Szocialista Nevelés, 1985. szeptember-1986. június (31. évfolyam, 1-10. szám)
1985-09-01 / 1. szám - Szeberényi Z. Judit: A személyiségfejlesztésről
jelenség alapja magában a szervezetben van. A fizikum és a pszichikum elválaszthatatlan kapcsolatban van egymással. A fizikumra gyakorolt nevelő hatás a pszichikumot sem hagyja érintetlenül. A személyiségfejlesztésben ezért a fizikum adott minősége kiindulópontot jelent — gondoljunk pl. a beteg gyermek esetében a fizikai erőnlét meghatározó szerepére. Az egészséges gyermek esetében is rendkívül fontos a helyes életmód, a rendszeres tornászás megszokása. A fizikai erőnlét javítása nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy az egyre növekvő társadalmi elvárásoknak, igényeknek minden fiatal eleget tudjon tenni. A személyiség pszichikai összetevői közül a tudás, az ismeretek, a gondolkodás meghatározó szerepet játszanak. Fiziológiai alapjuk az agykéregben végbemenő reflexív folyamatok. Fejlődésüket elsősorban az iskola biztosítja. Az értelemfejlesztés a gyermek egész fejlődése folyamán megvalósul, nagy szerep jut a képességek fejlesztésének. Ennek alapvető elve, hogy mindenféle képesség a neki megfelelő tevékenységek tényleges gyakorlásával formálható. Ez nem szorítható le csupán a végrehajtásra, hanem feltétlenül valami többletet is jelent, erőfeszítést az egyre magasabb szintű tevékenységre. Az erőfeszítések optimális szintje egyéni jellegű: az egyik gyermek megerőltetés nélkül éri el azt, ami a másiknak hatalmas erőfeszítéssel sem sikerül. S ezt ismernie kell a nevelőnek. Az értelmi képességek fejlesztése azért elsőrendűen fontos feladat, mert mindenféle pszichikus megnyilvánulásban szerepet játszanak, valamennyi folyamat tudatosságának a meghatározói. A képességek munka közben alakulnak: „a képességek, mint az izmok, a tréning közben fejlődnek“. A kisiskoláskorban a tanuló észlelési, vagyis megfigyelőképességének a fejlesztése jelenti a kiindulópontot. Ügyelünk a részek pontos megragadására, fogják fel a részek közötti kapcsolatokat, viszonyokat, állapítsanak meg hasonlóságokat és eltéréseket, hogy az érzéki tapasztalatok alapján fokozatosan eljuthassanak a következtetéshez. A legnagyobb eltérések a gondolkodási képességek terén tapasztalhatók az egyes tanulók között, nevezetesen a lényegkiemelés, a törvény- szerű kapcsolatok stb. megállapítása terén. A differenciált bánásmódot csak akkor alkalmazhatjuk itt eredményesen, ha a konkrét képességet vesszük figyelembe, és nem a gyermekek valami általános, túlságosan sommás megítélésére támaszkodunk. A szociális képességek a gyermekközösségben alakulnak a legtermészetesebben. Az iskola a spontán társas behatások mellett különféle megbízatásokkal, szerepekkel, tisztségekkel formálja ezeket. A 3. és 4. osztályos tanulóknál kezd egyre inkább megerősödni a közösségi törekvések, a társas tevékenység képességfejlesztő tendenciája. Szót kell ejteni az ún. speciális képességekről is, ezek igen jelentős hányadát alkotják az egyéni képességeknek, jóllehet épp ezen a téren tapasztalható a legnagyobb eltérés. Ilyenek a kézügyesség, a matematikai, a nyelvi képességek, a jó zenei hallás, ritmusérzék, különféle mozgási képességek stb. Az ezek alapját jelentő speciális adottságok már az óvodáskorban is megmutatkoznak (pl. tiszta énekhang). Mihelyt ezt észreveszi a nevelőkömyezet, el kell kezdeni a képességfejlesztést, mert nagy késedelem esetén elsorvadhatnak, visszafejlődhetnek. A személyiség pszichikai szférái közül fokozott figyelmet kell fordítani az érzelmekre. Az emocionális folyamatok a korai gyermekkorban különösen, de az iskoláskor kezdeti 17
