Baltimore-i Értesítő, 1979 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1979-07-01 / 7-8. szám
ERTESITO 5. oldal 1979. júl. - aug. tak es elhatároztak, hogy 5k is (pontosabban s ma.jd ők! ) megünneplik Kováts Mihály emlékét. A baj nem itt van, hanem ott, hogy a partizán-társaság pontosan akkor akarja lebonyolítani ezt az ünneplést, amikorra már hónapokkal előbb kitűzték és meghirdették a charlestoni parádét. Ami azt jelentené, hogy ki tudja, hány amerikai és magyar vendéget elvonnának a charlestoni ünnepségektől és megosztanák a magyarságot, megosztanák az ünneplő közönséget, tehát kisebbítenék a seregszemle jelentőségét, veszélyeztetnék, súlyosan veszélyeztetnék annak sikerét!-Sajnálatosnak tartjuk, hogy mindezt nem mérlegelték kellőképen a washingtoni rendezők. Miért nem lehetett pár nappal előbb rendezni a washingtoni bankettet:egy kétszázéves évfordulónál párnapos eltolódás igazán nem számit, de igy még a látszata is elkerülhető lett volna annak, hogy a két ünnepség "üti egymást". így viszont nagyon is ez a látszat..-Bizunk benne, hogy a washingtoni partizánok időben rádöbbennek, milyen mérhetetlen kárt okoznának a magyarságnak, a magyar ügynek, ha kereszteznék a charlestoni terveket! Reméljük, egy másik dátumot választanak a washingtoni ünnepség részére. # Ismételjük:azokban a napokban, pár héttel a charlestini ünnepi hét kezdete előtt (amikor még nem lett volna késő közös akcióval megakadályozni a vacsorát és jobb belátásra bimi az annak érdekében ügyködőket)- a jóformán csupán szakmai körökben ismert Független Magyar Hírszolgálaton kivül - e- gyedül csak az ÉRTESÍTŐ emelte fel szavát a partizánkodás, a keresztbe-rendezés ellen. Ha akkor a többi^emigrációs lap is csatlakozik az ÉRTESITŐ-höz és megálljt kiált a magamutogató, dicsőségrevágyó, csak a maguk- önző érdekeit néző washingtoni vacsora-rendezőknek, talán sikerült volna őket eltéríteni ostoba és káros tervüktől. Nem igy történt. Azok a magyar lapok, a- melyek most készségesen közlik a kuliszatit- kokat leleplező cikkeket, akkor hallgattak. Sőt akadt olyan lap is, mely - tájékozatlanságból vagy naivságból - még a washingtoni vacsora hirdetésének is helyt adott, aminthogy később egynémelyik lap - valószinüleg ugyancsak a történtekkel szembeni teljes tájékozatlanság miatt - közölte a vacsoráról kiadott kommünikét is a megjelentek névsorával. (így legalább megtudta a világ, kik voltak azok, akik külön utakat követtek.) Ezek a washingtoni urak első perctől kezdve érezték hogy hamis utón járnak. Amikor megbeszéléseiket tartották előbb az Old Budapest, majd később a Csikós étterem "mellékhelyiségében", oda - az Amerikai Magyar Szövetség országos vezetősége nevében, az AMSz tekintélyét használva cégérül - mindenkit meghivtak, akiről tudták, hogy számukra "megbízható", akire számíthattak tervük keresztülvitelében. Noha az AMSz igazgatóságát tüntették fel - csalárd módon - a vacsora rendezőségeként - e sorok Íróját például, aki egyike az AMSz Washingtonban élő országos igazgatóinak s amelett az AMSz sajtóügyeinek intézője, egyszerűen "elfelejtették" meghívni ezekre a mellékhelyisé“ gi értekezletekre. Jellemző egyébként ezekre az urakra (és mentalitásukra), hogy amikor olvasták az ÉRTESÍTŐ cikkét tervük leleplezéséről, meg— próbálták az"ellenzéket" megvesztegetni s igy elhallgattatni: a vacsora előestéjén egy közvetítő utján felajánlottak két ingye nes "sajtójegyet" a vacsorára!...(Melyeket természetesen visszautasítottam, aminek nem csak elvi okai voltak, de gyakorlatiak is: vájjon ki kívánta azt az örömteli megtiszteltetést, hogy olyan asztalszomszédok mellé kerüljön, mint Eszenyi László, Bakó Elemér, Száz Zoltán, Gereben István, Győrik Józsefné vagy az azóta elhunyt Nagy Ferenc, hogy csak néhány nevet soroljak el a díszes társaságból.. .) Mindent összevéve: nagyon szomorú, hogy a charlestoni ünnepségek csak mérsékelt sikerrel zárultak és hogy ez igy történt, az elsősorban a washingtoni vacsora-rendezők bűne! Nem Udvardy Tiboron és munkatársain múlt, hogy nem volt nagyobb siker és csak az ő hallatlan erőfeszítésük akadályozta meg a kudarcot. Amiért a felelősséget a washingtoni furóbrigádnak kellett volna vállalnia. És szomorú az is, hogy a szabadföldi magyar sajtó az évforduló előtt nem adta meg a kellő támogatást Udvardynak és nem intette le a washingtoni bajkeverőket. Egyedül emigrációnk "naigy öregje", Wass Albert fújta meg a riadót és igyekezett lelkesíteni, toborozni Charleston érdekében, de az o szavát éppúgy kevesen hallották ,meg, mint ahogy kevesen figyeltek fel az ÉRTESÍTŐ veszély-jelzésére: partizánok támadása indult Charleston ellen! Szép és derék dolog, hogy a majprar lapok legalább most megadják az elismerést Udvardy Tibornak, de mennyivel szebb lett volna, ha már az ünnepi hét előtt is támogatják és védelmére kelnek a washingtoni lesipuskások ellenében. Reméljük a történtekből mindenki levonja a tanulságot, elsősorban azok, akik felelősek azért, hogy a charlestoni ünnepségsorozatot disszonáns események zavarták meg és akik minősithetetlen akciójukkal meg osztották az emigrációs magyarságot! Azokat, akik a charlestoni évfordulóval kapcsolatos furó-tevékenységükkel bebizonyították, hogy képtelenek a közösségi gondolkodásra és a magyar érdekek megértésére, felismerésére, hogy nem hajlandók egyéni szempontjaikat alárendelni a magyar ügynek, ki kell közösíteni az emigrációs életből! Charleston vízválasztó volt: sokan közülünk jól vizsgáztak, de még többen bizonyították be, hogy alkalmatlanok mindenféle közszereplésre! Az ilyeneknek gedig nincs tovább helyük egyesületi vezető pozíciókban! Ha mind- nyáján összefogtunk volna és nem lettek volna köztünk partizánok, a Kováts-ünnepségek még sokkal jobban sikerülhettek volna. Egy évszázadonként egyszer visszatérő alkalmat mulasztottunk el néhány felelőtlen szerepel— nivágyó hibájából! Ez Charleston tanulsága, amin érdemes elgondolkozni!
