Szocialista Nevelés, 1985. szeptember-1986. június (31. évfolyam, 1-10. szám)

1985-12-01 / 4. szám - Mózsi Ferenc: A világnézeti és a komplex irodalmi nevelés

gét, egzotikumát mutatják be. Lorca azonban nem „kívülről“, mint „idegen az idegent“, hanem belülről ábrázolja •a cigányok érzésvilágát, szenvedélyeit és szenvedéseit. S ezek éppen azért, mert lényegében azonosak a spanyol népével, de mivel még annál is felfo- kozottabbak és szélsőségesebbek, s a róluk szóló versek is hatásosabbak és lázítóbbak. Ezért esett a költő témavá­lasztása éppen rájuk. A mondanivaló mélységesen emberi vonatkozásai a cigányrománcokat általános érvényű- мё teszik. Vonatkozásai — mint ebben a költeményben pl. a csendőrség bru­talitására és szadizmusára — tiltako­zást jelentenek minden erőszak ellen. A költemény születésének történel­mi-társadalmi háttere az 1920-as évek vége, a spanyol monarchia. Az ország a gazdasági csőd szélén állt, s ez for­radalmi hangulatot teremtett. Ennek féken tartása érdekében a király (XIII. Alfonz) keménykezű katonatisztekre hízta az ország vezetését, s a táborno­kokból álló direktórium élére teljha­talmú vezetőt (Primo de Rivera) ne­vezett ki. Ennek a „kormánynak“ a csendőreit nevezi Lorca „noktürn-ré- meknek“, a csőd szélén álló monar­chiát pedig „árva cigányvárosnak“. 3.2 A kísérlet igazolta az ismert tényt: egy irodalmi mű „komplex“ be­mutatásának az iskolai oktatásban sok buktatója lehet. Az egyik leggya­koribb — és ez persze minden tanítás­ra érvényes! — a tananyag tervezett arányainak felborulása. Ha ugyanis a tanulókat egy valami­lyen szempont „érzékenyen“ érint, vagy túl nagy iránta az érdeklődés, akkor a tanítási óra elkészített terve felborulhat. Ilyen esetben aztán a tör­ténelmi-társadalmi háttér ismertetésé­nek vagy a társművészetek bemutatá­sának (ebben az esetben pl. Picasso illusztrálta a kötetet, de ennek bemu­tatására nem kerülhetett sor), a mű­faji és a költői képek elemzésének vagy a tartalmi és a formai elemek, kifejezőeszközök feltárásának aránya megváltozik, és a tanárnak a tanítás során módosítania kell tervét. Hiszem: fontosabb eleget tenni a spontán ta­nulói érdeklődésnek, mint megtarta­ni a tanóra egyes mozzanatainak — ha tetszik, didaktikai funkcióinak — megszokott rendjét. Persze, az olyan tanulói érdeklődésre gondolok, mely az iskolán kívüli társadalmi ismere­tekre, azaz a közgondolkodás egy bi­zonyos „mélyrétegére“ utal. Ezt értel­mezni és rendszerezni, illetve meg­szűrni — fontos kötelessége az isko­lának. Az ilyen érdeklődést vagy pon­tosabban tanulói kezdeményezést nem szabad leállítani, még akkor sem, ha „felborul az óra“, ha az idő kevés. Persze, az idő mindig kevés. A tanóra azonos rendben történő monoton is­métlődéséről pedig csak ezt szeretném megemlíteni: az irodalomórák egyik legfőbb ellensége az „alulterhelés“, mely éppen a monotónia révén pszi­chés túlterheléssel jár együtt. Az iro­dalomoktatás során tehát a „komplexi­tás“ nem értelmezhető sematikusan, és nem valósítható meg egy óra ke­retén belül. A kísérlet igazolta, min­den órán, a többi szempont említése mellett, egy problémakörben el kell mélyülni. Persze az, hogy melyik ez a szempont, ezt a tananyag és a tanulók ismerete alapján kell a tanítónak meghatároznia. A töprengés és a gon­dolkodás, a tanulók eddigi ismeretei­nek bővítése és esetleges előítéletei­nek kiszűrése a tanítás legértékesebb momentuma. Tehát megelőzni azt, hogy az iskolai és az iskolán kívüli tudás világa elkülönüljön egymástól. Ha ez nem sikerülne, akkor az ilyen tanulói tapasztalatok egy olyanfajta érzelmi beállítódásnak a talaját készí­tik elő, mely idővel általános idegen- ségérzésben nyilvánulhat meg. így például a magyarázat során vissza-visszatérő témaként kérdeztek rá: voltak-e és valóban voltak-e a ci­gányokat sújtó „pogromok“ (a pog­rom szó részükre ismeretlen, ezért a lapszusz, melyet meg kellett tehát magyaráznom), hol, mikor, miért ül­dözték őket stb. A kérdések elől nem lehetett kitérni. Hiába igyekeztem ma­gyarázni: fura volna Vörösmarty Vén cigány című költeménye esetében „egy“ vén cigány sorsa iránt érdek­lődni, hiszen tudjuk, maga a költő a „vén cigány“. Lorca esetében is az 99

Next

/
Thumbnails
Contents