Baltimore-i Értesítő, 1976 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1976-02-01 / 2. szám
, A tizennyolcadik századi felkelés - a kor szellemének megfelelően - rendi, nemesi felkelésként kezdődött, de népi mozgalommá szélesedett. A szegény jobbágyság, az egyszerű nép~felszaba- ditót látott Rákócziban és nem is tévedett. Rákóczi messze megelőzte korát: haladó, szociális felfogasa, melv erkölcsi gondolkodása révén jutott oda, hogy le tudott mondani a születésével járó hatalomról, vagyonról és a nép jogaiért harcoló felkelés élére állt. Egyéni becsvágy nem vezette* a szabadság-harcot vállalni számára lemondást jelentett, hogy végül is mindenét feláldozza eszmei oltárán. Ebből a korból vezéregyéniséggé nőtt Rákóczinak két, egymástól különböző arca tekint ránk: egyik a felkelők élén harcoló és sikerei teljében levő nagyur arca, a maga daliás férfiúi szépségében, úgy, ahogy Mányoki Ádám festménye megörökítette számunkra. A másik pedig a rodostói remete arca, mely az "EMLÉKIRATOK"-ból és Mikes Kelemen leveleiből bontakozik ki előttünk, talán az előbbinél elmosodottabban, de nem kevésbé tiszteletet parancsolóan. Rákóczi - akárcsak a másfél évszázad után őt követő Kossuth - két alakban áll előttünk. Hogy a kettő közül melyik mutat ja az igazibb emberi nagyságot, nehéz eldönteni. S az egyiknek éppúgy van mondanivalója számunkra, mint a másiknak. Üzenetet küld a századok távolából a szabadsághős éppúgy, mint a száműzött bujdosó, történelmünk első nagy emigránsa is. S hozzánk száműzött magyarokhoz az utóbbi alakja áll közelebb: amit tanulnunk kell, elsősorban tőle tanulhatjuk, az ő szavát kell meghallanunk. Rákóczi - hasonlóan Kossuthhoz - az emigráció éveiben ért igazán nagy- g.yá és tett tanúbizonyságot mély politikai bölcsességéről. Alakja messze kimagaslik századából. Mindvégig hűséges maradt az elvekhez, melyekre életét tette és mindvégig hü maradt szenvedő népéhez. Megtehette volna, de a maga számára soha nem kért külön elbánást, nem kereste a könnyebb megoldásokat, a kompromisszumokat. Népe is hűséges maradt hozzá: amikor holtában hazakerült és hanvait magyar földbe temették, egy nemzet állt lehajtott fővel a sirjánál. Az első nagy magyar emigráns példát mutat nekünk elvhüségből, erkölcsi magatartásból. A PRO LIBERTATE jelszó, ami a kurucok Szüzmáriás lobogóit ékesitette, ma is időszerű. Rákóczi ma is élő jelszavával készüljünk az ötvenhatos szabadságharc évfordulójának megünneplésére és ezt az évet, amikor születésének háromszázadik évfordulóját idézzük, szenteljük az ő emlékének! SZOLZSENYICIN: ÉLJEN A NAGY SZTÁLIN... /Részlet a Gulag szigetcsoportból./ "Valahol a Moszkvai Terület egy járásában pártgyülés folyik. Az uj járási párttitkár elnököl, aki a nemrég letartóztatott helyébe lépett. A gyűlés végén a Sztálin elvtárs iránti odaadó szeretet kifejezésére kerül sor. Magától értetődik, mindenki feláll (ahogy a gyűlés folyamán is mind felugráltak, valahányszor kimondták az ő nevét.) A kis teremben "viharos taps" csattog a- mely "éljenzésbe csap át”. Már három perce, négy perce, öt perce egyre viharosak s egyre éljenzésbe csapnak át. De már fájni kezd a tenyerük. De az éltesebbek már lihegnek. De már azok is tűr hetetlen butának látják ezt, akik őszintén istenitik Sztálint.^ Csakhogy ki meri először abbahagyni? Megtehetné a járási titkár, aki ott áll az emelvényen, s éppen az imént mondta be az említett szeretet-nyilatkozatot. De ő uj ember, ő egy letartóztatott helyébe jött, ő maga is fél! Hiszen itt a teremben enkávédések is állnak, tapsolnak s közben figyelik, ki hagyja abba elsőnek!...S a kis teremben, melyről a kutya sem tud, melyről a vezér maga sem tud, már hat perce folyik a taps! Hét perce, nyolc perce! ... Végük van. El vannak veszve! Már nem tudják abbahagyni, mig a szivük fel nem mondja a szolgálatot s össze nem esnek! A terem mélyén, ott az embersürüben még csak lehet bliccelni, ritkábban csapni, nem olyan erősen, nem oly féktelenül - de az elnökségben, minden ki szemeláttára?. A helyi papirgyár igazgatója, független, erős férfi ott áll az elnökségben, s bár átlátja a helyzet egész hamisságát, kilátástalanságát, ő_is tapsol! Kilenc perce! Tiz perce! Bánatosan néz a járási titkárra, de az nem meri abbahagyni. Őrület! Förtelem! Halvány reménnyel pillantgatva egymásra, de elragadtatást erőltetve arcukra, addig fognak tapsolni a járás vezetői, mig össze nem esnek s mig hordágyon nem viszik ki őket. Ám a többiek akkor sem... A tizennegyedik percben a papirgyár igazgatója tárgyilagos kifejezést ölt az arcára, s székére ereszkedik az asztalnál. S ime, lássatok csodát! Hova lett az általános fékezhetetlen, leirhatatlan lelkesedés? Egyszerre, egy csapásra abbahagyja mindenki és leül. Megvannak mentve! A mókusnak sikerült kiug- rani az ördögkerékből. De lám, éppen igy ismerszik meg, ki az önálló ember. Éppen igy fogható ki a tömegből. S a papirgyár igazgatóját még aznap éjjel letartóztatják. Könnyedén rávernek tiz évet, egészen más meg- okolással. De a 206-os (a nyomozati jegyzőkönyv) aláírása után a vizsgálóbíró megjegyzi: - S ne legyen soha az első, aki abbahagyja a tapsot! (Hát hogy legyen? Akkor hát hogy hagyjuk abba?...)” Éljen a nagy Sztálin, avagy molytalanitó nap az iskolában. Mórickát feladják az iskolába. Este megkérdezi az apja: -na fiam mitörtént, mit tanultatok ma az iskolában?-Nem töjtént apuka temmi -feleli Móricka, aki selypit egy kicsit. így megy ez napokon át. Egyszer széles mosollyal jön haza Móricka és boldogan újságolja, hogy: molytajanitó napot tajtottunk...-Hát azt hogy csináltátok? -kérdi az apja.-Az úgy vót -feleli vóricka, hogy a tanító bácsi föjájt ész elkesztünk tapsojni, hogy éjjen a "af Talin... éjjen a Naf malin... /Szolzsenyicin: A Gulag szigetcsoport-ja több mint félezer oldalon ismerteti a kommunizmus embertelenségeit. Ha nem olvasta, azonnal rendelje meg. Ára: T.12. oo. /
