Szocialista Nevelés, 1985. szeptember-1986. június (31. évfolyam, 1-10. szám)
1986-01-01 / 5. szám - Ladislav Ďurič: A tanulók alkotókészségének kialakításakor felmerülő pedagógiai-pszichológiai problémák
zik, hogy divergens gondolkodásra, azaz olyan gondolkodásra épül, amelynek során a problémák megoldásának több lehetősége áll fenn. A hagyományos iskola inkább a tanulók intelligenciájára épített, ami mindenekelőtt a konvergens gondolkodásra épül. Ez egy célban összpontosuló, egyetlen lehetséges megoldásra irányuló gondolkodásmód. A CSKP KB 1973 júliusi ülésének határozatában a következőket olvashatjuk: „Az iskolának a fiatalság szellemi képességeinek a könyvekben található adatokkal való megterhelése helyett arra kell törekednie, hogy a tanulóifjúságot önálló alkotó gondolkodásra tanítsa, hogy ösztönözze az ifjúság szellemi és fizikai aktivitásának a fejlesztését.“ Ez a fontos gondolat később helyet kapott a csehszlovák oktatási-nevelési rendszer továbbfejlesztéséről szóló dokumentumokban is. . Sajnos, iskoláinkban még ma is gyakran előfordul, hogy a pedagógus jobban kedveli, kedvezőbben osztályozza és inkább előnyben részesíti az intelligensebb tanulót, mint azt, aki kiváló alkotókészséggel rendelkezik. Ugyanis a nagyon intelligens tanulók nem okoznak a pedagógusnak problémát, míg a jó tanulók jobban tudnak alkalmazkodni, a másik csoportba tartozó tanulók viszont nem, mivel ők alkotó módon nonkonformisták. Nekünk azonban csak az lehet a célunk, hogy iskolarendszerünk minden típusában és minden szintjén megfelelő alkotókészséggel rendelkező tanulókat neveljünk. Az alkotókészség az emberi tevékenység minden területén megnyilvánulhat: a játékban, a tanulásban és a munkában is. Mivel a tanulók és a hallgatók legfontosabb tevékenysége a tanulás, ebből következően az alkotókészség, az alkotó gondolkodás is legjobban a tanulás folyamán fejlődhet. A szakmunkásképző intézetekre a középiskolák többi típusával szemben az jellemző, hogy ott műszaki téren biztosítottak a tudományos ismeretek alapjainak és az alkotókészség összekapcsolásának a lehetőségei. Az alkotókészséget ma többféleképpen értelmezik. Mégis az a szemlélet kezd egyre jobban elterjedni, hogy az alkotókészségről kétféleképpen: tá- gább és szükebb értelemben beszélhetünk. A szükebb értelmezés szerint az alkotókészség kiváló adottságokkal rendelkező egyének (művészek, tudósok, feltalálók stb.} aktivitása. A tá- gabb értelmezés szerint az alkotókészség az alkotás egyes elemeit a társadalmi tevékenységben, a forradalmi aktivitásban, a vezetők és a szervezők munkájában, az emberi tevékenységben, valamint a dolgozók gondolkodásában mutatja ki. A marxista pszichológia álláspontja közelebb áll az alkotókészség tágabb értelmezéséhez. A pszichológusok állítása szerint az alkotó tevékenységre a szó tágabb értelmében bizonyos körülmények között minden szellemileg egészséges ember képes a tevékenységek különböző területén (a szervezésben, a termelésben, a művészetben, a nevelésben, az egészségügyben, a rend megtartásában, a sportban, a munkavégzésben, a szolgáltatásokban stb.). Különbség csak az alkotókészség színvonalában tapasztalható. Az alkotókészséget leggyakrabban a következőképpen határozhatjuk meg: az alkotókészség olyan aktivitás, amely eddig ismeretlen, ugyanakkor társadalmi szempontból értékes alkotást eredményez. Ez a meghatározás a felnőttek alkotó tevékenységére vonatkozik (a gyermekektől és az ifjúságtól nem várhatjuk el, hogy eddig ismeretlen, társadalmi szempontból hasznos értékeket hozzanak létre). Ifjúságunktól azt várjuk el, hogy számunkra eddig ismeretlen jelenségekül
