Szocialista Nevelés, 1985. szeptember-1986. június (31. évfolyam, 1-10. szám)
1985-11-01 / 3. szám - Bertók Imre: A fordítás néhány kontrasztív nyelvészeti kérdése
A fordítás néhány kontrasztív nyelvészeti kérdése A kezdő szak- és műfordítók, valamint az olvasó-, műszaki meg grafikai szerkesztők meglepetéssel észlelik a szlovákról magyarra fordításkor a szövegnek (fordításnak) oldalról oldalra történő gépelésekor és grafikai elrendezésekor, hogy a magyar szöveg (fordítás) az esetek többségében hosszabb a szlováknál. Miből adódik ez az eltérés? A kontrasztív analízis több okot tár fel. Egyik lényeges ok, hogy a szlovák nyelv bizonyos nyelvtani kategóriákat implicit módon tolmácsol, pl. a határozottságot, a többes számot, a magyar viszont ugyanezeket explicit módon (a, az, -k) fejezi ki. Ismert továbbá az a tény is, hogy a magyar az íráskép alapján összetett, a szlovák viszont mellékjeles (diakritikus) helyesírást használ. Ebből származik a kétjegyű mássalhangzók (cs, gy, ly, ny, ty. zs) hosszabb írásképe (grafémája) a magyarban és a rövi- debb mellékjeles íráskép (č, ď, ľ, ň, ť, ž) a szlovákban. A határozottság és a többes szám explicit kifejezése az a, az határozott névelővel és a -k általános többesjellel megint csak hosszabbítja a magyar szöveget. Az eltérő helyesírási íráskép, valamint a határozottság és a többes szám különböző kifejezési formája szemszögéből a műfordítás területéről mutatjuk be az alábbi példát, amely kétséget kizáróan szemlélteti az eredetiben és a fordításban egy szövegrész mondategészeit (egyszerű és ösz- szetett mondatait), mondategységeit (tagmondatait) meg az előforduló szavak számát. „Obýval túto izbu už tretí týždeň a ešte vždy mu prichodila pustá, nezaľudnená, v anonymite typizovaného nábytku neprívetivá. Mal pocit akoby v nej trávil iba prvú noc, hoci práve na tú prvú noc nemohol zabudnúť, jednostaj si vybavoval v mysli rázne zaklopanie a hrmotný príchod Michala Arendarčíka, jeho vycerený pohľad, ktorý v sebe skrýval zjavnú nadnese- nost a ľahkovážnosť ľudí, nahnutých vydávať príkazy a zaťatými zubmi prijímať slepú zaliečanú podriadenosť, ale aj úprimnú radosť, ako keď človek stretne človeka, o ktorom si myslel, že už dávno a navždy patrí iba do spomienok z mladosti.“ (Jozef Kot: Kolkáreň. Slovenský spisovateľ. Bratislava 1983, 7. I.) „Harmadik hete lakott ebben a szobában, de még mindig sivárnak, kietlennek, s típusbútorok okozta jellegzetessége miatt barátságtalannak érezte. Az volt a benyomása, hogy még csak az első éjszakát töltötte itt, noha az első itt töltött éjszakája már nagyon is múlt volt. De olyan múlt, amelyet nem felejthetett. Minduntalan felködlött előtte a jelenet, amint határozott kopogtatás után zajosan belép Michal Arendarőík, látta vigyorgó arcát, amely mögött ott rejtőzik azoknak az embereknek a felelőtlen fölényessége, akik megszokták, hogy parancsokat osztogatnak, s szótlanul fogadják a vakon hízelgő alárendeltséget, de újra érezte azt az őszinte örömet is, mely akkor fogja el az embert, ha olyasvalakivel találkozik, akiről azt hiszi, hogy már rég és mindörökre csak fiatalkorát idéző emlék.” (Jozef Kot: Tekézők. Madách. Bratislava 1984, 7—8. 1.) Ha összevetjük az eredeti szöveget a fordítással, azt látjuk, hogy az eredeti 1 szövegrész, 2 mondategész, 14 68
