Szocialista Nevelés, 1982. szeptember-1983. június (28. évfolyam, 1-10. szám)

1982-09-01 / 1. szám - Tankó László: Megjegyzések a magyar irodalom gimnáziumi tantervének nyilvános vitájához

előtt örömmel fogadják, hogy a magyar nyelv és irodalom heti óraszáma minden osztályban egységesen háromra emelkedik (ezen belül az irodalomé heti két órára), ez főleg az első két osztályban jelent bizonyos javulást. A hozzászólók általában pozitívan értékelik az esztétikai nevelés kibővítését és elmélyítését a társművészetek irányába, bár bizonyos kétségek is felmerülnek ennek gyakorlati megvalósításával, hatékonyságával kapcsolatban. A kétségek természetesen abból erednek, hogy a pedagógusok még nem ismerik eléggé a koncepció lényegét, azt, hogy célunk a társművészetekkel a szűkre szabott időkeret miatt nem is lehet más, mint az információnyújtás, a tájékoztatás a korszak legismertebb alkotóiról és alkotásairól, néhány mű bemutatásával, illetve egy-két mű nem túl részletes elemzésével. Semmiképpen sincs szó olyan aprólékos elemzésről, amely további szakmai felkészülést igényelne. Ehhez kapcsolódik az az aggodalom is, hogy a kor társművészeteivel való ismerkedés feltétlenül szükségessé teszi a szemléltetést, a bemutatást, tehát lesz-e a pedagógusnak ehhez megfelelő szemléltetőeszköze, illetve technikai felszerelése. Nem kétséges, hogy a kettőnek együtt kell járnia, hogy az új koncepció bevezetése nemcsak a tantervre és a tankönyvre gondol, de tervezzük a már említett szemléltető segédanyagot is. Itt szeretnék azonban utalni arra, hogy az irodalomtanítás korszerűsítése megköveteli, hogy az iskolákban fokozatosan építsük ki az irodalmi szaktantermeket, s fokozatosan szereljük fel őket a szemléltetés legfontosabb eszközeivel (írói arcképekkel, diafilmekkel, diapozití- vokkal, hanglemezekkel stb.), valamint az ezekhez szükséges technikai eszközökkel) gramofon, magnetofon, írásvetítő, képvetítő).

A jövő pedagógusainak a felkészítéséhez pedig a főiskoláktól, egyetemektől várjuk a segítséget. A hozzászólók konkrét javaslatait a szakbizottság többnyire elfogadta. (Például az ókori római művészethez beiktattuk Marcus Aurélius lovasszobrát, a középkor, nál kihagytuk a Doge-palotát, a műelemzésre javasolt művek közé egy román és egy gót stílusban épített templom került, a romantika fejezetből töröltük az eklektikát stb.) Ezekkel kapcsolatosan megjegyezzük még, hogy a műelemzésre tett javaslatok a tantervben csak javaslatok, tehát nem kötelezőek, a pedagógus megítélése, ill. az adott körülmények szerint választhat mást is. Itt említendő az a megjegyzés is, amely szerint „Egy-két mű néha nyújthat elegendő szemléleti anyagot az általánosításhoz” — illetve „Pontosabban meg lehetne határozni, hogyan célszerű, a zene, a képzőművészet, a népművészet esztétikai hatását beépíteni az irodalmi nevelés folyamatába.” Az előbbihez azt fűzhetjük hozzá, hogy olykor igen, olykor nem. Az időkeret viszont nem teszi lehetővé a bővítést. Az utóbbi megállapítással természetesen egyetértünk, miszerint pontosabban is meg lehet határozni az említett társművészetek célszerű beépítését az irodalmi nevelésbe, de ezt egyrészt a tanterv nem teszi lehetővé, másrészt időhiány miatt nem törekedhetünk ezeknek a kölcsönhatásoknak a részletezésére.

A gimnáziumi irodalomtanítás egyik legalapvetőbb változását a tananyag differenciált feldolgozása és átadása jelenti. A tananyagban összefoglaló és monografikus témák, egységek változnak, melyek tartalmilag és a tanítás módszerében is eltérnek egymástól. Ha mindezt a mai tanítás szempontjából nézzük, úgy valóban kevesebb életrajzot fogunk majd tanítani, s ez bizonyos aggodalmat váltott ki egyik-másik hozzászólóban. Egyikük például megjegyezte: „Az irodalmi anyag feldolgozásában újszerűnek látszik, hogy „életrajzot nem tanítunk” (idézet a

21