Szocialista Nevelés, 1985. szeptember-1986. június (31. évfolyam, 1-10. szám)

1985-09-01 / 1. szám - Fibi Sándor: Becsöngettek

tívabban tükrözi az adott iskolában végzett oktató-nevelő munka szín­vonalát. Ebben a tanévben — még jobban, mint eddig — a tantestület minden egyes tagjának aktív hozzájárulására számítunk, hogy az alapiskolából a tanulók 40 százaléka érettségivel végződő középiskolába, illetve a gim­náziumban érettségizettek 80 százaléka főiskolára kerüljön. A tanulók pályaválasztásának tudatos irányításával, a szülőkkel megvalósított rend­szeres és átgondolt együttműködéssel — az adott iskolatípusra felvehető tanulók tervszámainak ismeretében — oda kell hatnunk, hogy a jelent­kezés megoszlása összhangban legyen a társadalom igényeivel. Egyre égetőbb feladatunkká vált, hogy a gimnáziumban és a műszaki irányzatú középiskolai és főiskolai tanulmányokra jelentkező tanulók számának növelésével következetesen használjuk ki az adott lehetőségeket. Ter­mészetes követelmény az is, hogy olyan szintű ismeretekkel és nyelvi felkészültséggel vértezzük fel tanulóinkat, amelyek teljes mértékben eleget tudnak tenni a felvételi vizsga követelményeinek, és amelyek to­vábbi tanulmányaikhoz megbízható alapot biztosítanak. E területen nem egy alap- és középiskolában emelni kell a pedagógiai munka, de az irányítás és az ellenőrzés színvonalát is, hiszen az előző évi felvételi vizsgák eredményei igazolják, hogy egy-egy iskolából érkező felvételiző tanulók tárgyi tudása és nyelvi felkészültsége nem éri el a kívánt szín­vonalat. E jelentős feladatok eredményes teljesítéséhez mind az alap-, mind a középiskolákban megvannak a szükséges személyi és tárgyi feltételek. Meggyőződésem, hogy közös összefogással, erőink és tudásunk koncent­rálásával ebben az iskolai évben képesek vagyunk eleget tenni a nem­zetiségi iskolákra váró sajátos feladatoknak is. Ehhez kívánok a peda­gógusoknak kiváló egészséget és kitartó munkát. Dr. Fibi Sándor Szilva József linómetszete 3

Next

/
Thumbnails
Contents