Szocialista Nevelés, 1985. szeptember-1986. június (31. évfolyam, 1-10. szám)
1985-12-01 / 4. szám - Markó Emil: A nyelvkészség és az értelem együttes fejlesztése
szókapcsolatokat {mondatokat, kifejezéseket); 4. a szemlélőnek a dolgokhoz való viszonyát, a dolgok keltette élményeket stb. is ki kell fejezni nyelvi formában. Szavak, megnevezések A dolgok nevének megtanulása akkor hatékony, akkor lesz a tanulók belső beszédének mozgékony eleme a szó, ha a megnevezés igénye, szükséglete aktív elsajátításra készteti a tanulókat. Magyarán: ha szükségük van a megfelelő szavakra. Már 2—3 éves gyermekre jellemző az erős nyelvi érdeklődés: mohón tudakolja a dolgok nevét. A látszat ellenére később sem lanyhul a kíváncsiság, a szavak iránti érdeklődés, csak a jellege változik meg. A szavakra az észlelés tudatossága, az értelmes tevékenységek miatt van szüksége. A szavak szükségletén kívül a külső beszédhatások, nyelvi minták vagy feladatok is a megnevezések megtanulására késztetik a tanulókat. Az érzéki (szemléleti) és a nyelvi hatások ösz- szekapcsolásának legegyszerűbb módja, ha a dolgok szemléltetésével egyidejűleg a megnevezéseket is közli a tanító. (Például: „Amit a kezemben tartok, ez kőszén. Emez pedig lignit.“ (Ilyen esetekben a tanulók mechanikusan társítják az adott képzetet és a megfelelő szót. Szükség van ugyan a mechanikus szótanulásra is, ám így igen merev s passzív kapcsolatok jönnek létre az esetek többségében. Például a néven kívül mást nem tud mondani a dologról; nem tudja az új szavakat a beszédfolyamatba illeszteni: „Az a másik ... hogy is hívjak ... szürkésebb a lignit ..stb.). A tanítók a nyelvi aktivitás fokozása érdekében nem szívesen közölnek megnevezéseket, inkább a tanulókkal mondatják meg a dolgok nevét. („Mi ez a szerszám?“, „Ki tudja a nevét?“ stb). A válaszoló tanulók kétségtelenül aktívabbakká válnak, ám a többi tanulónak csatcnem mindegy, hogy a tanító vagy egy társa közli a megnevezést. A formális nyelvi aktivizálásnak legszélsőségesebb esete az ún. „kérdve-kifejtő“ tanításmód, ám az így létrejövő kapcsolatok semmivel sem jobbak a mechanikus társításoknál. (Például az ilyen „rávezetéseknél“: „Mit csinál anyukád, ha elszakadt a ruhád? Mivel szokott varrni? Milyen alakú a tű? Hasonlít-e a fenyő levele a tű alakjához? Minek nevezzük hát a fenyőt, milyen levelű fa?“) A beszélgetés A szavak és a szemlélet összekapcsolásának legtermészetesebb, legjobb módja az észlelt dolgokról folytatott beszélgetés. A dolgokkal kapcsolatos szavak és kifejezések a beszédtevékenység révén válnak a tanulók nyelvtudásának s nyelvhasználatának szerves részeivé, méghozzá a beszéd- funkciók, formák változatos használatától függően. Ha pedig hosz- szabb, összefüggő nyelvi tevékenységre (beszámolóra, elbeszélésre, leírásra stb.) késztetjük a tanulókat, az elsajátítandó szavak és kifejezések igen széles nyelvi anyaghoz kötődnek; a szemlélet ténylegesen nyelvi szintre emelkedik, tudatos élménnyé válik. A tematikus beszélgetéseknek vagy a tanulók hosszabb lélegzetű beszédteljesítményeinek kétségtelenül vannak árnyoldalai is. A jól vezetett „beszélgetés“ — amikor gyorsan peregnek a kérdések és a tömör válaszok — látszólag eredményesebb, jobban fejleszti a tanulók nyelvkészségét, mint a kínos nyögdécse- lés vagy a parttalan szóáradat engedése, szorgalmazása. Az alsó négy osztályban azonban kiemelkedő fontosságú a türelmes beszédfejlesztő munka. Ha nehézkesen kis szóanyaggal, kezdetleges szerkesztéssel beszél is a gyermek, de nyelvi eszközökkel igyekszik mindent kifejezni — amit észlel, gondol, érez stb. —, ez komoly dolog, s a további nyelvfejlesztés alapja. MARKÖ EMIL Bácsi (Bűc) Alapiskola 108
