Szocialista Nevelés, 1984. szeptember-1985. június (30. évfolyam, 1-10. szám)
1984-10-01 / 2. szám - Az oktatási-nevelési folyamat legfontosabb tényezője a pedagógus
kezetek magatartása minőségében változzon meg, s ennek eredményeként a középiskolák számára biztosítsák a korszerű anyagi-műszaki bázist. Mindez kedvezően befolyásolja a gyakorlati oktatás magas szintjének biztosítását, és egyben feltétele a fiatal munkáskáderek fejlődésének. Ehhez többek között az is szükséges — s ez elsősorban minket, iskolaügyi dolgozókat érint —, hogy a szakmunkásképző intézetekben meglegyen a szoros kapcsolat az elméleti és gyakorlati képzés, valamint a tanításon kívüli nevelés között. Arról van tehát szó, hogy a szakmai képzés mesterei, az elméletet tanító pedagógusok és a nevelők nevelési szempontból egységesen hassanak szakmunkástanulóinkra. A szakmunkásképző intézetben az együttműködésnek ez a formája a feltétele annak, hogy sikeresen készítsük fel az életre a munkásosztály új nemzedékét. Az említett közösségeknek tehát minden szervezési nehézség ellenére is konkrétabbá kell tenniük és jobban el kell mélyíteniük együttműködésüket. Jelenleg ugyan a tanulmányi és szakmai irányzatú szakmunkásképző intézmények rendszerének a megfigyelése és értékelése folyik, mégis — elsősorban az oktatási minisztériumokban — nagyon sok ebből eredő feladat megoldása vár ránk. Ma már viszont megállapíthatjuk, hogy az ifjúság munkásszakmákra való felkészítésének tartalmi és szervezési átépítését sikeresen befejeztük. Az egyre nagyobb teret hódító tudományos-műszaki haladás és a munkamenetek technológiájában bekövetkezett változások megkövetelik, hogy a szakmát tanuló fiatalok szakismereteit a lehető legnagyobb mértékben bővítsük. Mindez elsősorban attól függ, hogy a vállalatokon belül megteremtettük-e a kedvező feltételeket ahhoz, hogy munkásosztályunk új nemzedékének továbbra is lehetősége legyen a tanulásra és az önmegvalósulásra. A szakmunkásképző intézetekben folyó nevelőmunka minőségével kapcsolatban gyakran felvetődik a kérdés, hogy meg kell oldanunk a szakmai képzés mestereinek anyagi érdekeltségét. Dicséretet azok a szakágazatok — mindenekelőtt az általános gépészet szövetségi minisztériuma — érdemelnek, ahol a mozgó béralapban a mestereket nemcsak az anyagi mutatók teljesítése alapján, hanem elsősorban az oktatási-nevelési folyamatban elért eredmények szerint értékelik. Ezt a megkezdett utat folytatnunk kell. Értékelnünk és általánosítanunk kell a szerzett tapasztalatokat, aztán hasonló módon kell eljárnunk a többi szakmunkásképző intézetben is. A két oktatási minisztérium nagyra értékeli a szakmunkásképző intézetek pedagógusai többségének munkáját, akik az új típusú középiskola színvonalának komplex emelésére törekednek s azt akarják, hogy a szakmunkásképző intézetek a többi középiskolához hasonló színvonalat érjenek el. A gimnáziumokkal és a szakközépiskolákkal ellentétben a szakmunkásképző intézetekben azonban olyan tanulók is vannak, akiknél mind magaviseleti, mind előmeneteli téren jelentős hiányosságok tapasztalhatók. Ez nemcsak a szülők helytelen állásfoglalása miatt van így, hanem az alapiskola „bizonyos“ nevelési szintjének a következménye is. Hozzáteszem, hogy — főképp a kevésbé vonzó szakmákban — a jelentkezők egyharmada gyenge előmenetelű tanuló. Ezeknek a tanulóknak az oktatása-nevelése a szakmunkásképző intézetben nagyon igényes, és a legnehezebb feladataink közé tartozik. Ennek ellenére szakmunkás- képző intézeteink pedagógusainak sok esetben sikerül az említett színvonalon álló tanulókkal is elérniük a többi szakmunkásképző iskolába járó tanulók szintjét. Elismerés jár minden pedagógusnak, aki a szakmunkásképző intézetekben lelkiismeretesen és szeretettel tanít, és eleget tesz a politikai, szakmai és szakképzettségi követelményeknek. 42
