Szocialista Nevelés, 1982. szeptember-1983. június (28. évfolyam, 1-10. szám)

1982-12-01 / 4. szám - Fibi Sándor: A szlovák nyelv szerepe a magyar tanítási nyelvű iskolában

nem áll rendelkezésére megfelelő módszertani irodalom sem. E hiányosság megszüntetése a közeljövő fontos feladata.

A szlovák nyelv artikulációs bázisa kialakítása során eddig szerzett tapasztalatok és a szülők körében kiváltott pozitív visszhang alapján 1981. szeptember elsejétől a nyugat-szlovákiai kerület hat magyar nevelési nyelvű óvodájában kísérletképpen megkezdődött a legidősebb korcsoportú gyermekek intenzívebb nyelvi felkészítése. E kísérlet során az eddig alkalmazott didaktikai és módszertani alapelvek megtartása mellett fokoztuk a nyelvi felkészítés tartalmát és a ráfordított időt. E kísérlet eredményeinek értékelése és rendszerezése 1983 augusztusában valósul meg.

A magyar tanítási nyelvű alap- és középiskolákban a csehszlovák iskolarendszer átépítésével összhangban valósítjuk meg a szlovák nyelv tanításában tervezett tartalmi és módszertani változásokat is. E tantárgy taní- násának minden osztályban megkülönböztetett figyelmet kell szentelnünk, hiszen célunk az, hogy minden tanuló egyéni képességeinek legmagasabb szintjén sajátítsa el a szlovák nyelvet. Le kell azonban újra szögeznünk, hogy e feladat sikeres megvalósítása nem lehet kizárólag az iskola szlovák szakosának a feladata, de nagymértékben függ az egész tantestület összehangolt és tudatos munkájától, hiszen a szak- terminológia sikeres tanítása, a természettudományi tantárgyak tematikus egységeinek szlovák nyelven történő összefoglalása az alapiskola 7. és 8. osztályában jelentős mértékben növeli a tanulók szlovák nyelvi fel- készültségét. A determináló tényezők sorában a döntő szerep azonban mégis a szlovák szakos pedagógusé. Az eredmények meggyőzően bizonyítják, hogy csak azokban az iskolákban lehet tartósan jó eredményeket elérni, ahol a pedagógusok véglegesen szakítottak a nyelvtanközpontú, tehát az idegen nyelvű kommunikáció szempontjából kevésbé hatékony nyelvtanítással, és munkájuk során olyan változatos módszereket és munkaformákat alkalmaztak, melyek során fejlődött a tanulók önállósága, logikus gondolkodása, melyek hatékonyan hozzájárultak a tanulók nyelvi készségeinek fejlesztéséhez. Tény, hogy a legtöbb iskolában javult a tanulók szóbeli és írásbeli kifejezőkészsége, egyre bátrabban nyilatkoznak meg szlovák nyelven, kevésbé vagy egyáltalán nem érződik náluk az a bizonyos nyelvi korlát, mely az idegen nyelven való beszédkor szinte törvényszerűen fellép. Tévedés volna azonban, ha nem tudatosítanánk, hogy a szlovák szakos pedagógusok egy része még ma is hagyományos értelemben vett nyelvtant tanít, nem mutat rá a magyar és a szlovák nyelv rendszerében tudatosítandó kontrasztív jelenségekre, nem szentel elegendő figyelmet a begyakorlásnak, házi feladatok tömegével halmozza el a tanulókat, s nem veszi észre, hogy az át nem gondolt óravezetés következtében a tanulókban nem automatizálódik kellő mértékben azoknak a nyelvi jelenségeknek a használata, melyek elengedhetetlenül szükségesek a spontán nyelvi megnyilatkozáshoz. E hiányosságok feltárása és megszüntetése elképzelhetetlen az iskolavezetés rendszeres ellenőrzése és a szlovák nyelvi tantárgybizottság tudatos és következetes munkája nélkül. E munka során fontos szerepe van a kerületi pedagógiai intézeteknek és a járási pedagógiai központoknak is, melyek biztosítják a szlovák szakos pedagógusok átképzését és permanens továbbképzését. Mindezen felsorolt tényezők mellett azonban az oktatás eredményességének fokozása céljából meggyőződésem szerint, a pedagógusok tudatos önképzése semmivel sem pótolható sem most, sem a jövőben.

FIBI SÁNDOR

101