Baltimore-i Értesítő, 1976 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1976-10-01 / 10. szám

jelentkezett cikkével. Stirling nyugaton tanusi- tott magatartásával megvalósította a sajtó utján való izgatást, amiért távollétében vádat emeltek ellene. " S teíryük hozzá: el is Ítélték» ezúttal ötévi fegyházra.. Majsai Márer mindezt "elfelejtette" megemlí­teni. vost igyekeztünk segíteni hiányos memóriá­jának. S mindehhez - kiegészítésül - még csak azt a^néhány mondatot füzzük hozzá, amit Dr. Irá­nyi László oiarista tartományfőnök hangszalagra vett beszédéből ragadtunk ki. A beszéd a washing­toni Mindszenty József Szabadegyetem idei évfo­lyamának megnyitásakor hangzott el, szeptember l°.-én, az előadó, Stirling György bemutatása­ként: "Stirling Gyurka barátomat bemutatni egyrészt nagyon könnyű, másrészt nagyon nehéz. Könnyű be­vezetni, mert mindenki ismeri őt, elsősorban a hires WASHINGTONI POSTÁ-ból, a KATOLIKUS MAGYA­ROK VASÁRNAPJÁ-nak talán legszívesebben olvasott oldaláról és hasonlóképpen a többi nagy magyar, amerikaszerte elterjedt újságokból. Nagyon nehéz bemutatni őt igazán, mert minden embert nehéz be­vezetni, különösen akkor, ha a bemutatás limitált^ különösen akkor, ha valaki annyira sokoldalú, mint kedves barátunk. Amikor én itt őt tulajdon­képpen be akarom vezetni, akkor elsősorban úgy próbállom bemutatni, mint magyar Írót, akinek ép­pen a KATOLIKUSOK VASÁRNAPJÁBAN alkotott szerepe szerintem és sok más hasonló objektiv megfigyelő véleménye alánján az újságnak egy uj életet adott, egy vérátömlesztést adott, irodalmi és ujságiro- dalmi szempontból is. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ő az amerikai, vagy talán a külföldi magyar uj* ságirás egyik legdinatnikusabb és legműveltebb e- gyénisége." V. Várer György belemart Stirling Györgybe, aki őt soha nem bántotta. Kénytelenek voltunk hát mások véleménye tükrében elmondani az igazsá­got. Legközelebbi számunkban azt mondjuk majd el kicsoda is voltaképpen ez az ismeretlenség homá­lyából egyszerre felbukkant "szabadsághős" Márer Györgyi Aki oly szívesen idéz cikkében magyar közmondásokat s akinek addig is csak egyetlen közmondást ajánlunk figyelmébe: "Akinek vaj van a 'fején, az ne menjen a napra!"-S.J.­•Washington és környékén működő magyar egyesüle­tek 1976. október 31.-én, vasárnap du. 4 órai kez­dettel - egy közös rendezés keretében - emlékez­nek meg az 1976-os Magyar Forradalom és Szabadság harc 20. évfordulójáról. Az ünnepi beszédet HELCZ TIBOR a Volt '.'agyar Politikai Foglyok Szövetségé­nek elnöke mondja. «■Cleveland: A Clevelandban székelő MAGYAR TAR* SASÁG ez idén is megtartja találkozóját a Thanks­giving hétvég.n, (nov. 26-28 között). A többnapos találkozó keretében tanácskozást tart az Orvosszövetség, a magyar Képzőművészek Szövetsége, Árpád Szövetség, Erdélyi Szövetség, Amerikai Magyar Szövetség, Mérnökök és Építészek szövetsége, valamint a Magyar Könyvtárosok szer­vezete. Ezévben is megrendezésre kerül a nagysi­kerű három: napos könyvkiállitás, a magyar képző­művészeti, iparművészeti és fénykép-kiallitás. A Találkozó fénypontja a szombat esti díszva­csora ég Magyar Bál. A jepyek ára a díszvacsorára és a '.agyar Bálra házaspáronként 25 dollár. Kere­setnélküli fiataloknak és a debutánsoknak mind­össze 10 dollár a két jegy. Védnöki dij $5.00. A Plaza Hotel a kongresszuson résztvevőknek kedvezménves szobaárakat biztosit. Egyágyas $19r duplaáryas 323.