Szocialista Nevelés, 1980. szeptember-1981. június (26. évfolyam, 1-10. szám)
1981-01-01 / 5. szám - Murányi-Kovács Endréné: A fáradékony gyermek / Óvodai nevelés
nem szeret. Fokozatosan lassú, ügyetlen mozgású, feszült arckifejezésű kisfiú lesz. Fáj neki, hogy senki sem foglalkozik vele. Egyre jobban fél minden feladattól, hátha nem sikerül jól megcsinálnia. De dühös azért, mert szülei nem adnak neki nehéz munkát, amiért dicséret jár. Nem örül az óvó néni gondoskodásának: „Lacinak ezt nem kell elvégeznie, mert ő hamar kifárad.“ Nézzük meg Gyuri és Márti — a két testvér — körülményeit. A szülők elváltak, anyuka egyedül neveli őket. Anyu nagyon „jó“, mert megengedi, hogy vele egy időben feküdjenek le, amikor vége a tévéműsornak. A gyerekek bizony csak nyolc órát alusznak éjjel. Hét végére teljesen kimerülnek. Atalusz- szák a szabad szombatot, a vasárnapot, s irigykedve hallgatják, hogy pajtásaik merre kirándultak, miket játszottak a hétvégén. E néhány példa is mutatja, hogy a családi életforma gondjai, a kisebb-na- gyobb nevelési hibák milyen mértékben okozhatják a gyermek későbbi életére is kiható óvodáskori fáradékonyságot. Mit tehet az óvoda a fáradékony gyerek érdekében? A jelenlegi objektív óvodai feltételekből kell kiindulnunk, ha választ keresünk e kérdésre. Közismert, hogy a társadalmi igény következtében az utóbbi években az óvodák nem férőhelyeiknek megfelelő számú, hanem annál sokkal több gyereket kénytelenek felvenni. Az óvodai élethez a pedagógusok és a gyerekek egyéniségüktől függően különbözőképpen alkalmazkodnak. Vannak olyan jó képességű, ötletes, „sikerorientált“ óvónők, akik nagy létszámú csoportjukat is eredményesen tudják aktivizálni. A gyermekek jól érzik magukat, játékukban egyaránt megnyilvánul a kreativitás és a belső fegyelem. A „kudarckerülő“, szorongó típusú óvónők nehezebben küzdenek meg a magas csoportlétszám folytán keletkezett problémákkal. Nem mernek letérni a „járt útról a járatlanért“. Ilyen pedagógiai helyzetben természetesen kevésbé törődnek az ún. fáradékony gyermekekkel. Hagyják őket üldögélni, tétlenkedni, nézetük szerint eb bői baj nem lehet. A tétlenkedő, visszahúzódó gyermekek pedig egyre jobban elfáradnak, a saját maguk szabta korlátáik között vágyaik, törekvéseik letörnek. Fizikai állapotuk romlik: rosszul esznek, rosszul alszanak, nem szeretnek óvodába járni. Tehát ne pihentessük, vagy ne hagyjuk pihenni a fáradékony gyermekeket? Kényszerítsük arra, hogy mindig együtt legyen a többiekkel? Ez természetesen nem tanácsolható. Annál kevésbé, mert az ottani körülmények miatt gyengébb tűrőképességű óvodások tovább neurotizálódhatnak az állandó nagy zajtól, a kis területen lezajló viharos mozgásoktól. A magányos foglalkozás, az elkülönülés azonban nem oldja meg énfejlődési zavaraikat. A neurotikus tünetként jelentkező fáradtságot csak az aktív pihenés különböző formáinak következetes megszervezésével küzdhetjük le. (Ne feledjük el, hogy az ún. fáradékony gyerek is szeretne cselekedni, helytállni, sikert aratni, de nincs rá lehetősége, mert valahol, valamikor elromlott a viszony közte és a világ között.) Az aktív pihenés a gyerek képességeihez mért, egyszerű, általa biztosan elfogadott, „hasznos“ feladat egyéni vagy kis csoportban való elvégzése. Megbízhatjuk például az üldögélő gyermeket pamutgombolyítással, a homokozó játékok lemosásával és dobozba rakásával, textildarabok színek szerinti szétválogatásával, babák átöltöztetésével, játékkártyák rendezésével. Fokozatos erőkifejtést igénylő feladatokat is ki kell találni számukra. Hozzanak például vödörben vizet a konyhából, ássanak, locsoljanak a kertben, segítsenek a csoportszoba takarításában oly módon, hogy hordják a székeket, fekhelyeket, göngyöljék a szőnyeget stb. Aktív pihenés, ha olyan új játékokat szervezünk, amelyekben a fáradékony gyerekek nem az egész csoportban játszanak, hanem csak néhány pajtásukkal. 133
