Baltimore-i Értesítő, 1977 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1977-05-01 / 5. szám
7 Stirling György AMERIKAI-KANADAI MAGYAR ÉLET A LATINAI FIÚK ÜZENETE 1977. április 23. Nem ez az első üzenet, amit Olaszországból, a magyar menekültek táborából hozott a posta. Az elmúlt évek alatt már sokszor fordultak hozzánk, mert tőlünk várták a segítséget, számtalan problémáik megoldását. Néhány héttel ezelőtt ismét elért minket a segélykiáltásuk: a tragédiát, melyről levelük szólt, ma már ismeri az egész emigráció. Mindenki olvashatott magyar menekült fiú' sorsáról, aki Jugoszláviából úszva menekült a szabadságba, hogy egy olasz börtönben fejezze be életét. Ártatlanul került oda és elkeserédésében felakasztotta magát. És mindenki olvashatott azokról a sanyarú állapototkról, melyek közta latinai tábor lakói várják sorsukat. Már nem először irtunk ezekről az állapotokról az ttrolsó öt évben. Valakinek szóvá kellett tenni az ottani helyzetet, mert a menekültekről mintha mindenki megfeledkezett volna. Már számtalanszor leírtuk: a világ belefáradt az évtizedek óta özönlő menekültáradatba és az új-menekültek helyzete egyre nehezebb. Mind kevesebb ország fogadja be őket és a lágerviszonyok is folyvást romlanak. A segélyszervezetek tiszteletreméltó munkát végeznek, de nem tudnak megbirkózni a feladatokkal. Egyesületek és emberbarátok igyekeznek a lehető legtöbb anyagi támogatást adni, de asenekültek egyre jönnek és a pénz mindig kevés. A magyar emigráció is mindig erején felül segítette anyagiakkal a táborlakókat és megtett értük mindent, hogy kikerüljenek a táborból és új életet kezdhessenek szabad földön. Ezért csak elismerés jár szervezeteknek, magánosoknak egyaránt. DE EGYRől megfeledkeztek ezek: a táborban várakozó menekültek hálásak, ha bálák tiszta jövedelmét elküldik nekik Amerikából s abból mindenkinek jut pár dollár, vagy meleg ruhaféle, de mást is várnak. Azt, hogy törődjenek velük és foglalkozzanak problémáikkal. S ezt már évek óta elhanyagolta az emigráció. Mert azzal nincs elintézve a dolog, ha pénzt, meleg ruhát küldünk. Aki -jóhiszeműen -igy gondolkozik, az már nagyon régen volt táborban, vagy talán sohasem. A menekült feszült, bizonytalan idegállapotban él hosszú hónapokig a táborban, m agá ra hagya t o 11a n, kiszolgáltatottan, tájékozatlanul. És ekkor elvárja a jó szól, a szabad világ biztatását, problémái nyílt feltárását és orvoslását. Elvárja az emigráció üzenetét és tájékoztatását. S mindezt hiányolta. E sorok írója hat évvel ezelőtt több mint félesztehdőt töltött menekülttáborban, de nemcsak annak a tábornak a viszonyaival ismerkedett megezidő alatt, hanem beszélt más táborokat megjárt menekültekkel is. És saját tapasztawata ugyanaz volt, mint amit másoktól is hallott: akkoriban még egyetlen magyar újságot sem lehetett találni a táborokban, de nem volt tájékoztató füzet sem. Legalábbis magyar nyelven nem. A Vasfüggöny mögül jött menekült sem jogairól, sem a lehetőségekről, sem a reáváró új életkörülményekről nem kaphatott tájékoztatást. S az emigráció is mintha elfeledkezett volna a menekültekről: problémáikról alig-alig Írtak az újságok. A helyzet azóta sokat változott. A menekült ügynek állandó publicitása van, ami nélkül semmi sem marad felszínen. A menekültek problémáit napirenden tartja az e'migrációs sajtó és ennek hire eljut a táborokba is. Eljut a menekültekhez, mert most már - néhány év óta - majdnem minden magyar újság rendszeresen küldi példányait a táborokba. A menekültek képet kaphatnak az értük folyó munkáról, jövő életükről. És ha van tájékoztató füzet is: ha szerény kiállításban is, de van és betölti feladatát. Megindult és létezik Amerikában az “Egy város egy menekült” mozgalom, de megszaporodtak a gyűjtések is, mert azok is publicitást kapnak, ami ösztönzőleg hat másokra: az adakozó szerénysége itt nem helyénvaló, mért példát kell mutatni, hogy mindenki érezze, mi kötelessége. Ha pedig a budapesti televízió propagandafilmet tud csinálni a