Szocialista Nevelés, 1982. szeptember-1983. június (28. évfolyam, 1-10. szám)
1982-10-01 / 2. szám - Vörös Vince: A munkára nevelés néhány kérdéséről
A technikai témakörök anyagával akkor foglalkozunk, amikor nem tudunk a növénytermesztéssel foglalkozni. A növénytermesztést ugyanis csak ősszel és tavasszal végezhetjük. A növénytermesztésre megszabott időt tehát két részre osztjuk fel: egy rövidebbre és egy hosszabbra. A rövidebb részt [3 óra) ősszel, a hosszabb részt (6 óra) pedig tavasszal használjuk fel a tanításban. A technikai témakörök azonban nincsenek időjáráshoz kötve, azok feltétele a megfelelő, munkavégzésre alkalmas helyiség: szaktanterem vagy egy átrendezett tanterem. Tanulólétszám-növekedés és költségvetés-szűkítés miatt azonban iskoláink nem engedhetik meg maguknak, hogy minden esetben szaktanterem álljon rendelkezésükre, ezért az osztályt kell alkalmassá tenni arra, hogy a megszabott feladatokat elvégezzük. Erre a célra a legmegfelelőbb az asztalokat A2 nagyságú rajztáblával, vagy erre a nagyságúra vágott ragasztott lemezzel befedni a munka idejére. Terítő, igelit azért nem alkalmas, mert az erősebb behatásokat (pl. vágás) nem védi ki, azonkívül ha mintázó anyagokkal dolgoztatunk, az az igelithez hozzáragad. Az asztalt fedő lapok raktározása is nagyon egyszerű, mert kettőt-kettőt a használt felével összeborítva rendben tárolhatunk. A legnagyobb probléma az alapiskolák alsó tagozatának szerszámokkal és anyaggal való ellátása. Mielőtt ezt a kérdést elemeznénk, tudnunk kell, hogy a foglalkozásnak, a tanítási folyamatnak, a tanító erőkifejtésének csak akkor van értelme, ha az óra nem csak eltöltött idő volt, hanem effektiv, kihasznált, eredményes idő. Az effektivitásnak az egyik előfeltétele az óra homogenitása, egységessége. Ez azt jelenti, hogy minden tanuló ugyanazt a munkát végzi, ugyanazt a műveletet csinálja, amit a tanító utasítása tartalmaz, ugyanazzal a szerszámmal és ugyanazon az alapanyagon. Ha ez nem így történik, az óra széthull és a vezetés kicsúszik a pedagógus kezéből, ez pedig megengedhetetlen. Tegyük fel, hogy a 2. osztályban a textil témakört tanítjuk és éppen a két- lvukú gomb fölvarrása van programon. Legyen az osztály létszáma 30. Ennek a harminc tanulónak a szerszám- és anyaggondnokok az óra elején szétosztanak 30 darab egyforma ollót, ugyanannyi tűt, gyűszűt, kétlyukú gombot, cérnát és ugyanannyi azonos anyagból vágott textíliát, amelynek a nagysága is azonos. Ha mindenki egységes anyagon egységes szerszámokkal dolgozik, nem merülhet fel olyan probléma, amely ellenkező esetben valamennyi tanuló problémája lehet a munkafolyamat során, azaz az előforduló hiba az egész osztály számára tanulságul szolgál. A tanítás eredményességét nem lehet függővé tenni attól a körülménytől, hogy ki milyen anyagot, ollót, tűt vagy gombot hoz magával hazulról. Valamennyi kelléket az iskolának kell adnia, valamennyi kelléknek segédeszköznek, szerszámnak, az iskola tulajdonának kell lennie. A szerszám- és anyagellátás iskoláink minden fokán központi probléma ugyanúgy, mint a tankönyvellátás vagy az egyéb tantárgyak segédeszközzel való ellátása. Nem lehet az alsó fok mostohább a felső mellett, sőt az odafigyelés itt fontosabb az alsófok alapozó jellege miatt. Az olló, a tű, a gyűszű a stoppolófa és a gomb nem fogyó anyag, csak egyszer kell vásárolni, álló- képességük néhány évre szól. Ahogy a második fok számára megvásároljuk a fa- és fémmegmunkáló szerszámokat, ugyanúgy meg kell vásárolnunk központi alapból — legyen az költségvetés vagy akár a szülői munkaközösség pénze — az alsó fok számára is a munkára nevelés valamennyi segédeszközét. De be kell szerezni a munkaeszközökhöz, szerzámokhoz hasonlóan a munka alap57
