Szocialista Nevelés, 1986. szeptember-1987. június (32. évfolyam, 1-10. szám)
1986-10-01 / 2. szám - Juhász Árpád: A motiváció mint az iskolai tevékenység mozgató ereje
A motiváció mint az iskolai tevékenység mozgató ereje Minden oktató-nevelő tevékenység követelményt támaszt a tanulóval szemben. Két fontos tényezőtől függ, hogy ez a ráhatás milyen reagálást vált ki a gyermekből. Ebben az iskola rendezett körülményei és a tanuló rátermettsége a döntő tényezők. A tanuló teljesítményét jelentős mértékben motiválja a tananyag rendszerezése, az alkalmazott didaktikai elv, a segédeszközök használata stb. A hagyományos iskolában a tanító olyan ismeretanyag átadójaként szerepelt, amelyet mások az évszázadok folyamán felfedeztek, létrehoztak, rendszereztek. Itt a tanuló az oktatás folyamatában a tanítótól ,,átvevő” és „tároló“ szerepet vállalt, s ebben a viszonylag passzív szerepben a pszichológiai funkciók közül csak az emlékezőkészségnek jutott szerep. Az új koncepció feltételezi, hogy a pedagógus didaktikus szerepe egyre határozottabban érvényesüljön a tanítás Komplex előkészítésében. Az oktatás folyamat homlokterébe a tanuló aktív, alkotó tevékenysége kerül. Az új ismeretek megszerzésében a tanítónak rávezető, irányító szerepe van. Fejlődő szocialista jelenünkben megváltozik a dolgozók életmódja. Az iskolának tudatosítania kell: korunk ifjúságára is hatnak ezek a változások. A társadalom dinamikus fejlődésének gyorsuló tempója előidézi az egyén gyorsabb fizikai és értelmi fejlődését is. Felgyorsult jelenünkben az iskolának úgy kell vezetnie a tanulókat, hogy egyre elmélyültebben tudják rendszerezni és hasznosan alkalmazni azokat az ismereteket, amelyeket az iskolában, illetve a telekommunikációs eszközök közvetítésével szereznek. Az alapiskola új koncepciójának bevezetése folyamán — s a már szerzett eredmények „hitelesítése“ során tapasztaltuk, hogy gyermekeinkben vannak rejtett tartalékok, s ezeket nem mindig sikerül felhasználnunk. Pszichológiai felmérések ilyen tartalékokat fedeztek fel főleg az iskoláskor előtti és a fiatal iskolás korú csoportoknál. A gyermekek szellemi diszpozíciói megjelenésük idején hasznosíthatók a legjobban. Ezek felfedése és hasznosítása az oktató-nevelő folyamatnak lendületet adhat. Ha nem hasznosítjuk őket kellőképpen, föltétlenül kárba vesznek; a természetes fejlődési ritmus lelassulhat, majd később jelentkezhet a túlterheltség állapota. Azért az óvoda és az alapiskola tanulóival szemben támasztott pedagógiai igényességet úgy kell értelmeznünk, mint a gyermekek szellemi fejlődésének mozgató rugóját. A pedagógusoknak oda kell hatniuk, hogy a gyermek a tárgyalt anyagot, az erkölcsi-viselkedésbeli készséget elsajátítsa, megértse, belsőleg is azonosuljon vele, és érezze annak szükségességét saját fejlődése biztosítására. 40
