Szocialista Nevelés, 1985. szeptember-1986. június (31. évfolyam, 1-10. szám)
1985-09-01 / 1. szám - Fibi Sándor: Becsöngettek
velés hatékonyságának fokozására. Pedagógusaink nevelő munkáját azonban további világpolitikai események is motiválják, főleg az a tény, hogy az UNESCO az 1986-os évet a béke nemzetközi évévé nyilvánította. Az osztályfőnökök, a nevelők és valamennyi tantárgy tanítója együttes erővel szilárdítsák meg a tanulókban azt a meggyőződést, hogy a szocialista országok béketörekvései a világ összes népének az érdekeit védik, hogy a békéért vívott következetes harc korunk legfőbb feladata, hiszen élni, tanulni, dolgozni csak békében lehet. Kétségtelenül jelentős feladatokat kell megvalósítanunk ebben a tanévben. A ránk váró feladatok rendszerét az SZSZK Oktatási Minisztériuma az előző évekhez hasonlóan ebben az iskolai évben is külön kiadványban foglalta össze (Pedagogicko-organizačné pokyny pre základné a stredné školy a školské zariadenia v SSR na školský rok 1985/86), és még a nyári szünidő kezdete előtt eljuttatta valamennyi szlovákiai iskolába. A pedagógusoknak alkalmuk volt tehát megismerkedni ezekkel a feladatokkal, sőt az iskolai év kezdetén tartott pedagógiai tanácsülésen és az azt követő tantárgybizottsági összejöveteleken minden bizonynyal kijelölték e feladatok teljesítésének módját is. Az eddigi sokéves tapasztalatok azonban aránylag egyértelműen bizonyítják, hogy azokban az iskolákban, ahol a vezetés nem mindig áll feladata magaslatán, a pedagógusok nem ismerik teljes mértékben az iskolájukra váró feladat- rendszer egészét, csak az általuk tanított tantárgyak, illetve egyéb részfeladatok szemszögéből értelmezik az oktató-nevelő munkában elérendő szintet és eredményeket. Az ilyen helyzet azonban előbb vagy utóbb ellentmondásokat eredményezhet a tantestület egyes tagjai között, hiszen mindenki a saját részfeladatait tekinti a legfontosabbnak. Ilyen hozzáállás következtében válnak túlterhelné a tanulók, ezekben az iskolákban hangzanak el még napjainkban is olyan kijelentések, hogy az anyanyelvi neveléssel összefüggő feladatok a magyar szakos pedagógusra vonatkoznak, a tanulók szlovák nyelvi felkészítéséért a szlovák szakos, a pályaválasztásban elért eredményekért vagy eredménytelenségekért pedig csak a nevelési tanácsadó a felelős. A valóságban ezeknek a feladatoknak a teljesítéséből a tantestület minden tagjának ki kell vennie a részét — ha nem is azonos mértékben. Iskolalátogatásaink alkalmából aránylag gyakran tapasztaljuk, hogy nem mindegyik pedagógus tanulmányozta át, tehát nem is ismerheti megfelelő mértékben az SZSZK Oktatási Minisztériuma által kiadott utasításokat, és elegendőnek tartja az iskola évi munkatervének ismeretét. Ezzel kapcsolatban szeretném külön kihangsúlyozni, hogy az iskola munkaterve nem tartalmazhatja az adott iskolatípusra vonatkozó feladatrendszer egészét, tehát az a pedagógus, aki egész évi munkájának megtervezésekor csak az iskola munkatervét veszi kiindulási alapul, szem elől tévesztheti az iskolaügy távlati céljaiból eredő követelményeket, ami súlyos szakmai és hivatásbeli hiba. A hazánk minden iskolájára vonatkozó általános feladatok mellett a nemzetiségi iskolákra ebben az iskolai évben is több általános feladat eredményes megoldása vár. E sajátos feladatok között továbbra is megkülönböztetett figyelemmel kell kísérnünk az alap- és középiskolai tanulók pályaválasztására való nevelését. Tudatosítani kell, hogy komplex feladatról van szó, hiszen a pályaválasztásra nevelés eredményessége szoros kapcsolatban van a tanulók általános ismereteinek és nyelvi felkészítésének színvonalával. Ezáltal ez az a terület, amely a legobjek2