-, kétágyas $25.-. A szállodában lakók részére a parkolás díjtalan. Bővebb felvilágosítást lehet kapni: 3altinore- ban Socs Józsefn'él, Washingtonban Stirling György­nél, Richmondban Völgyi Gyulánál. VÖLGYI GY’"A: EGY öyPQRGi.'LC EMLÉKÉRE 1°51 5sz“n uiabb kivándorló csooort hagyta el az ausztriai Salzburg kivándorló táborát, hogy vár hetes brémai tartózkodás után, neki vágjon a hosszú, 10 napos tengeri útnak s az uj világban keressen uj jövőt magának. Ez alkalomból a "Salz­burgi Magvar Segélvező Bizottság" az alábbi kis emlékeztetőt nvujtotta át a csoport tagjainak. .HAZÁDNAK RENDŰLETLENÜI. LÉGY HIVE OH MAGYARS Az Ausztriában még itt maradó magyar honfitársak nevében mondunk ISTEN HOZZÁDOT! Kisérjen nehéz utadon a Mindenható áldása. Ne feledd, hogy egy ezeréves nép fia vagy és maradsz. Mindenhová elkísér szent Hazánk rajongó eiemtete, ez az ért<a az, mely' mindnyájunkat összefűz. Ápold ezt az érzést, ápold a magyar hitet, — ne szakadj el tölünk! Szerezz „BECSÜLETET A MAGYAR NÉVNEK!,, Uj hazádat ragaszkodással szolgáld. Légy hálás az életedért a jövödért Légy kiváló honpolgár, becsületes és tisztaéletü, bizonyítsd be, hogy a magyar ember érték és Te is hozzájárulsz uj Hazád szellemi és anyagi felemelkedéséhez. Becsületes munkával emelkedj, gyarapodj 1 DE ne feledd, hogy magyarnak születtél és ne feledd, hányán maradtak otthon, ahonnan Neked sikerült — épen és egészségesen kimenekülnöd. GONDOLJ REÁJUK! Ez az emlékeztető, az évek folyamán gyakran a kezembe került s ma 25 év távlatából szeretném, ha mások is emlékeznének e napokra s visszanézné­nek az elmúlt 25 év eseményeire s feltennék a kérdést magukba. - Ugyan,tettem ezen felhívás ér­dekében valamit is, azonkívül, hogy "emelkedtem és gyarapodtam"'.' - Jó polgára lettem az uj hazá­nak, de ápoltam és ápolom e a magyar érzést és magvar hitet, mely mindnyájunkat kell, hogy ösz- szefüzzönY - Nem feledkeztem meg e róla, hogy egy ezeréves nemzet fia vagyok s maradtam e an­nak'.' - Büszkén gondolok e arra, hogy magyarnak születtem s gondoltam e arra, hogy máshol is van­nak magyar testvéreim, akik talán nem olyan sze­rencsések, mint én vagyok'.' - Gondolok e rá, hogy még mindig vannak magyar testvéreim menekült tá­borokban, akiknek segítségre van szükségük'.' Gondolj rájuk, ne szakadj el tőlük, segítsd őket, hogy ők is emberibb életet élhessenek. Gondolj erdélvi testvéreinkre, kiknek tekinte­te ma feléd fordul. Tőled várják helyzetük jobb­ra fordulását. Sokat tudsz tenni egy kis jóaka­rattal, egy kis magadba szállással. Ünnepeld a 25 vagv 20 éves évfordulót a segítés és segiteni akarás szellemében.-Gondolj "’eájuk! - Segítsd Cket! *KÖ7LE’"É!''Y: melyre felhívjuk a baltimore-i ol­vasóink figyelmét. "ulasztást oótolva és hogy az esetleges félre­értéseket elkerüljük nyilvánosan is közzétesszük a Balti-’orei ’’agyar Egyesület 1975, évi pénztári elszámolását. Bevétel lQ75-ben: $3219.27 Athozat 1974-ből: 567.92 Összesen:.................. "3787.19 Kiadás 1975-Uen:. 2797.89 'aradi:...................... 989.30 Takarékbetéten - mely az ÉRTESÍTŐ alaptőkéje - (Evekfolyamán összegyűlt előfizetések és adomá­nyok az EGRESI”? fenntartására): $1997.87 novemberi számunkban közzétesszük az 1976 el­ső félévi oénziári elszámolást s az év végén az 1376 évit. _ . ,. ­Soos József

Next

/
Oldalképek
Tartalom