Szocialista Nevelés, 1982. szeptember-1983. június (28. évfolyam, 1-10. szám)
1982-11-01 / 3. szám - Szép Ferenc: Az új koncepció és a tervezés
Az új koncepció és a tervezés Az új tervezet hetedik évébe léptünk, egy kicsit sarkítva úgy is lehetne mondani, hogy a vele foglalkozó tanítók beiratkozhatnak az első osztályba, illetve a jól dolgozók, az eredményesek felsőbb osztályba léphetnek. A tanítók többségéről elmondható: sokszor nehéz körülmények ellenére is teljesítették kötelességüket. Elsősorban azt értették meg, hogy saját tevékenységüket tudatosabbá, összehan- goltabbá kellett tenni osztályokon belül és kívül, közösen kell dolgozni, különben megszakad a folyamatosság, aminek beláthatatlan következményei lehetnek. Azt is jól látták, hogy állandó vitában, nézetek ütköztetésével lehet, kell a „hogyan“ kérdését szinte napról napra meghatározni. Megértették, hogy a tanulók közreműködése, a szülők bevonása nélkül nehéz, sőt lehetetlen jó munkát végezni. Tehát nem volt közömbös, hogy a tanuló a jövőjével, boldogságával, ha úgy tetszik „életével“ fizethet az iskola, a tanító szellemtelen munkájáért. A tanterv nem szellős, kevés az „átjáró“, minden órának, percnek jelentősége van. A tanítónak alaposan át kell gondolnia az egész évi tananyagot, le kell bontania rövidebb időszakra, ebből tevékenységet kell kreálnia de nem akármilyent, hanem olyat, amely fejleszti a tanuló képességeit alkalmassá teszi még komolyabb, bonyolultabb feladat megoldására. Át kell gondolni, hogy ez vagy az a tevékenység milyen képességeket fejleszt. Elsősorban olyan alapvető képességeket, mint az írás, olvasás, számolás, beszéd, manuális, gondolkodási cselekvések stb., vagyis olyan tevékenységek, melyek végzésekor „az agy, a szív és a kéz“ együtt dolgozik. Mindebben sokat segítettek azok az előadások, tanfolyamok, amelyeket a pedagógiai központok szerveztek és szerveznek. Jók voltak arra, hogy a tanítók elméletben, beszélgetések során közelebb kerüljenek az új anyaghoz vitatkozzanak, elgondolkodjanak rajta. Ezek az előadások azonban igen sok esetben — sajnos — nem jutottak messzebb az előszó ismertetésénél, el mondták a bevezetőket, általánosságokat. Azok az előadók segítettek sokat, akik alkotó, kutató módon anyagot gyűjtöttek, gondolkodtak, saját előadá sokat állítottak össze, könyvek törne gét lapozták át, hogy ne kelljen „üres fejjel“ a hallgatók elé állni. Ez azt jelenti, hogy az előadók zöme a leglényegesebbet nem nyújtotta. A lelkiismeretes előadónak nem egy álmatlar éjszakát okozott, ha jó előadást akart tartani. Aki nem gyűjtött, alkotott, a? felmondta a leckét, felolvasta a mód szertani útmutatót — amit a pedagógusnak otthon kell elolvasnia. Sok elő adásból hiányzott a „hogyan“. A „mit“ benne van a tantervben, azt nem kel1 ,,agyonmagyarázni“, de újra és újra magyarázni kell a hétköznapi teendők hogyanját. Nem mindenütt van párhuzamos ősz tály. A tanító nagyon egyedül van olyan iskolában, ahol nincs kihez for dúlnia. Sokszor belefásul, mert nem tud váltani. Ha azután nem sikerül ki- evickélnie a kutyaszorítóból, meg még ezer más gondja is van, legyint: úgyis hiába, nem küzd tovább. Az új mindig próbára teszi az embert mind fizikai, mind pszichikai téren. Nem kevés önuralom, akarat kell ahhoz, hogy ne forduljon szembe, ne le- gyintsen és menjen a régi, megszokott úton. Ezért fontos a hogyan kérdése. Sokat segíthet e területen a pedagó giai tanácsok munkája, a módszertan! közösségek konkrét útmutatása, ahol a legfontosabb hétköznapi kérdések ke *7