menekültek helyzetéből és ehhez még az emigráns sajtó menekült-cikkeit is felhasználja, azért egycsegyedül magunknak tehetünk szemrehányást. Mert az emigráció nem fordít ott ke-Uő—figyelmet—a—táborokban uralkodó állapotokra. Más nációról aligha készülhetne ilyen film. Mert emlékszem: a lengyel és a csehszlovák emigráció különbizottságai rendszeresen járták a táhororkat, panasznapokat tartottak és segítettek honfitársaik minden gondján- baján. Csak a magyarokkal nem törődött senki. Ezért kell most nekünk törődni, mégha ebből némi sovány tőkét tud is kovácsolni a hazai diktatúra. Az európai emigráció nem akar vagy nem tud foglalkozni a menekültek problémával: ha mi nem íratjuk azokat napirenden, soha nem fog javulni a helyzet. Mert az utóbbi években javult. Ha nem is kielégítően, de részletkérdésekben feltétlenül. A lágerélet ma sem népünnepély és még sok cikket kell megírnunk, még sok feladatot kell megoldanunk, hogy azt emberibbé tegyük. Hogy még sok a tennivaló, azt mutatja a latinai fiúk múltkori üzenete, mely mégmindig elszomorító képet fest a táboréletről. S azóta - mint az első mondatban utaltunk rá - újabb üzenet jött Latináról. A menekültek olvasták a róluk irt cikkeket és ismét jelentkeztek. Ezúttal már kicsit derűlátóbban. É elküldték a táborban lévő magyarok teljes névsorát s azok adatait, akik az Egyesült Államokba szeretnének jönni s ehhez munkagaranciára van szükségük. íme a névsor és közreadjuk azok neveit is, akik mun)ca-garanciát kérnek. Az amerikai emigrációra vár a feladat, hogy ezeket megszerezze és elküldje Latinára! Nincsenek sokan: mindössze 22 menekültnek kell munkát szerezni! Szégyen lenne, ha ennyire sem telne erőnkből!.. . . A latinai táborban lévő magyar menekültek névsora - összesen 69 fő, köztük három kisgyermekes család: (1977. március végén) Bartha József, Bánkuti Ád á m Binder László, Boros László Biró Edit, Bencsik Rózsa Csőszi István, Dallos Lajos és felesége Dobra Andor, Faragó István Ferenczi Lajos, Földesi Zoltán Gergely Rezső, Garaba József Gádor László és felesége, fia, László Hegyi László, Hopp Erzsébet Horváth Ferenc, Horváth Lajos Fodor Antal, Homoki Margit Halász Tamás, Hegedűs János Jámbrik Csaba, Janák Ottó Jakus Pál, Kúkonyi József Kurdy Gyula, Kiss Nándor Kovács Tamás, Kovács László Lukács Sándor, ifj. Lukács Sándor Lukácsné Zsuzsanna, Lukács Zsuzsanna Kovács Péter és felesége, leánya Marczinkó Julianna, Marczinkó Károly Madácsi Mihály, Mihálylovics Mátyás Nagy Dezső, Pasch József Ruszbach László, Sas László Székely József, Sebestyén Ferenc Styop György, Seregélyes Nándor Schaller József, Szigetvári István Seres Gábor, Schmidt János Székely László, Titkos Lakatos Adél Ternesz Ferenc, Tóth János Tarts ányi Péter és felesége Taxner Lajos, Varga József Virág Mária, Vecsernyés István Varró Sándor, Zsemlye Ferenc Az alábbiak szeretnének munkagaranciát kapni az Egyesült Áll amok ban;- Lukács Sándor -kőműves,gk.vezető Dobra Andor -kőműves, szobafestő Taxner Lajos -kőműves, asztalos Styop György -kőműves Vecsernyés István -hentes Homoki Margit - adminisztrátor Ferenczi Lajos -mezőg.gépszerelő Kovács Péter -vill.szer.,műszerész Faragó István -mech.műszerész Schmidt János -gk.vez. autószer. Kovács Tamás -gk.vezétő, lakatos Seres Gábor -villanyszerelő Zsemlye Ferenc - pincér Szigetvári István - kőműves Kovács László - hegesztő,lakatos Varró Sándor -hegesztő, kazánszer. Seregélyes Nándor - tímár Jakus Pál -autóvill.szer.,traktoros Tartsányi Péter -fényképész Trungél László -kazánfűtő Garaba József -szakács Janák Ottó -gépésztechnikus A latinai tábor címe: CAMPO PROFUGHI, 04100 LATINA, ITALY, EUROPE. INFORMÁCIÓT AD: Menekült ügyi Bizottság, 4515 S 31st. Str. Arlington, VA. 22206 Törökországban a közeledő választási harcokat anarchista tevékenységek kisérik. Az amerikai főkonzul házát éjjel összelövöldözték. Egy NATO tag és egy amerikai iskolában tanitó nőnek kocsijára bombát dobtak. Mindezt természetesen a “felszabaditó" mozgalom nevében követik el.
