Szocialista Nevelés, 1985. szeptember-1986. június (31. évfolyam, 1-10. szám)
1985-12-01 / 4. szám - Mózsi Ferenc: A világnézeti és a komplex irodalmi nevelés
Ó te árva cigányváros! Zászlók sarki lebegése, zöld sugárzás — bújj el, bújj el, mert a zsaruk ideérnek. Ó, te árva cigányváros! Emléked már sose vész el. Ne bántsátok ezt a várost, álljon kócosán a szélben. És rátörtek párosával, rá a város ünnepére. Örökzöldek visszazsongnak parton-rezek zörejére. És rátörtek párosával. Zsávoly-párok, noktürn-rémek. Képzelik az eget fényes rézsarkantyús üzletének. Tárt kapukkal állt a város, Mulatott és mit se féltett, Negyven zsaru párosával úgy bezúdul, mint a végzet. (...) Ropognak a konok puskák szüntelenül, teljes éjjel. Szűz Mária csillag-nyálat ken a kisdedek sebére. Csatangol a csendőrgárda, gyújt máglyákat szerte-széjjel, meztelenül s fiatalon a képzelet rajtuk ég le. Camórióék Rózsája a kapuban nyög az égre, két levágott melle tálcán, elébe rakták, hogy nézze. S lányokat űz hajfonatuk korbácsa az éjbe, szélbe, a fekete rózsák ligetébe. Lent földön cseréptetők barázdája, törmeléke. Megrándul a hajnal válla kopár tűzfalakhoz érve. Ó, te árva cigányváros! Mennek már kik összetéptek. Csend-őrök: csend-alagúton. S lángok koszorúznak téged. Ö, te árva cigányváros! Emléked már sose vész el. Itt vibrál a homlokomon holddal és homok tüzével. (Nagy László) 3.1 Garcia Lorca költészetének fontos jellemzője a játékosság, amelyhez különös ellentétként társul a fájdalom belső sötétsége. Ez a kettősség található meg egyik, művészileg legkiemelkedőbb kötetében, a Cigányrománcokban (Romacero gitano, 1928; magyarul 1947). A költeményben a leghétköznapibb nyelvű leírások a legmerészebb szóképekkel váltakoznak. Hagyomány és modern stíluseszközök, népiesség és az avantgarde ábrázolás- módjának tudatos elemei egymással összefonódva, együttesen adják e románcok vonzóerejét és világirodalmi rangját. Lorca a műfaj sejtelmes és félhomályos stílusában ír le egy „egyszerű“, de sűrített drámai történetet az „árva cigányváros“ (település) lakóinak kiirtásáról. A költemény jobb értése érdekében megemlítettük: a cigány nép a feudális Európában tömegesen a 15. században jelent meg. Megjelenésük komoly problémává vált, hiszen a vándorló cigány csapatok, etnikai csoportok társadalmi viszonyai törzsi szervezetet mutattak. S az ebből törvényszerűen fakadó felfogásuk a társadalomról és a tulajdonról, illetve a munkáról összeütközésbe került a feudális társadalom már kialakult értékrendjével. Ezért aztán rendre születtek a cigányüldöző, majd az erőszakos telepítési rendeletek. Az utóbbi rendelkezések azonban általában még a 19. században, sőt e század első évtizedeiben is hatástalanok a nehezen ellenőrizhető, kóbor cigány csapatokra. Ezért a társadalmon kívül rekedtek az „árva cigányvárosban“, jogok nélkül éltek. Európa-szerte gyakoriak voltak a cigányokat sújtó pogromok A 18—19. században a feudális rendet támogató irodalom a cigányságnak ezt a társadalomból való kirekesztettségét az „emberiség“ szabadságra való folytonos törekvésének hegeli-idealista eszméjeként értelmezi, s benne nem a lealázó és kényszerű kiszolgáltatottságot, hanem a „kóborlás szabadságát“ énekli meg, nehezen körülhatárolható „cigány-romantika“ formájában. Ezek a művek — V. Hugótól Jókaiig — a cigányok élete felszínének érdekessé98
