Szocialista Nevelés, 1988. szeptember-1989. június (34. évfolyam, 1-10. szám)

1988-09-01 / 1. szám - Mózsi Ferenc: Ének-zene az óvodában / Óvodai nevelés

ban nem jutott el az óvodákba. A kor divatja szerint csak szöveget közöltek a kiadványok, és a kottát közismert dalokra való utalásokkal helyettesítették. Kiss Áron népi gyermekjáték-gyűjteményének megjelenése után 50 évvel, 1941-ben jelent meg Kodály Zoltán nagy jelentőségű, irányt mutató tanulmányában (zene az óvodában, Zeneműkiadó, 1941 és 1958, Budapest), melyben a történeti áttekintés után kritikailag elemezte az akkori óvodai anyagot. Az említett „tandalok”-ról Kodály ezt írta: „Nem a gyermek leikéből, világlátásból indul ki, hanem a magáét tukmálja rá. S ez a „maga” nem költői egyéniség, hanem óvónéni, tanférfiú, azaz iskolapor konvencióval, üres frázisokkal, papirosérzéseivel. A gyermeket kívülről nézi, leírja, mit csinál, s főleg mit kellene csinálnia, s azt dalol- tatja vele. Mindez lehet nagyon értelmes és tudatosító, de nem költői és nem gyermeki. Pedig a kettő félig-med- dig ugyanaz...” (i. m. 18. 1.).

Ma már Kodály Zoltán, s hazánkban az ebben az évben 80. születésnapját ünneplő nemzeti művész, Eugen Su- choň munkásságát és útmutatásait továbbfejlesztve, sok értékes mű segíti óvónőink munkáját.. .*

2.2. A hazai óvodai ének-zene foglalkozások legfontosabb irányelve az ének-zene megszerettetése és ennek eszköze, a „minél több dal, minél szebb éneklése” elve. Ennek értelmében az óvodában a gyermekek

a) énekeljenek, s játsszanak sokat, ne csak a foglalkozás keretében, hanem bármikor, amikor kedvük támad erre a nap folyamán;

b) énekeljenek tisztán, jól megválasztott hangterjedelemben, önmagukat és társaikat javítva ének közben;

c) énekeljenek, játsszanak szépen, ízlésesen megformálva a dallamot és a játék ritmikus mozgását. Énekeljenek szép szövegkiejtéssel, a dal jellegének megfelelően.

Ez a feltétele annak, hogy az óvodában a játék és más foglalkozás közben

spontánul csendüljön fel a dal, vagy hogy ritmusba szedje mondókáját, énekelve beszéljen, ami a legjobb bizonyítéka az óvoda jó zenei légkörének. Csak ebben a nyugodt, jó zenei légkörben, érzelmileg színezett hangulatban nyilvánulhat meg a gyermek zenei alkotókedve, mint az óvodai ének-zenei nevelés legfőbb eredménye. Ez az iskoláskor előtti zenepedagógia mai nézete.

2.3. Hogyan is jelentkezik ma óvodáinkban az elmélet és a gyakorlat között mindig is meglevő (és a fejlődés szempontjából annyira szükséges!) feszültség? Gyakorló óvónőkkel való találkozásaim során több ízben is hallottam, hogy a fenti „legfőbb eredményt” nem veszik figyelembe, hogy „az ellenőrzés szinte kizárólag a mennyiségi mutatókat értékeli”. Egy szakmai-módszertani tanácskozáson az egyik igazgató óvónő így fogalmazott: „Az olyan szemlélet, mely csak a dalok ismeretének mennyiségi mutatóit veszi számításba az ellenőrzések során, összetéveszti az eszközt a céllal. Mert a cél — a gyermeki személyiség sokoldalú kibontása — így elsikkad”. Az iskoláskor előtti pedagógia legújabb eredményei a gyermeki kreativitást hangsúlyozva ezen a fokon is, az ének-zene foglalkozások értékeléséül nemcsak az eddigi kritériumokat, tehát a szép, kifejező (átélt) éneklést, az éneklési kedvet, hanem mint a legmagasabb mércét, a ritmus- és dallamkitaláló képességet tekintik. Ezt a zenei fogékonyságot és alkotókedvet az éneklés közvetlen tapasztalásával, a gyermeki játékdalok aktív cselekvésével, a gyermek biztos daltudásával koordinált ritmikus mozgáskészségével, valamint a zenei készségek — az éneklési készség, a ritmusérzék, a hallás (és belső hallás!) és a zenehallgatásra szoktatás — fejlesztésével érhetjük csak el. A mennyiség itt valóban már csak eszköz! A cél: az ének-zene megszerettetése és beépítése a gyermeki személyiség megnyilatkozásai közé. „Az igazi, tehát az ér10