Szocialista Nevelés, 1987. szeptember-1988. június (33. évfolyam, 1-10. szám)
1987-10-01 / 2. szám - Pomsár Zoltán: Számítógépek az iskolában
Számítógépek az iskolában Hazánk, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kétségkívül világviszonylatban is az egyik legfejlettebb ipari állam. A technika fejlődésének egyik nagyon lényeges mérföldköve a mikroelektronika s ezzel együtt a számítógéptechnika. Mindezeknek helyet kell biztosítanunk az iskolai oktatásban. Az említett követelmény pártunk XVII. kongresszusának határozataiban is joggal kap helyet. Egy évtizeddel ezelőtt még utópiának tűnt az olyan célkitűzés, hogy valamennyi hazai középiskolában legyen számítógép, s fokozatosan bekerüljön az alapiskolák eszköztárába is. De vajon mindannyian helyeseljük ennek a mélyreható követelménynek a teljesítését? Tisztában van-e a pedagógusok többsége a számítógépek szerepével a társadalomban, illetve ennek következtében azokkal a követelményekkel, amelyeket az adott cél érdekében a társadalom az iskolákkal szemben támaszt? Milyen szerep hárul a számítógépekre az iskolák falain belül? Sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy a legfőbb feladat az iskolában, amit a számítógépekkel meg kell oldanunk: a számítások gépesítése. Az egyszeregytől a bonyolult matematikai függvényrendszerek megoldásáig valóban széles körűen lehet gépesíteni az iskolai munkát. Nyitott kérdés marad azonban, érdemes-e emiatt minden iskolát számítógéppel ellátni? Hazánk felnőtt lakosságának nem egész 5 százaléka végez olyan számításokat, amelyekhez a számítógép feltétlenül szükséges. Ehhez viszont felesleges minden fiatalt megtanítani a számítógép kezelésére. A másik fontos jellemzője a számítógépnek, hogy nagy mennyiségben képes adatokat tárolni, rendezni és visszakeresni. Tehát ez lenne a számítógép iskolai használatának fő területe? Hazánk felnőtt lakosságának nem egészen 10 százaléka használja fel mindennapi munkájában a gépesített információs rendszereket. Ezek is elsősorban az értelmiség körében keresendők, számukra elegendő lenne, ha a felső fokú képzés során tanítanák meg őket a számítógép használatára. A számítógép továbbá arra is alkalmas, hogy bizonyos iskolai kísérleteket a képernyőn „helyettesítsen“. A szemléltetés ilyen „képernyős torzítása“ több mint bűn! A géppel nem szabad a természeti, társadalmi, technikai tapasztalatokat elszürkíteni. Igaz, vannak olyan jelenségek, amelyeket az átlagember csak számítógép útján, a televízió segítségével tud tanulmányozni. De ez csupán segítség, ami nem pótolja és nem is helyettesíti a valóságos élményt. A fenti alkalmazási terület sugallja azt a gondolatot, hogy a számítástechnikai műveltség valamiféle programozási műveltséget jelent. Ebből következik: minden embert meg lehet tanítani elsősorban a Basic vagy esetleg valamilyen más programnyelvre. Mintha a személygépkocsi megfelelő használatához mindenkinek gépkocsiszerelővé vagy gépészmérnökké kellene válnia! Sok szó esik a számítógépről mint játékszerről. Valóban: csodálatos játszótárs a számítógép, s ennek motiváló hatását kár lenne figyelmen kívül hagyni. Hiba lenne azonban, ha megfeledkeznénk arról, hogy a számító- gépes játékok túlzásba vitele lélektanilag és fejlődésbelileg is káros hatású lehetne a fejlődésben levő gyer57
