Szocialista Nevelés, 1983. szeptember-1984. június (29. évfolyam, 1-10. szám)
1984-02-01 / 6. szám - Simon László: A sav-bázis folyamatok és tanításuk
I ténő értelmezése a gyakorlatban zavarok oka lehet. A probléma oka valószínűleg abban rejlik, hogy bár a tanulók a korszerű atomszerkezeti ismeretek alapjait elsajátítják, számukra e tárgykör különösen elméleti vonatkozásban nagyfokú absztrakciót jelent, és nehezen tudják elképzelni, hogy bizonyos vegyületek, például a víz savként és bázisként is viselkedhet. A kapcsolatkialakító gondolkodás fejlesztésében továbbra is meg kell tartani a savak és bázisok fogalmát mint anyagkategóriákat. A tanulók a mindennapi életben ugyanis továbbra is savakkal és lúgokkal (bázisokkal] találkoznak. Az alapiskolai kémiaoktatásban mind a 7., mind a 8. osztályos tankönyvekben azzal a gyakorlattal találkozunk, hogy először a sav vagy a bázis neve fordul elő és csak fokozatosan alakítjuk ki például a savfogalmat úgy, hogy a hidrogén-klo- rid, a kénsav, a salétromsav vizes oldata hidroxóniumkationokra, klorid- anionokra, hidrogénszulfátanionokra, illetőleg szufátanionokra, valamint nitrátanionokra bomlanak fel. A fenti savak jellemző tulajdonságait és reakciókészségüket mindenképpen kísérletekkel kell illusztrálni, ellenkező esetben a verbalizmus veszélye áll íenn. A savak és bázisok előállítását, felhasználását csakis ilyen módon tehetjük közérthetőbbé és szemléletesebbé. A bázisfogalom bevezetésekor is meg kell a tanulóknak mondanunk, hogy amikor pl. a szilárd nátrium- hidroxidot oldjuk fel a vízben, tulajdonképpen az Na+- és OH~-ionok számának a mennyiségét növeljük, és az OH— funkciós csoport felelős az oldat lúgos kémhatásáért, amelyet az indikátorok jeleznek. A tankönyvek helyesen magyarázzák, hogy a vizes oldatok lúgos kémhatását az OH- anionok és a savak vizes oldatainak a savas kémhatását а НзО+ (hidroxóniumionok) okozzák. Ezáltal tulajdonképpen a savak és bázisok fogalmát a vizes oldatok kémhatása alapján az anyagok meghatározott csoportjaira is kiterjesztjük. A módszertani kézikönyv arra hívja fel a figyelmet (7. osztály), hogy a hidrogénionok hidratációját transzparensekkel szemléltethetjük. Ezáltal bemutathatjuk, hogy a proton (H+), amely a savakból: HCl, H2SO4, HNO3 hasad le, a vízmolekula oxigénjének szabad elektronpárjával hidroxónium- kation (НзО+) képződése közben kötést létesít, amely a savas jellegért felelős. A folyamatot elektronképletekkel még szemléletesebbé tehetjük. Erre az előnyre a módszertani kézikönyvek kevésbé utalnak. Mind a tankönyvek, mind a módszertani kézikönyvek a semlegesítés fogalmát lényegében a Brönsted-féle felfogásban tárgyalják. A savfogalom elmélyítését azáltal is fokozhatjuk, hogy közöljük, a hidro- gén-kloridhoz hasonlóan azok az anyagok, amelyek proton leadására képesek, a' savak közé tartoznak. Kísérletileg igazoljuk, hogy ha például vizes közegben a hidroxóniumion meny- nyisége a hidroxidionokénál ragvobb, az oldat savas kémhatásúvá válik, ha viszont az OH_-ionok mennyisége nagyobb a hidroxóniumionokénál, az oldat lúgos kémhatásáról beszélünk. Befejezésül elmondhatjuk, hogy a sav és bázis megnevezések akkor válnak fogalmakká, ha egymás kölcsönhatása eredményképpen tárgyaljuk őket. 185
