámadta az osztrák politikát és megfenyegette Ausztriát. Göndör Ferenc így kommentálta ezt a magatartást: „Nem lehet rá (Gábor Andorra) haragudni, inkább szelíden kényszerzubbonyba kell öltöztetni, hiszen közveszélyes őrült. A tüzes kályhát azt nem öleli meg, akiket leköpköd, azoknak a szívességét igénybe veszi, de azért mégis csak bolond a magyar bolsevik! mozgalomnak ez a marcona és inesztétikus nyálzacskója. A forradalom öregedő koraszülöttje ő, boldogtalan és málatag, pesti csatomamenti aszfaltvirág, akit nem szabad észrevenni és nem kell Bécsből kitiltani, hiszen nem árt ő szegény senkinek se. Tessenek neki megbocsátani, ne tessenek rá haragudni, hiszen olyan szerencsétlen, olyan mindenkinél utolsóbb állatka, szegény.” — Igen, így áll ez Az Ember című hetilap 1921. december 18-i számának 11. oldalán... EZ MÁR A MÚLTÉ. Maradjon is az. Egészítse ki a képet a Tanácsköztársaságról és híveiről. Ma ugyan vannak még érintkezési zavarok, és nem mindig megfelelő a politikai stílus, de legalább ebben a tekintetben mégsem a felidézett múlt javára billen a mérleg. HANÁK TIBOR ooooooooo MINT SZTÁLIN IDEJÉBEN. A csehszlovák hatóságok olyan méretű támadást intéztek a katolikus egyház ellen, hogy 87 neves személyiség, papok és hívók, levélben fordultak Gustav Husakhoz és emlékeztették. hogy az ötvenes években ö is a terror áldozata volt. A tavasszal 14 egykori ferences atyát tartóztattak le és több mint 250 hívőnél tartottak brutális házkutatást. A kihallgatásokat a megfélemlítés eszközeivel folytatják. Általában 48 óra után szabadlábra helyezik a gyanúsítottakat, de 12 személy július elején még fogságban volt. A csehszlovák hatóságok főképp az ún. földalatti egyház ellen küzdenek, melynek tagjai kozott sok a fiatal. 14. századi falmaradványokra találtak a kismartoni Esterházy-kastély udvarában. 1364-től Szent Márton falu a Kanizsai családé volt. Nagy Lajostól kapták a jogot, hogy falakkal vegyék körül a települést és várat építsenek. A falmaradványok valószínűleg ebből az időből valók. o Csak száz túzok van Burgenlandban és Alsó-Auszt- riában - állapították meg az idei osztrák-magyar túzokszámlálás során. A magyarországi adatok még nem ismeretesek. o A Kittsee/Köpcsény Batthyányi-kastélyában berendezett néprajzi múzeum egyik különszobájában Harta német ajkú lakosságának néhány érdekes parasztbútora látható. - Güssing/Németújváron cclldömölki kézimunkákat, főképp fafaragványokat mutattak be a helyi kultúrközpontban.
