Szocialista Nevelés, 1987. szeptember-1988. június (33. évfolyam, 1-10. szám)
1987-11-01 / 3. szám - Tankó László: Az oktatás és nevelés hatékonyságának elméylítése az irodalomtanításban a CSKP XVII. Kongresszusa után
óraszám emelésében keressük az ismeretek bővítésének, a színvonal emelésének a lehetőségét, hanem sokkal inkább a tanítási módszereknek a megújításában, a tanítási órák gazdaságosabb kihasználásában, valamint a tanítási órákra való jobb felkészülésben. Az előttünk álló feladatok megoldásához tehát a pedagógusnak elsősorban önmagában kell keresnie és feltárnia a rejtett tartalékokat, a pedagógus munkájának kell megújulnia és a pedagógusnak kell még többet tanulnia, dolgoznia, hogy nevelői-oktatói munkája még hatékonyabb, eredményesebb legyen. Az előadó tanárt az irodalomórán egyre inkább a munkáltató és irányító tanárnak kell felváltania, ez korunk modern tanítási módszereinek a követelménye. A kongresszusi anyagok utalnak és ösztönöznek a középszerűség kiküszöbölésére“ is, azaz hogy nem szabad megelégednünk a tanulók közepes teljesítményével, de mindent meg kell tennünk az állandóan jobb eredmények eléréséért. Ez egyben a tanulókkal való egyéni bánásmódot jelenti, ezért egyaránt oda kell figyelnünk a gyengébbekre is és a jobbakra is. A gyengébb képességűeket elsősorban a továbblépéshez nélkülözhetetlen alapismeretekre kell megtanítanunk, míg a jobb képességűeket további ismeretek elsajátítására ösztönözzük. Az irodalomtanításban erre különösen jól felhasználhatók a kiegészítő olvasmányok, a kisebb monográfiák, a plusz memoriterek, az önként vállalt beszámolók stb. A jó és korszerű tankönyv az oktató-nevelő munkának nélkülözhetetlen eszköze. A középiskolás új tankönyveket mind a pedagógusok, mind pedig a tanulók még csak most kezdik megismerni. Tudatában vagyunk hiányosságaikkal, de látni és értékelni kell korszerűségüket, amely elsősorban munkáltató jellegükből ered. Az oktató-nevelő munkában tehát mindenekelőtt a tankönyvek új lehetőségeit kell maximális mértékben kiaknázni és felhasználni. A kongresszusi anyagok kitérnek a tanulók túlterhelésére, illetve a tananyag tűlméretezettségére is. Talán meglepő, hogy az irodalomtanítás tananyagának túlméretezettségéről általában eltérő a pedagógusok véleménye. Vannak, akik soknak tartják, mások a jobb tanulók számára még bővíteni is szeretnék. A tényleges irodalomtörténeti és irodalomelméleti tananyag azonban semmiképpen sem sok, ezek terjedelme egy tanítási órára átlagban két, két és fél oldalt tesz ki. Az irodalmi szemelvények terjedelme is körülbelül ennyi egy-egy tanítási órára. Talán a tananyag osztályokba való elosztása okoz némi problémát, főleg ebből ered a túlterhelés (túlméretezés) érzete. Tapasztalataink szerint viszont csak ott jelent a tananyaggal való megbirkózás problémát, ahol a tanév folyamán több óra elmaradt, sokszor a pedagógustól független okok miatt. Mindent egybevetve, a tananyag tartalmát és osztályokba való elosztását a hatékonysági ellenőrzés után újra át fogjuk értékelni, és központilag is megtesszük a szükséges és lehetséges módosításokat. Alapvető követelményként tartjuk szem előtt az ismeretek elmélyítésének, rendszerezésének és begyakorlásának a bővítését, amelyre a jövőben az eddiginél több időt kívánunk fordítani. (E problémák megoldására tett javaslatokat szívesen veszünk.) Oktatási-nevelési feladataink megvalósításában természetesen továbbra is döntő szerepe lesz a pedagógusnak. Ahhoz viszonst, hogy a fenti célokat és feladatokat eredményesen oldhassa meg, neki is el kell sajátítania az aktivizáló és alkotó tanítási módszereket, amelyekre magát a tanulót is nevelni akarja. A pedagógus szemlélet- váltása az irodalomtanításban is alapvető követelmény. Dr. TANKÖ LÁSZLÓ kandidátus, Pedagógiai Kutatóintézet 69
