Szocialista Nevelés, 1980. szeptember-1981. június (26. évfolyam, 1-10. szám)
1981-01-01 / 5. szám - Murányi-Kovács Endréné: A fáradékony gyermek / Óvodai nevelés
Bár az esetek többségében megalapozatlan az „alkatilag gyenge idegrendszer“, vagy az „alkatilag gyenge testi fejlettség“ közhelyszerű megállapítás, a gyermekek néhány százalékánál ez a magyarázat helytálló. Ebbe a kategóriába tartoznak például azok a koraszülöttek, akik még nem „hozták be“ újszülöttkori lemaradásukat, és azok az óvodások, akik csecsemő- és kisgyermek korukban gyakori vagy krónikus megbetegedésekben szenvedtek. (Asztma, középfülgyulladás, a felső légutak gyulladása stb.) Ma már nálunk alultáplált gyermek nincsen. Előfordul azonban, hogy az igen sovány és alacsony növésű gyermek egészségi állapotát az orvos ezzel a kifejezéssel jelöli meg. Nos, a túlságosan keveset evő, válogatós gyerekek esetenként szintén lehetnek fáradékonyak. De a táplálkozási zavar mögött szinte mindig pszichikus okok húzódnak meg. Lehet a fáradékonyság átmeneti fiziológiai jelenség: valamilyen gyermekbetegség lappangási szakaszát vagy utóhatását jelzi. Eltekintve a fentiekben említett — az orvosra tartozó — állapotoktól, nem mondhatjuk, hogy a gyerek fáradékonysága testi vagy idegrendszeri gyengeségének következménye. A passzív, visszahúzódó, fáradtságról panaszkodó gyerekek általában pszichikus nehézségek terhétől szenvednek. Gyors kifáradásuk másodlagos tünet. Ha felderítjük a gyerek életkörülményeit, rendszerint azt tapasztaljuk, hogy ezek nagyon hasonlatosak a gyermeki neurózisokat okozó helyzetekhez. A fáradékonyság tehát neurózis? Valóban, sok esetben neurotikus tünetként kell kezelnünk. Lakonikus rövidséggel úgy fogalmazhatnánk, hogy a környezeti ártalmakat átélő gyerekek — főként, ha a szokásosnál érzékenyebbek — visz- szahúzódnak a világtól, ösztönösen a könnyű, monoton cselekvésbe, álmodozásba menekülnek, tudattalanul elvonják erőiket a társas kapcsolatoktól, a fárasztóbb játékoktól, mert érzelmi zűrzavaruk felemészti energiájukat. Elsőnek említeném azt a környezeti ártalmat, amelyet viszonylag sok családban tapasztalhatunk: a túlzsúfolt lakást, a szülőket, akik hajszolt életvitelüket csak sok panaszkodás, egymás ellen forduló ingerültség, túlhajtott sietés, kapkodás árán tudják elviselni. Ilyen környezetben a gyerek nem tud kibontakozni sem játékaiban, sem szüleihez való kapcsolatában. Záporoznak rá az erős, veszély- helyzetet jelző ingerek, ezért elfárad. Anikó egyre kisebbnek, elveszettebbnek érzi magát a felnőttek között, minden bizonytalan számára, még az óvoda is. Ott is némelyik óvó néni hangosan szól rá, a gyerekek látszólag veszélyesen birkóznak, ugrálnak, ütnek. Később nevetnek valamin, amit ő nem hallott, mert úgy félt, hogy nem tudott figyelni. Egy társa elesik, sír, s neki eszébe jut a kistestvére, aki reggel borzasztóan bömbölt, mert éhes volt, de nem kapott tejet, mert az kifutott. Anikó életében csak az kis sarok megnyugtató, ahová egyedül behúzódik, és szép mesét mond magának, énekelget, hajladozva a ritmusra. Látogassunk el Laciékhoz. A közgazdász apa elmerül egy folyóiratban, az ügyész anya egy halom aktába mélyed, Lacit leültették kis asztala mögé. Feladata: 12 színessel kiszínezni egy bonyolult ábrát a kifestőkönyvben majd kivágni az alakokat. Nehéz csendben ülni és dolgozni, ugyanúgy, mint a szülei. Sápadt, lehajtja fejét az asztalra, majd felemeli könnyes szemeit: „Apukám nagyon fáradt vagyok és fáj a fejem.“ Szórakozottan néznek fel a felnőttek. „Mitől vagy fáradt? Ezt meg kell csinálnod! Utána majd nézheted a tévémesét, azután lefekhetsz aludni“ — mondja szigorúan az apa. Laci felugrik, toporzé- kol, zokog, összetépi a kifestőkönyvét, ledobja magát a szőnyegre, és onnan ordítja: „Fáradt vagyok, igenis fáradt vagyok!“ A szülők döbbenten állnak, majd anyja ágyba fekteti, és borogatást tesz a fejére. Laci nem felejti el, hogy milyen hatást váltott ki fáradtsága; ezentúl az óvodában is gyakran jelenti ki, hogy nem vesz részt a foglalkozásokon, mert fáradt. Otthon megszabadult az unalmas színezéstől, az oviban a tornától, amit 132
