Szocialista Nevelés, 1985. szeptember-1986. június (31. évfolyam, 1-10. szám)
1985-09-01 / 1. szám - Mózsi Ferenc: Miért szolmizációs és miért relatív az énektanítás módszere? / Válaszolunk olvasóinknak
tonálását. „Vajon, inkább a dallam hangjairól, azok viszonyáról szoktunk beszélni s nem dallamhangokról. Any- nyira a dallam hangjairól, hogy ezek viszonyát, relációját a zenetörténet során néhányan számjelzéses módszerrel akarták kifejezni. Például a francia Emile Joseph Maurice Chevé (1804—1864), az énekoktatás egyik reformátora így ábrázolta volna az itt javasolt gyakorlatsort: Я* dT°6 ^°\5 o^<o5 'л >s4. rt *5 A levélíró által javasolt dallam hangjainak relációja: a logikus sorrend. A dallam menetét Chevé módszerének fő instruktiv eszközével egy üres vonalrendszerben (az ún. me- loplasteban) érzékíti meg egy mozgó pálca segítségével, s köti össze így a hallás, a látás és a mozgás érzetét. A tantervben is tulajdonképpen erről van szó. Levélírónk még kifogásolja a „relatív szolmizációs rendszer“ kifejezést. Örömmel vette tudomásul a relatív szolmizációs módszer levezetését: „... csak hát miért akarják ezt az egész világon megcsodált módszert rendszerré keresztelni? Egyébként is eddig egy szót sem szólt nálunk senki a szolmizációról, s most rögtön annak legfejlettebb fokát követeljük meg? S amint látjuk: ez még a követelményrendszer megfogalmazásában is gondot okoz! Mi lesz akkor az irányítás alsó fokán, mert ugye ettől is függ „lent“ a munka.“ A szkepszissel írt levél megfeledkezik a továbbképzés rendszeréről. De most igazat kell adnunk a levél írójának abban, hogy eddig kevés szó esett a relatív szolmizációról, az alábbiakban megpróbáljuk összefoglalni annak lényegét: 4. Már említettük: a hanglétra, a dúr skála számokkal jelzett fokai, egységesen fejezik ki a sokféle abszolút (e, d, fisz, gisz stb.) hang nevét. Az összes dúr skála fokainak egységesítő elnevezésére viszont már lassan 1000 esztendeje az ún. szolmizációs szótagokat használják. Ezt Arrezzói Guidónak tulajdonítják, aki egy latin himnusz verssorainak kezdő szótagjait használta fel az énektanítás megkönnyítésérre. A hét fok neve (magyarosan írva): dó, ré, mi, fa, szó, Iá, ti, dó. (Régen szol és szi volt az 5. és a 7. hang jele). Tehát a hangneveknek ez a sora pontosan kifejezi a dúr hangsor fokainak viszonyát. Ez tulajdonképpen az összes dúr hangsor „közös nevezője“. Készítsük el a dúr skálának ezt a „közös nevezőjét“. Egy 1—2 centiméter széles papírcsíkra írjuk fel (rövidség kedvéért a szolmizációs szótagokat jelöljük csupán kezdőbetűkkel) a dúr skála fokainak viszonyát is kifejezve a szolmizációs hangneveket. dVi rVi m1'2 fVi sVi A papírcsíkon a nagymásodot 1 cm-es és a kismásodot V2 cm-es távolsággal fejeztük ki. Most rajzoljuk fel egy egyenesre két oktávnyi hangterjedelemben a kromatikus (félhangokból álló) skálát (a „távolság“ legyen pontosan V2 cm-es!). Ha a szolmizációs jelekkel ellátott papírcsíkot (a logarléc mintájára) a kromatikus skála ábrájához illesztjük pl. a d kezdőhanggal, akkor D- dúrt (fisz, cisz), h kezdőhanggal H- dúrt (fisz, cisz, gisz, disz, aisz) kapunk. A módszer lényege: a dó mindig a dúr hangsor 1. fokává (a tonikájára) essék, azaz: tonika = dó. A szinte percek alatt elkészíthető segédeszközről így az összes dúr hangsort „egyszerűen“ leolvashatjuk. Tehát nem kell a tanulónak „bemagolnia“ a sok hangsort. Ha a szolmizációs jelekkel jelölt dúr hangsorban megtanul igazán jól tájékozódni, akkor nem kell a sok kereszt és bé között botorkálnia. Ennek az egynek a mintájára ui. könnyen eligazodik, és kihallja a kis- ás nagymásodok és más hangközök helyét esetenként minden hangsorban. A kismásod ugyanis mindig az m—f és a t—d‘ közé esik, s így válik ez a szolmizácié relatívvá, azaz (mindig az első hang a tonika szerint) viszonyítottá. Az angol John Curwen (1816— 25
