Szocialista Nevelés, 1981. szeptember-1982. június (27. évfolyam, 1-10. szám)

1981-09-01 / 1. szám - Rudnai Gábor: Ünneplés - módozatokkal

élő műsor hangzik el, hanem felvétel. Ilyen összeállítható hanglemezekről is, különféle vers- és prózalemezek mellett segíti azt a „Fáklyavivők“ sorozat is. Az iskolarádiós ünnepélyeknél azonban hiányzik a látvány, az élő műsor spontaneitása. Mivel az ünnepély általában az utolsó tanítási órában zajlik, a termek feldíszítésére már nincs idő.

Szerencsére az iskolák jelentős részében nem értelmezik szűkén a diákszínjátszás feladatait, s jut idő az iskolán kívüli fellépésre is. Nehéz azonban egyeztetni a hasznosat a kellemessel. Egyes magyartanárok szerint — s ők vannak többségben — a cél nem lehet más, mint a kötelező olvasmányok megkedveltetése. Tulajdonképpen a hivatásos színháztól is ezt várják, csak olyan darabokat néznek meg, melyek közvetlenül kapcsolódnak a tananyaghoz. A másik nézet szerint — s ezt képviselem én is — a diákszínjátszásnak épp az a fő vonzóereje, ha újszerűén, izgalmasan szól mai problémákról, az ifjúság életéről, s ezáltal vitára, gondolkodásra serkent. Hiába elégíti ki egy műsor a tanárok igényeit, ha a diákok előtt megbukik. Mai témájú darabokban a diákok magukat alakíthatják, a kedvvel vállalt és jól megoldott feladat önbizalmat ad. Mindez, persze, nem jelenti a mai tárgyú darabok kizárólagosságát. Klasszikusokat is elő lehet adni, ha a ma embere számára van újszerű mondanivalónk:

Az iskolai ünnepély két fő részből áll: az ünnepi beszédből és az irodalmi műsorból. Állami ünnepeken beszédet mondani rang és kötelesség. Értékes rész lehet ez, ha az előadó jó szónok, papír nélkül, röviden, tartalmasán, személyes emlékeket is felidézve beszél.

Korlátok

A tanárok ízlése a legtöbbször konzervatívabb, mint a diákoké.

A humort sok helyen száműzték nemcsak az állami, hanem a diákünnepekről is. Van olyan tanár, aki április elsején is „menetrendszerűen“ tanítani akar. Igen kevés helyen engedélyezik, hogy a diákok ezen a napon „fordított órát“ tartsanak. Tavalyi évzárónkon a tanárok adtak saját magukat és egymást parodizáló zenés műsort, amelyet a diákság óriási tapssal és „Szép volt, fiúk!“ felkiáltással fogadott. Az óvatosok féltették a tekintélyüket, és csak nézőként jöttek el. Vannak iskolák, ahol az ilyen műsornak a puszta gondolata is szentség- törés. Az iskolai demokráciáról nemcsak a diákparlamentek alapján alkothatunk képet, hanem az ilyen események létrejötte vagy betiltása nyomán is.

Természetes, hogy az iskolai ünnepély nem fulladhat italozásba, a humorra azonban égető szükség lenne. Nevetni nem szentségtörés. Ha ünnepnapon nevetünk, ezzel nem az ünnepet nevetjük ki.

Jelmez és zene

Ünnepélyeken elvárjuk az alkalomhoz illő öltözködést. Ez helyes, helytelenné csak akkor válik, ha ok nélkül kiterjesztik a szereplőkre is. Sokszor az az érzésünk: jó tanulók állnak kint, ezúttal tábla nélkül, és felmondják a betanult leckét. A mi iskolánk ünnepélyeit egy moziban tartjuk: a vászon előtt kb. 60 cm széles hely marad. Ha mozgással nem is, jelmezzel sok mindent kifejezhetünk. így például Rozs- gyesztvenszkij Rekviem c. költeményét oratorikus feldolgozásban adtuk elő, a halottak kórusa keki színű, az élők kórusa kék farmeröltönyben, az anyát játszó lány hosszú fekete ruhában volt.

A halottak kórusának ruhája színével, szabásával (vállapok, zubbonyzseb) kifejezte, hogy viselőik katonák voltak; az élők kórusa az öltözékkel jelezte, hogy mai fiatalokból áll; a két kórus ruhájának hasonlósága hangsúlyozta: ugyanolyan emberek voltak, mint a maiak. A modern öltözékkel

8