Szocialista Nevelés, 1985. szeptember-1986. június (31. évfolyam, 1-10. szám)
1985-12-01 / 4. szám - Gabriela Vörösová: A pedagógus felkészültsége és az oktató-nevelő folyamat hatékonyságának növelése
megfelelően besorolják őket, és megvalósításukhoz a legjobb eszközöket válasszák meg. Az oktató-nevelő rendszer új koncepciójának megvalósítása előtt a kiszemelt középiskolákban megállapítottuk, hogy a célok leegyszerűsített értelmezését a célok és a konkrét gyakorlat elmélete rendszerének a hiányos kidolgozása okozta. A pedagógusok előkészületében a formalizmus megnyilvánulásainak megszüntetésére irányuló igyekezet révén az ellenkező végletbe jutottunk azáltal, hogy a célt a pedagógus alkotó érvényesülésének ürügye alatt mellőztük. Példaként a kísérlet során szerzett egyik ismeretet szeretném megemlíteni. A problémamegoldás módszereként a pedagógusokkal folytatott beszélgetést választottuk, amelyet összekötöttünk a tanítási órán végzett megfigyeléssel. A válaszokból csak azokat mutatjuk be, amelyek tipikusak voltak a „Mit értenek a tanítás célján?” kérdésre adottakból. „A tanításnak az a célja, hogy a tanulók ismereteket és készségeket sajátítsanak el, szert tegyenek a megismerő és a gyakorlati tevékenység képességeire, mégpedig egyrészt az általános érdeklődést kielégítő tulajdonságokra (pl. figyelem, emlékezet, képzelőerő, logikus gondolkodás), másrészt a sajátos érdeklődésben szerepet játszó tulajdonságokra (a tudományban, a munkafolyamatokban ), valamint a szocialista embernek a jellemvonásaira, amelyek világnézeti, politikai-erkölcsi téren, a munkához való viszonyban, az interperszonális kapcsolatokban, az öntudat kialakításában és az önirányításban jutnak kifejezésre.” „A cél az, hogy a tanulókat ismeretekkel vértezzük fel.“ „A cél a tanterv teljesítése, a célokat tehát maga a tanterv tartalmazza.” „A cél az, hogy a tanulók elsajátítsák az általam tanított tantárgyat.” A megkérdezett pedagógusok 16 százaléka értelmezte a célokat úgy, mint a tanuló személyiségének minőségi átalakítását, 52 százaléka mint a tanulók ismereteinek a fejlesztését, 16 százaléka pedig mint adminisztratív kötelességet. (Az említett megállapításokat a középiskolák pedagógiai munkájának szélesebb körű vizsgálatából merítettük.) A fenti megállapítások ugyanakkor azt is bizonyítják, hogy a pedagógusok koncepcionális szempontból nincsenek felkészítve arra, hogy a tanítás folyamán a valódi célt igyekezzenek elérni. Ennek a következménye, hogy a pedagógus az oktató-nevelő folyamatban nem tudja azokat az igényes feladatokat teljesíteni, amelyeket a társadalom elvár tőle. A pedagógiai gyakorlatban így gyakran megtörtént, hogy a pedagógusok nem a kellő alapossággal közelítettek a célokhoz, ami a tanítás során a formális hozzáállásban, vagyis abban nyilvánult meg, hogy a tanítás menetét nem a célnak megfelelően választották meg, és a célokat gyakran fölcserélték. (Ezt igazolják a tanítási órákon szerzett tapasztalataink is, mivel gyakran előfordult, hogy a tananyagot a tanulók egyoldalúan „bemagolták“, a magyarázat alapján elismételték, nem kényszerültek gondolkodásra, a tananyag különböző kapcsolatainak a tudatosítására, hasonló feladatok megoldására. S ennek az a következménye, hogy az oktató-nevelő rendszer elemei kevésbé kötődnek egymáshoz, a tartalom speciális céljai eltávolodnak az általános oktatói-nevelői 104
